Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2019. november 23., szombat

Évvége felé

Reggel elküldém a szövegeimet.
Aztán tarték egy énekórát.
Aztán rapidusz móduszban füzetméretűvé szerkesztém a zsolit. Futás a fénymásolóhoz. Hááát.... ezt valamikor le kell dolgoznom a jövőben, pofám ajvárpiros, pont félórával zárás után lettünk lész vele.
Ebéd. Futás kicsi csőrikékkel diákmisére.
Bevásárlás az orosz vendégmunkásokkal. (Witzes. Annyit én is értek oroszul, mint az idevalósiak. Vagyis nem túl sokat, de na!)
17 órára haza is értem. Rájöttem úgy 18 óra tájban, hogy én ma bizony nem ittam délután kávét. Késő bánat... Blues hétvége a Módzsóban... Nem akarok orosz vendégmunkásokkal együtt bulizni, majd a jeges szélben hazagyalogolni, valahogy nincs kedvem. Hazamegyek inkább a bukaresti rockerekhez, legalábbis az éteri világban, ehhez még ki se kell menni a meleg szobából.
Vinete. Micsoda szag lett! Aztán a többi. Kenyérsütés gübürecept alapján bencés spiritualitás szellemében. Itt minden felhasználásra kerül! Ki nem dobok én semmit. Múltkor hihetetlen jól sikerült, majd meglátom, milyen lesz máma. Ha nagyon elszarom, még süthetek holnap másikat.
A kredenc. A kanapé. Az asztal. A pult. Megannyi A. Nem biztos, hogy sikerül minden, de a kupi lényegesen kisebb lesz holnap estig, ebből nem engedek!
Vinete és kenyér meglesz ma, a többi lehet, hogy szépen megvárja a holnapot... Kicsit hosszú lett ez a hét. Nem mondom, hogy unom a szalmaözvegységet, de jelenleg túl sok dolog van az én nyakamba varrva, 100%-ot húzni a 75% helyett, na, ezt kezdtem megunni.

2019. november 21., csütörtök

Csak gyűrjed hősiesen azt a könyvet!

- ezt baratinám írja a vonal másik végiről, doktori testvérem, ha van ilyen. Hajrá, hajrá! Már látszik a kockás zászló!...
Gyűröm is én, s milyenek a nemvéletlenek, ma 5.29-kor ismét egy másik párbeszéd, hejj, Latinbuzi Barátom, baj van, Bőrszivar nem segít az indexekben, de nyomná a nyomdába, mit csináljak most.
Szóval a helyzet úgy néz ki, hogy LBDZS röpke félóra leforgása alatt talált egy fasza programot, amit én nem tudok ingyen letölteni, de neki megvolt és azzal oda-vissza piszkálta az indexeket, készen kipatyolázva prezentálta nekem, óóóóó..... Csőrike szíveket pislog az éterbe, ez azért is vicces mert ha rágondolok, Dzsónátá a zsíros zakózsebével és trottyos nadrágjával, de az intellektus, kérem, az intellektus. Ettől én paff. Lényeg, hogy nem kell bolondokházát csinálnom az agyamból 50 oldal újraformatálásával, tudom, hogy mióta Jónás betette a lábát a Bibliába, igazából mindenki lehet tongyó és őrült, de azért nekünk vasárnap búcsú lesz, és nekem addig még millió dolgom van.
Én_most_nem_könyvkorrektúrára_gondoltam.

