A mélyponton túl vagyunk, telefon visszakerült, de a helyzet bonyolult, gyermek dettó, szóval résen kell lennünk, elég sok oldalon, nem lesz könnyű, nem mondtam újat, sallala.
A történelem ismételni látszik önmagát: ahogy elkezdtem ősszel tanítani az egyetemen, nov. 10-én meghalt a Németországba áttelepült erdélyi barátnőm (az urnás temetés csak februárban volt, az is felért egy lakodalommal, nem tudtuk végül, hogy mi a fene van). Ma meghalt StF-ban jó barátnőm. Ha minden igaz, temetésre megyek a napokban, be kell tempíroznom egy plusz utat. Ja, és most szerdán töltöm a 45-öt.
Milyen jó lenne a névnapokra és születésnapokra ropogós tetejű almás sütit készíteni, kerekasztalnál lötyörészni, laza zsúrfikszeket tartani... Nem gyászolni és temetni! Persze, álmodni még szabad, de mintha megéreztem volna ezt a dróton lógó halált, az éjjel olyan hülyeséget álmodtam, hogy valami hivatalos levélküldeményt vártam Kézdivásárhelyről (!!), aminek 15 óráig meg kellett volna érkeznie. És én Sepsiszentgyörgyön (miafranc?!) dekkoltam és már 13 óra volt, nem volt se jármű, se ember, ami vagy aki elhozhatta volna időben azt a cuccot. Világos az üzenet a nap éber felére is, lekéstem valamit - álmomban keceteltem hogy ménkű nagy galiba lesz és már akkor tudtam hogy nem fogom tudni elkerülni a következményeket (mi?!), de aztán felébredtem leizzadva és végetért az álom.
Itt maradt ez az amőbaszerű valóság mára, nesze nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése