Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. június 28., szombat

Vezetőbizottsági magán(y)gondolatok

A gyűlés ezennel lejárt. Módosítottunk egy-két pontot a statútumban, beszámolgatott ki-ki nyugalomban a régiójában történtekről s kiderült többek között az is, hogy Cambridge-ben kb. 900 euróba fog kerülni a jövő évi konferenica. (ezt az elírást most így hagyom - kicsit új néz ki, mintha kicsinyiző képzőt raktam volna a nyakába)
Ja persze, az egyetemük majd fizeti. A brit és amerikai kollégák (a társszervezők) majd szépen néznek, hol vannak a keleteurópai résztvevők??? Ööö... ha lesz egyetemük se fogja már az kifizetni, de na. Fő az optimizmus. Arrafelé.
Igen, én is utálom a balkáni depressziót, de nálunkfelé nem mindenki olyan ügyes, hogy munkahelyet csináljon magának a semmiből, és ugyanabból az elvarázsolt bugyorból nemzetközi Joint Conference-en mutogassa magát. (az én pakkomat fizeti az egyesület all inclusive, de ettől nem érzem magam sokkal jobban mint a leendő bagázs, az otthonrekedteké)
Egy év múlva megcsinálom a szigorlatot és addig be kell járatnom. Valahogy meg kell tanulnom, hogy lehet üzletelni a kultúrpanzióval és a szellemi termékekkel és -szolgáltatásokkal, mert nemlétező helyre aligha fognak felvenni. Ami ráadásul úgyse fizetné a kiszállásokat. Úgy néz ki hogy csak fele- és nem negyedannyi pénzből fogunk élni, mint eddig, de ha letűnik majd egyszer a tagságom, jó lenne mégis egy-két helyre eljutni. Nos, a szituáció ismételten zsarol és ezzel kínlódok már egy ideje. Tehát pályázatokat fogok írni - még mielőtt megtanulhatnám, asszem. Soha nem voltam menedzser, de most behunyom a szemem és beleugrom. Mielőtt még elkezdenék rajta gondolkozni (erre idő amúgy sincs). Beeszéltem, uff...

2014. június 27., péntek

Kolóniák

Lepakoltam és elindultam a gyomrom után - enni ugye. El kellett telnie egy jó félórának, hogy beazonosíthassam az első németet a német fővárosban. Ez a rész kísértetiesen emlékeztet a bécsi Práterre, ahol ugyancsak nagyítóval keresgéled az osztrákot.
De még a szálloda előtt...
Ahogy kiszálltam, egyből megállapítottam hogy ez egy orosz városrész: a Russkija 24h nonstop zöldséges áruház mellett van még vagy három házszám s akkor jön a mi szállodánk: a recepciós és a takarítónő éppen valami nyakigdumában voltak oroszul, mikor megérkeztem.
Szóval betértem az első kebaboshoz, akinek az üveglapos pultja alatt pislogtak szembe a szuvenyír bankók: volt Szovjetunió szép számmal, sőt olyanok még a bukszámban is vannak (ma mutogattam Csipkepittynek egy adagot), azonkívül nyakasfődi bukszában is ilyen, naná hogy Atatürk le nem maradhat, és mindenféle arab írásosak, mivel a következő kliens emezzel biztosan nem törökül beszélt, azt felismerném ennyi év StF után. A kebabot a parkban ettem meg a sétány mellett, ahol ismét 20 perc múlva jelentkezett az első német (kutyát sétáltatott flip-flopban egy nagy hátizsákot cipelve). Addig biztosan nem, mert egy román cigány család legeltette az ifjúságot: mikor nyugisak voltak románul diskuráltak, mikor idegesek, akkor átváltottak cigányra. Mellettem egy mérsékelten lepattant pofa telefonált. A másik padon meg kettő másik nyomta a rizsát, ugyancsak oroszul.
Ez most csak azért bizarr, mert a fal másik oldalán vagyunk. 2014-ben.

2014. június 26., csütörtök

Frissítsünk

Nincs egy hetes. Kicsit összevetve a jobboldali szájddal...
Apropó, szájd: bürgüncfalvi ingyen turkálóból van már 2 ruhafogas, 1 gyékény lámpaernyő, 1 retro-lounge rádijó (igen, ott van rajta Budapest, Beograd és Poznan társaságában... :-) ... és egy autónyi doboz ÜVEG ÉS PORCOLÁNY. Már csak szekrénykét kell keresnem hozzá. Alakul a panzió berendezése, nyámm!


 
Noss... utolsó képet csak azért tettem be hogy látszodjon, milyen ocsmány plafon volt a nappaliban is. Az előszobában inkább nem nyitottuk meg Pandóra szelencéjét a plafont. Szerintem még így is nyert ügyünk van.

2014. június 25., szerda

Autópark nézegetésével kezdődik

Kutyák gyakran néznek ki úgy, mint a gazdáik. És fordítva. Tulajdonképpen ritkán lehet eldönteni, melyik hasonlít inkább melyikre.
Nos, az autó és tulajdonosa között (legalábbis ebben az országban) nincs hasonló összefüggés.
Az itteni autópark jellegzetessége azon kívül, hogy Mr. Lazy szerint "pont olyan, mint Kubában", főleg az egymástól eléggé eltérő három kategória:
1. cuccos nagy autók: Mercedes, Audi, BMW, Skoda Octavia (én egyebet itt nemigen láttam)
2. kis autók amiknek már kijött a köv. szériája (Renault, Peugeot, Skoda Fabia)
3. ráblák csukorékja (Bocs, de a ráblát egyáltalán nem tudom lefordítani. Ez egy olyan szó, ami csak románul hozza ki az értelmét... az hogy roncs, az nudli fordítás.)
A Kaktuszé sima 2. kategória, de amivel én rohangálok, hiába hogy kijött azóta az új, itt még a régi is szuper jó kocsinak számít. Más "átfedést" a kategóriák közt nemigen láttam.
Természetesen a 3. kategória a legnépesebb, aki akar látni pl. egyes Golfot vagy 500-as Fiatot (+ennek júgó változatát, a "Fítyót"), szívesen körbevezetem a városon, természetesen kultúrpanziós szolgáltatásként még nyugta is jár róla.

Elindultunk. Nihol az élő múzeum, Kis Kuba és mégis Európa... elvégre K.u.K. volt egyszer itt is.
Megérkeztünk a pékséghez. Itt látunk egy éppen távozó kuncsaftot, most ült be az átlósan beparkolt Mercedesbe, ruházata (tréningnadrág, füss mellény, edzőcipő) pont olyan, mint a következő, ferdén beálló Zastava tulajdonosának, tehát a ruházat errefelé standardizált, úgy is mondhatnám, kocsifüggetlen. A parkolás úgyszintén, a pékség két egymás melletti parkolóhelyet építtetett, hogy kényelmesen elférjenek a ferdén parkolók akik attól való félelmükben, hogy vásárlás közben lerobbanna a motor, biztonságból inkább nem kapcsolják ki. Az autó, mint hű kutyus, berregve megvárja a két szót váltó gazdit. No de sebaj, van az önki mellett hely a túloldalon, itt megállunk, motor le. A miénk be szokott kapcsolni utána is, csak el kell fordítani a kulcsot.
Átmegyünk az úton, belépünk a péksgébe. Helló! (itt mindenki ismer mindenkit) Látható, hogy a népek sokszínűsége a történelem folyamán egy egységes pékárukultúrát eredményezett, ahol makedón, albán (előtte  vlsz. török is) hatásokra ma minden exjúgó pékségben el lehet fogyasztani asztalnál egy burekot a hozzátartozó iható jughurttal. Tehát nem kávézó+pékség, hanem burekbüfé+pékség. És természetesen informálódunk mindenről, ami időközben (tegnap óta) történt.
Kávézni viszont a káfityba megyünk, iszunk egy törököt, közben saját bőrünkön tapasztaljuk meg a kávékultúra jótékony hatását, itt az is kommunikatívvá válik, aki előtte hallgatott egész nap, mint a kuka. Míg meghűl a nagy csupornyi agyserkentő, még az elmúlt hét történéseit is meg lehet tárgyalni. Mert a kávézás itt nem sima szükséglet, hanem rituálé és kommunikációs lehetőség. Van aki három kávét is megiszik délelőtt, ha van kivel. Ha kommunikációs igényét szeretné kielégíteni. A munka?ugyan, miért kell a dolgokat siettetni?

Hű de várom már, hogy prezentáljak egyebeket is a K.u.K.-nak erről a sarkáról... (a bajor még mindig nem válaszolt hogy bű vagy bá, de lényeg, hogy kaptam visszaigazolást, tegnap megérkezett neki a szövegem)
Esik az eső, depis sapka ül a ház felett. Majd csak elmegy valamikor.

2014. június 24., kedd

Kerékben

Ez a mi pénzügyi görbénk minden, csak nem unalmas. Múlt héten derült ki, hogy ősztől feleannyi pénzből fogunk élni, mint eddig. KCs NLM-i óvodás papírja miatt nem jár több gyerekpénz a StF-ba (mondjuk törvény van rá, hogy a gyereknek nem kötelező ugyanabban az országban élnie, jelenleg Ausztriában, ahol én még teljesen okésan lakok és működök mint egyetemista). Érdekes hogy LKCs se kap ezentúl semmit. Őt nem is kérdezték, milyen óvodába jár... Roppant patriarchális egy ország, elkönyvelték hogy elmentünk más országba, ahol az apa van, ott az anya s ahol az anya, naná hogy ott vannak a gyerekek. Ebben a "másik országban" 2014 júliusában kb. 4 napot fogok tölteni - a gyerekeimmel, persze. A férjemmel most gondolkodunk azon, hogy tudnánk legalább három napot tölteni együtt a nyáron, vajmi pszeudonyaralás végett. Nem túl sokat találkoztunk az idén. Tetszik, nem tetszik, utaztam/utaztunk egész évben és sajna ezentúl is fogok, ez a jelenlegi profilom, bocs. De ki akarna ügyvédet macerálni - főleg a fináncokat! egyszer már meggyűlt velük a bajom. Most nem fog rámenni ilyesmire a gatyám: csak akkor érné meg elzálogosítani, ha aranyból lenne.
Erre az állapotra tromfol rá Kaktusz és a tanügyminisztérium dilemmája: felvételit csak kétévente engedélyeznek, most nyáron kimennek a diákok, marad ősztől egy. Ezt most vagy elintézi valami fejes, vagy pedig nem fele-, hanem negyedannyi pénzből fogunk élni, mint eddig.
Kíváncsian várom a fejleményeket.
Ja, és a panzió vendégeit... a héten ki lesz takarítva, kerül bele néhány bútor is. Gyertek-gyertek, vár  Csőrike alas Tyúkanyó, aki nyáron sajnos nem lesz itthon... hja, Pech gehabt. Az elmúlt hónapban egy évszázadot öregedtem a festék alatt. És a szomszédasszony (aki engem szok fodrászolni) balesetet szenvedett ma takarítás közben (Kaktusz volt az improvizált mentős), úgyhogy Berlinbe pénteken valószínűleg festés nélkül megyek.
A bajor medve meg nem válaszol a korrektúrámra semmit. Most vagy bekerülök a kötetbe, vagy esett az egész. Az elmúlt 2 napban nem aludtam össz. 9 órát. A gyomrom nem jár, csak az agyam.
Eközben lelépett a bébiszitterünk... még el se kezdett működni, közbejött neki valami külföldi dolog. Csak kapkodom a fejem, ez már az a szint. Ja? Hát elhívjuk Újvidékről a Kaktusz 25 éves franciatanárnőjét. Kap kvártélyt, csinál kosztot... kell neki a nyári munka. Fizetünk neki, oszt egyébre már úgyse fogja futni. Igaz hogy nem tud valami sokat magyarul, de Dönde (alias LKCs) ebben a korban még eléggé nemzetközi nyelvet beszél (és hamar tanul:-)
Főjjönmáazazoptimiznus. Vagyalugyakegyet.
Állítsa már le valaki azt a kereket.

2014. június 23., hétfő

Ügyv.ig. - ez most még furán néz ki...

Ma megkötöm a munkaszerződésemet, már minden akta elő van készítve - mások által, úgyhogy ezzel nem kellett vacakolnom. A szabályrendszer egyszerű: kisvállalkozónak csak egy bizonyos összeget kell leperkálnia az államnak, egy alkalmazottam van, Csőrike ügyvezető igazgató. Egyelőre nem kell félnem attól, hogy minden héten új törvénnyel keserítik meg az életemet (és a könyvelőmét, aki ugyancsak havi fix összeget kap tőlem, és ennyi). Magam ura vagyok, azt csinálok amit akarok. Nem vagyok semmilyen állam alkalmazottja, egyelőre nincs is szándékomban.
Akarna a kutya most más országban dolgozni - elég átnézni egyet a szomszédba, brr.

2014. június 22., vasárnap

Pálinkásüveg mellől

Hát ehhez se kell kép (bocs a fényképező mániámért, de a kultúrpanzió közben roppant kulturált pofát kezdett ölteni, legalábbis a kultúrsarokból nézve... és állandóan megörökíteném+bőcsködnék vele), szóval most nagyon off lesz, hajjaj.
Két hónap után előkerült Kaktusz jeggyűrűje a pálinkásüvegek mellől. Huhh, senki nem porszívózta fel. Meleg volt, na, ilyenkor szünetel a pálinkázás. Vagy mittudomén. Inkább söröztünk, vagy nem ettünk annyi zsíros levest (látná valaki errefelé a főzést, főleg Rőtmalac sürgős és egyre sürgősebb dolgaiban való vájkálásnak közepette...) Hajrá. Egy gonddal kevesebb.

2014. június 21., szombat

Már napok  óta nem találom a mobilom kábeljét. Rajta van a képanyag... úgyhogy warten Sie, bitte. Danke.

2014. június 12., csütörtök

Huss

Ismét gyöngysoros, terepjárószandálban járkáló, szikár, nyugdíjas és férfias nőkbe botlom - a lábuk rendszerint nagyobb, mint a férjeiké - na hol is vagyok?
Hát persze hogy Németországban.
Ma este kezdődik a kurzus(om). Te jó ég.

2014. június 11., szerda

Pszeudo-, demi- vagymiacsuda

Megöregszik, szépen elszunyul, nahát milyen szép halála van. Eddig oké, de a StF-i életem innét úgy megy tovább, hogy mindig összeszedem darabkáiból ezt a szépen elszunnyadt valamit s akkor úgy szokott rámnézni, hogy görr.

2014. június 9., hétfő

Nagyon vájvi

Ezek a szúnyogcsípések a legszebb barna lábakat is kidekorálják, hát még ezeket a csokitlan túrórudikat. Még jó hogy van hosszú kánikulaszoknyám. Kettő is, huhh.

2014. június 7., szombat

Az egyszerre

Elég sok dolog akar idegesíteni egyszerre. A legnagyobb dolog azzal az egyszerrével van...
  • Veni sancte spiritus - gregó kurzus. Kedd reggel indulok, legkésőbb hétfő estig meg kell hogy legyen, de jaj, költözés, jajj, pünkösdi antifónákat megette a macska, két napja keresem azokat a fránya kottákat amikből talán készülhetnék de egyik se teljes nap, mert közben egyszerre...
  • le kellett adnom a Rőtmalac-kötetbe valót, na legalább ezt máma abszolváltam, de közben egyszerre...
  • kiderült, hogy Rőtmalac csak a gregó kurzus utáni nap érne rá, mikor is szívesen eldiskurálna velem a velencei konferenciára készített előadásomról, ó egek! azt meg tilos neki megtudnia, hogy pont őmiatta nem vagyok ezzel még sehol, merthogy az emlékkötet... de ezek mellé...
  • két rozsdafarkú-fészek is van fejünkön, egyik a padláson, másik most akaródzik beépíteni a gőzelszívó kinti csövébe, az udvarban iszonyúbalkán dögszag terjeng (abszurd kóbor macskánk a padláson fasírozza ki az anyagot, múltkor lehajított egy döglött egeret a panzióbejárat elé), padlásra egyelőre nem mertünk felmenni, bár három napja még nagy létránk is van, mert közben...
  • levakolták a határátkelőnek a kerítését, betömködték a panzió éktelenkedő lyukait (verébfészek az nem lesz már, hehehe) és kiütötték a garázs és a nyárikonyha közti falat. Nahát, penna emellett, hogy hétfőn feltöri a bagázs a kapubejáratot: jön a burkolókő...
  • (igen, egy hét alatt sikerült mindkét gyereknek meghűlnie, persze felváltva, hogy ne unja magát az ember)

2014. június 1., vasárnap

Éljen a gyereknap!

Lejárt az összevont szülinap és a mosogatógép jóvoltából félóra alatt sikerült eltakarítanom a tortázó és hasonlónemű nyomokat.
Kilenc gyerekkel játszottam ma délután, két négyéves fiúval és a hét lánnyal így, ni: három kilencévessel, egy hatévessel, egy ötévessel, és két egy-két évessel.
Közben kiderült, hogy itt nem is ünneplik nagyon a gyereknapot. Én meg abban a luxushelyzetben voltam, hogy kilenc 1-9 év közti gyerkőc szocializációját figyelhettem két-három órán keresztül, hát rengeteget tanultam tőlük, most próbálom emésztgetni. Meg közben mást is.
Bizarr, nincs jobb szó rá, hogy még mindig nem sikerült túltennem magam LKCs születésén, pedig őkeme már május 26-án betöltötte az egyet. KCs még csak 15-én lesz ötéves, és mégis, arra könnyebben ráálltam. Jó hogy itt volt a gyermekhad, így nem volt mikor gondolkodnom.
Tudom hogy a gyermekem születése nem Krisztus feltámadása, de sokszor azon csodálkozom el, hogy a fenében lehet három nap múlva csindarattával ünnepelni azt, akit előtte úgy kicsináltunk, aki szó szerint kiszenvedett, hogyhogy senki nem emlékszik a kálváriára? Hiszen alig pár nappal előtte volt...
Nos, tegnap volt egy éve és egy hete, hogy elkezdődött az én kétszemélyes kálváriám a szülészeten. Egy teljes nap főleg lelki kétségek közt, aztán a másfél nap testi és lelki megrázkódtatásai, nem tudnám beállítani hogy melyik volt inkább elől. Talán felváltva. Mikor óvatosan közölték velem, hogy izé hölgyem, készüljön fel, szekció lesz... Akkor vigyorodtam el először és valami olyasmit kentem oda válaszul, hogy Halleluja! (Emlékszem, nagyon meg voltak lepődve, orvos, nővérke, az egész bagázs.) Mindenesetre mikor kipucolva ideadták nekem, sírtam és az nem az örömtől volt. Emlékszem, azt mondtam neki, hogy annyira megszenvedtünk ez alatt a két és fél nap alatt, és én nagyon remélem, nem lesz hasonló az életünkben. Annyira sütött az igazság, hogy hajszálon múlt az életünk. Mert ha nincs modern orvostudomány, mindketten elpatkolunk. KCs beékelődött pofikáját anno a szülésznő tapasztalata mégiscsak kiszedte, de ez a gyerek túltett mindenen, amitől egy szülés rendkívüli és ritka kategóriát kap. Még szerencse, hogy nem az erdőben szültem, nem is otthon ahogy nyugaton divat, hanem a kórházban.
Szóval holnap már egy hete lesz, hogy egyéves, talán lassan sikerül megemésztenem... Olyan tündéri, mint egy bündéri, ööö elfogult vagyok, de bárki láthatja hogy lassacskán rászolgál a nevére, vagyis egyre kevésbé dönde. És Kiskunhalason mikor megálltunk szopizni, éppen a Csongor és Tünde ment a rádióban... a jándék, ez is meg az is.