2019. november 16., szombat

Deleatur

Szégyen ide vagy oda, a doktori szintén, én bizony a mai napig nem tudtam, mi mit jelent egy korrektúrában, tessék megkövezni.
Más ebben az állapotjában már rég túlvan az első könyvkiadáson, de legalábbis nyomdakész szövegek bögyörőjén. Valahogy engem eddig mindig megkíméltek, az a pár kinyomtatott etvasz, aminek Csőrike a szerzője, vagy mások által lett kigyomlálva, vagy pedig úgy, hogy nem kellett pfennigeket pirkálni a lapszélre, és én mindent megértettem, a vonal túloldalán levők szintén.
A vicc az egészben az, hogy a deleatur is eszembe jutott, de hát Huebner komám ennél sokkal szebb kis d-ket írt. Miakrixikraxi lehet, aztán meg kaptam egy fejmosást: szegény korrektorom, kékre-zöldre váltott, ahogy meg merészeltem kérdezni, izé, tudom hogy az a pont után azt jelenti, hogy nincs pont, de azt a betűt vagy kombinációt nem tudom kiolvasni, mi az?... arra persze nem gondoltam, hogy őt is kíméljem.... Hogy ezt igazán illene tudnom, sőőt, hallatlan! (Háát, bizony, van ilyen!...)
Mivel a muzikológiát ezen a ponton már nem fogom elkezdeni (sőt, más szakot sem), de mindazonáltal fejlődőképesnek tartom magam, gyorsan rákattantam a wikipédiára, aki szerencsére sokkal okosabb, mint én. Nem mindenben, de a standard korrektúra jeleit és rövidítéseit illetően biztos. Így néz ki egy deleatur:
Ugye világos, ez_kis_d. (HÖÖ?!)
Slampos egy d, az anyja manókáját neki.


2019. november 12., kedd

A lefolyóban

Két órán át töltötte le az az aljas program a képfájlokat Bőrszivarnak. Mialatt Kaktusz játszotta két számítógéppel a titkárnőt, én meg oviba és iskolás fogászatra mentem a csemetékkel... a végleges korrektúrát még nem láttam, de a korrektorom se, aki enyhén kergén veri a fejét a falba ettől a kiadótól, a tökéletlenségemtől etc.
Pénzt nem sokat látok a jóhiszemű és támogató intézményeimtől, akik nyájasan támogatják a mindenkori doktorik kiadását. Elméletileg. Kalapot az a dr. Lófasz tette fel a mai napomra, aki kellemetes elutasító levelében még a nevemet is helytelenül írta le.
A püspökség még egy harmadát sem állja a költségeknek. Ugyanannyit kinyúzott a zsebéből:
1. Anyám.
2. Barátnőm és magánének-diákom.
A maradékot én borítottam ki a zsebemből a nem erre szóló kutatási ösztöndíjamból. Még szerencse, hogy a kutatást kuliban már megcsináltam s ez ezért nem fog feltűnni.

Mindeközben Bajormedve mint rámenős és diktátor társkiadó (összemocskolta a korrektorom korrektúráit, aztán beleépítette a könyvembe az egészet, beleegyezésemre se várva), nem csoda ha az önértékelésemet inkább úgy írnám le, hogy sodródom a saját dilettantizmusom lefolyójában, erőst lefelé.

2019. november 11., hétfő

Élvezem én a strandot

A rövidke szabadságom alatt szépen betaknyosodtam, előkerült Bőrszivar, Bajormedve és az egész brancs, szóval jól beleszóltak a lazító programomba, wunderbar.
Tegnap egyházzenész kolléginám talált egy polgári naptárt, vicces volt ahogy anyámon kívül ő volt az egyetlen, aki idén Csőrike-napot köszöntött. :-)
Vissza az egyházi kalendáriumhoz, úgy érzem jelenleg, máma én leszek leghamarább a Márton-napi liba, bár lehet, hogy taknyosan nem leszek ebben sem igazi. Csak már járjon le ez az egész könyvkiadás. Mintha ostorcsattogásra a tyúkszemeimen ugrálnék egész nap.

2019. november 6., szerda

Csiszolom a lelkiismeretemet

Mielőtt még rövidke szabadságra megyek, hirtelenjében megviszket az oldalam, úgyhogy gyorsan megvakarom, mielőtt elfelejteném, hol viszket:
Gödrei kántorkönyve(me)t ma gyósan bepakoltam az intézet digitalizáló hálójába, hurrá, egy hét múlva készen kipattintatom egy cd-re, ami az én különbejáratú kutatási anyagom lészen. Ez az ügy, bevallom, súrolja kicsit a lelkiismeretemet, azóta már, hogy a kukorica még nem volt leszáradva, egészen konkrétan roskadoztak a barackfák a terméstől, amikor hazafelé döcögtünk csőrikémmel az apatini sváb archívumból. Izé, én hazahoztam volna "egy hétre" megnézni, aztán se az egy hét, se egy rendesenmegnézem, de közben Bécs, előtte-utána konferenciakötet, aztán a másik kötet...
Notabene! mindeközben egy konferenciára vittem "kántorkönyvemből" előadást úgy, hogy a teljes tartalmát még nem volt időm átnézni!.... naszóval ez kutatótestvérrek között is hatalmas kockázatnak, sőt mi több, pofátlanságnak számít, aminek meg is lett az eredménye: államon 4 (négy!) pattanás hirdeti, hogy tessék, eredményes vót! Bumm.
Szóval én nem vagyok valami narrmális, mert holnapután ugye mi szabadságra megyünk (ááá! mégpedig ezekkel a rusnya pattanásokkal együtt!!!), de én mind csak arra a húsz másik kántorkönyvre gondolok meg-megállva, amit visszahoztam a digitalizáló műhelyből, ez lenne ugye a topolyai anyag kéziratállománya. A csomagtartóban rég nem volt ilyen szűk helyen ennyi érték, hűb.meg-hűb.meg. De egy hét múlva jön haza digitálisan a másik is, a kilopott kakukktojás, amit utána azonnal visszaviszek az apatini fészekbe. Ezt a sok spekulálást se tudom, honnan szedtem fel újabban magamra, de egy biztos, addig nem igazán praktikus meghalni, amíg mindent vissza nem buherálok a helyére.
Ezt azok után, hogy tegnap ismét meghalt egy StF-i tanárunk... nyugalmazott dómorgonista barátunkat infarktussal akasztotta le a halál. Erre még a legjobb orgonaimprovizációval sem lehetett felkészülni... RiP.

2019. november 2., szombat

A novemberi kezdetek

Ahogy ez a kulipintyó most kinéz, asszem hónapokra előre van meló benne. Olyan kuliféle. Ma sikerült 2 nagy komódfiókot kidurrantanom a francba. Egy nagy szatyor szemét lett a mérleg, és lett két használható fiókom. Kábésacc tízéves trutyimutyik voltak benne, StF-i dolgocskáim-mütyürkéim, jájj, hogy mennyi sz.... van még itt, desőt, előbbi korok termései, és minden fiókban ugyanaz!
Szóval megint összesen két méret van a két nagyobbik szekrényében, és nem négy. Ez azérrrt némiképp megnyugtató, főleg a reggeli órákban, indulás előtt, izé.
Ennek örömére, vagy inkább még ez előtt, csak úgy spontán, mivel olyan fáradt vagyok, mintha havat lapátoltam volna, úgy gondoltam hogy jövő hétvégén elmegyek nyaralni Kaktusszal. November ide vagy oda, se tavasz, se nyár nem volt, csak a nagy güri. Most pedig lesz egy állami ünnep, a hétvégéhez ragasztva. Príma, soha jobbkor.

2019. október 29., kedd

Hurrikánbuggyantás után

Na, most már csak minimálisakat kell futkorászni, illusztrációk joga, ilyesmik. Tegnap estére végre valahára megjött Bajormedve esze és hosszú huzavona után elfogadta a kéziratomat, olyannak amilyen, hát, csak néztem egy darabig, aztán szerencsére nekem is volt annyi eszem, hogy gyorsan lezártam a gépet a plattformjával együtt és kibonték egy üveg vörösbort. Volt ünneplés, kérem szépen, a gyerekeknek sikerült dettó ugyanolyan színű szederszörpit töltenem, naná!...
Friss aggyal, csakis, ma hajnalban elküldtem én Bőrszivarnak, a teljes pakétot, véglegesen, mint a cövek, én itt már át nem írok semmit, s hogy estvére valamikor a borozás alatt beérkezett a kipolírozott előszavam is, minden adva vót. Persze még mindig nem ropogtathatom a kezemben a hardcover tiszteletpéldányomat (remélem lesz ilyen, mert ez a dög kb. 180 eurót kóstál majd), de na.
Itt közben beköszöntött valami taknyos őszféleség. Próbálunk a robbantott lakásból valami elfogadhatóbbat csinálni, nammama igazán hősiesen dolgozik, én kicsit kevésbé. Rohadt fáradtnak érzem magam a csekély félévi erőltetett menet után, de azért ma már pakolgatok magam körül. Mértékkel, ugyi. Mint egy hurrikánbuggyantás után, avagy hol is kezdjem.

2019. október 28., hétfő

Kis reggeli dialógus

ÖAW, munkaplattform, 5:50

Csőrike: Bondzsórnó, Latinbuzi Dzsónátá, naa, tudnál segíteni?
LBDZs: Reggelteket, yep of course!
Cs: Izé, Bajormedve modellje nem működik...
LBDZs: Na persze, úgy kapkodott, hogy benyomja a könyvét a kiadóba, nem tudtam rendesen elmagyarázni, mi mit jelent a kritikai apparátusban. Ezért nem lett olyan jó az ő könyvében az az apparátus. Na akkor, nézzük csak....

Vajon hétig megoldódik-e, mert ovi ésatöbbi, ez itt a kérdés. Egy viszont már most biztos: Bajormedve nem mindig szarik okosakat, és ha lehet, ebbe a kakiba nem fogok belelépni.

2019. október 24., csütörtök

Alakulóban

Olyan sok dolog nem történik mostanság, nahát. Minden relatív, miután leapadt a rabszolgamunkám java, én máris úgy érzem, vakációra mentem!
Szóval mindjárt kész a raktárunk, holnap már csak fugázás maradt a padlócsempének. Kb. 2 hét múlva lesznek raktárpolcok a plafonig, és jöhet teljes gőzzel az En gros logisztika. (Lehet, hogy tényleg leckét veszek egy raktárostól?....) A legfontosabb: megszűnnek a házban a kupihalmazok, és véééégre: a hőpumpa szobájában nem fog bepenészedni semmi, se télen, se nyáron. Le van tesztelve, kérem szépen. A fém konstrukció terve így néz ki: majdnem 4m, amennyire a belmagasság engedi, szélessége is lesz 4m, mélysége meg kb. 50 cm. Ha ezen nem férnek el a minden gyermekméret ruhái és lábbelijei (kivéve az aktuális szaggatás alatt levő hármat, ugye), akármi legyek.
2013-ban költöztünk ebbe a penészes világba, miután 2004-2013 között StF-ban olyan jó olcsó lakásban voltunk, azzal a salétromos fallal..... Hat éve zacskózzuk itt a cipőket-ruhákat, de még a könyveket is. A lépcsőn se lehet közlekedni már, nemhogy a folyosón. Már éppen ideje, ugye, annak a kicsinyke váltásnak.

2019. október 23., szerda

Diplomáciám csúcsa

Tegnap ugye, Bajormedve nyakába sóztam a szarosvedret - ezt szebben aligha tudnám megfogalmazni. Két oldal korrektúráját is megkapta, sajnálom, ez van. Persze majd én is megkapom a magamét (a következő hetekben?), de ez most jelenleg egyáltalán nem érdekel. Visszkézből mordult egyet, azonnal szólni a kiadónak is, megbeszélni, mi lesz a 25 képpel, ki is pakolgatja őket hová?...

Ma pedig, nem kell mondanom, vakaróztam egy sort, mit írjak Bőrszivarnak:
1. izé.... sajnálom a késést meg minden, hogy csak tegnap, két nap késéssel az Ön által kapott határidő után... és még csak Bajormedvének, aki először még beletúr részletesen, majd csak után aaadja át Önnek... (Pfuj. Ki a lúzer, ha nem én. Elvetve!)
2. izé.... sajnálom a késést, tegnap adtam csak oda Bajormedvének..... (Pfuj. Vesztes No. 2, elvetve!)

Aztán megkávéztam, péksüteményt eszegettem, lenyalogattam a zsíros ujjacskáimat és ez lett belőle (hű fordítása a labanc szövegemnek):
Tisztelt Bőrszivar! A kéziratot illetően szeretném Önt informálni, hogy az jelenleg Bajormedvénél van. Mivel a képeket folyó szövegben nem sikerült optimálisan elhelyeznem, leginkább a kötet végén tudnám elképzelni őket egy külön listában, fekete-fehér nyomtatásban. A Layout-ot ebben a tekintetben szíves engedelmével a kiadóra bíznám. Szívélyes üdvözlettel stb.
Nem telik el öt (!) perc. Válaszol, basszus!
Tisztelt Csőrike! Köszönöm az információkat. Támogatom az ötletét a képekkel kapcsolatban, a fekete-fehér jó választás lesz - a kötet végére készítünk jegyzéket is! Üdvözlettel, Bőrszivar

NA?! Tényleg nem éri meg lúzerkedni. Előtérben a képek ügye, a késésről pedig bölcs hallgatás. Se lebaszást nem kaptam, sőt, tuti hogy MÉG IDÉN kijön a kötet!!!.... JUHU!

2019. október 22., kedd

LEADTAM

Asztat még nem tudom, hogy Bőrszivar vajon beengedi-e még a decemberi kiadványok közé, de hogy a port is lerázom róla egy ideig, az bissssztosss. Egyelőre társkiadónak, Bajormedvének az orrába nyomva, alig félórája. Majd kezd vele azt, amit akar (vagy amit tud, höhö). Én bizony tovább nem intézkedek felfelé. Most mentse már az én bőrömet is valaki, kényszerűségből vagy sem, ki b....
Két napig kikapcsoltam a telefonomat, nehogy utolérjen a kiadó. Azt hiszem, ez magáért beszél.
Most pedig megyek és kibontok egy sört.

2019. október 18., péntek

Lázálom

Mintha megbolondultak volna a lovak a szekérben, aminek én vagyok a kocsisa, de én életemben nem bántam lovakkal, na valahogy ilyen ez a hét. Bizonyos apáca jár árkon-bokron a fejemben: Ó, fiam, múlt hét óta van jogosítványom! valami ilyesmit mondott anno.
Kutyafüle hogy lazulna az a hurok...
A fél flixbusznyi köhögő mexikói diák, a sok nemalvás és rágürizés így együttesen megtette a hatását, mert egy hét után kijött az a rohadt betegség rajtam. Szerintem jobboldali kombinált gyulladás, torok-fül-orr. Közben korrektúra ezerrel, mialatt megjött a holland házaspár vendégnek, de még el se küldhettem őket máshová. A pofa (aki öntudatos flamand, ha lehollandozná az ember) tanárom volt StF-ben, egy kész pletykafészek, képes volt elmenni Bécsbe a versenyvizsgákra hallgatózni (kellett neki?!... kapott is egy kottát a kezébe, énekeljen a szkólával ha már olyan kíváncsi!...), most éppen ezeken csámcsog ezerrel. Tegnap is, elvitte Kaktusz neki megmutatni az orgonát, hát nem sutyurált a fülébe összevissza? (tetszett neki a produkcióm, na.)
Korrektorom se bírja már cérnával, szegény. Kikészítettem az idegeit. Megjárta velem, mert 20-án van a leadási határidő. Azaz holnapután. Tegnap és tegnapelőtt aludtam összesen egy napra valót. Az előző napoknak elvesztettem a fonalát ezen a téren. Ma elküldtem a százoldalas dög utolsó szeletkéjét. Persze, elégedettség meg minden, de azért elég gáz, hogy a négyszázból csak százra sikerült faragni... milyen jó lett volna kicsit soványabbra, hogy ne kelljen szívni vele ennyit. Nyehh.
Elment az ifjúság hétvégézni egy napra a mamiékhoz.
Becsszó, vacsora után úgy lefekszem egy nagy bogyó orvossággal, hogy nekem aztán trombitálhat reggelig bárki.