Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2020. április 15., szerda

Húsvét nyolcadának hete a házi kolostorban

Mialatt West Chesterben egyházzenész barátunk elképedve fogadja, hogy semmi meló, mivel előre felvették a nagycsütörtöki és a nagypénteki szertartásokat, Vilniusban egy szál gyertya előtt feleségestül számítógépre mered a másik, a szkólavezér haver, hiszen harmincahány éve, azaz alapításuk óta először fordul elő, hogy a székesegyházban nincs szkóla a Nagyhéten.
Mi pedig a nádasban, kemény karanténban egy pap nélküli luxusverziót nyomunk le, igaz, csekély 35-40 perc alatt a fenekére verünk a beazonosítatlan kategóriájú feltámadási szertartásnak, tekintettel a gyülekezet legifjabb tagjára, aki így is három párnából fabrikál magának csucsuágyikót s már az olvasmány alatt elszundikál. Ja, de ez olyan, amilyen, mégis egy öttagú gyülekezet, előénekessel, kántorral, orgonistával, kórussal és ministránsokkal! Eközben számos templomban már mióta szólóban misézik a pap, semmi asszisztencia, semmi zene, ez még a húsvéti vigíliát se befolyásolta...
Rőtmalac idén kemény böjt után egészen a babilóniai száműzetés koráig nyúlik vissza, mikoris azt nyilatkozza: "Kedves Csőrike, a történelem tanítása, hogy a gyülekezet túléléséhez nem feltétlenül szükséges egy pap jelenléte, azaz a miseáldozat, nos erről tanúskodik az összes idevágó szöveg." (és most egyenként szét is cincálta őket, tuti.) Ettől meg kifejezetten hízott egy adagot a májam:
"Látom, ti odahaza magas szinten művelitek a házi templomot. Ez... igencsak jól vagyon!"
Fáradt meló ennek az öttagú gyülekezetnek a napi karanténja, a napi kenyérsütés, a háziiskola meg mindenféle olyan tevékenység, ami szétdarabolja a nem erre az életmódra beedzett testemet és lelkemet. Végtére ez az egész igazából olyan, mint egy némiképp önfenntartó kolostor kápolnával, csak itt a meló és ima mellett egy család van bepréselve szerteszét cincáló tagjaival ebbe a házba, nem pedig bolyba tömörült felnőtt emberek, akikért nem kell egyenként ennyi felelősséget vállalni. Kezdem érteni, miért olyan fontosak a napi imaórák... ha nem lenne ez a kápolna, én már széthulltam volna darabjaimra, így legalább összetart valami ragasztó.






2020. április 8., szerda

Tojás- és gyertyaírás avagy az idei Húsvét

Rendhagyó lesz, tény és való. Merthogy nem csak tojásírás lesz. Minden csajszika ír 1 db. tojást, az egy locsoló pedig kap négyet. Ez ugye egy jó arány.
Én meg pluszba írok egy húsvéti gyertyát! Ez most halálkomoly. Még egyszer sem fordult elő, hogy a kápolnában legyen a Feltámadás, templom helyett! Dehát nekünk kápolnánk van. Az idén mivel minden szertartás a feje tetejére állott, egy ceremoniálét sem kell kinyitanom ahhoz hogy tudjam, ilyen háttérrel robban a felelősség. Elvileg minden kápolnában sokkal több kellene, hogy legyen, s bár a miénk nincs alárendelve senkinek se, mert magántulajdonban van, mégis folyik a zsolozsma ezerrel. Szerénységnek itt most helye nincs, úgyhogy el merészelem mondani, ez egy remetei luxusszinten megy (eléggé fáradt vagyok a koránkelésektől, de vagy most, vagy soha). Továbbá, amit pap nélkül kivitelezhetünk, maximális minőséggel nyomjuk, ki az utcára, a világba, a nádasba. Whatever. A plébániának le van vágva a szárnya, a templomban naponta misézik egy pap, de hívek nélkül. Mi pedig ötön vagyunk! Bár pap nincs, de van előimádkozó, orgonista, lektor, asszisztencia, minden más. Úgyhogy a plébános küldött nekünk ajándékba egy vastag gyertyát. Az lesz a mi húsvéti gyertyánk. :-) Szeretnék valami nagyon szép és egyszerű szimbólumot írni rá, forró piros viaszba mártott kesicével. Ilyent még soha nem csináltam, de erős késztetést érzek, hogy belevágjak (majd próbálkozom piszkozatokon előtte, naná). Lumen Christi! meg minden. Kaktusz énekli az Exultetet, a gyerekek Képes gyermekbibiából olvasnak két olvasmányt, két zsoltár lesz, alleluja etc., dögös orgonazengetés Glóriára, a többi már pap nélküli csupaszított vasárnapi igeliturgiaként meg tovább vagy mi a szösz, erre bizony még kategória sincs. Mivel olyan soha, de soha nincs, hogy a legnagyobb ünnepet valahol pap nélkül ünnepelné egy gyülekezet. Na de majd most lesz! S ha elveszikm az áramot, mint a tavaly Karácsonykor, még mindig van gigánk és gyertyánk, hogy énekeljünk ki a világba.

2020. március 26., csütörtök

Az online zsoli ügye elé

Egyelőre lehetetlen bármit is. Szeretnék pedig egy online közvetítést a hajnali zsoliról legalább. Olyan KO vagyok az iskolától, hogy ha gyomorfekéllyel megúszom ezt a félévet, örülhetek.
Tegnap 5-kor keltünk mindketten (agyő zsoli), hogy behozzuk az előző napi lemaradást. Majdnem sikerült, basszameg. Nem lehet bírni ép ésszel, ha az ember gyerekét így kicsinálják!... egész nap érik a gombócom, de soha sem lehet kikeverni az edény oldalán.
Ma már valamivel jobb volt a helyzet, de be kell vallanom hogy készületlen vagyok, nincsenek bejelölve időben a dolgok abba az öt (vagy hány) könyvbe, amit felváltva használok: invitatórium, antifónák, zsoltárok, responzórium, olvasmány latinul megfelelő dikcióval az énekelt tónus szerint, stb-stb... majdnem öt perc elmegy az elején a könyvjelzők beékelésével (ebből sincs elég, marad az ujjam közben, hoz ehhez, hol ahhoz kell lapozni). A nyomtatott zsoltártónusok ha változnak a böjti antifónákkal, vagy sikerül a rögtönző átállásom, vagy nem. EZT felvenni videóra? közderülésre? :-( Legkésőbb hétkor költeni kell a bandát. Iskola van.
Help me.
Amúgy persze, nem vagyok önző, imádkozom én mindenkiért. In God we trust.

2020. március 15., vasárnap

Életmódváltás "a ház tövében"

Obláta testvérem írja: máma 15-16.30. Negyedóránként megújítva a szándékot a halálos betegség megfékezésére.
Sikerült is bekapcsolódnunk 15.15-kor a negyedóránkénti egyikbe, de mind az ötön. Ezt azért fel kell írni!!! A középsőm meg is jegyezte: na, megyünk misére! (pedig elsősként hittanos létére ekkora baki, ejnyebejnye. Egyszer csak leszedi a bibliát, réteszi az asztalra és aszongya. Az Úr legyen veletek!!! erre varrj gombot, ecsém). Szóval a 15 óraira terveztem beszállni, "csak" negyedóra késés lett belőle. Alakul a rend minálunk, mint valami púpos gyermek a prés alatt. Ének az persze volt, még orgona is, a legkisebb is az énekeskönyvet bögyörölte, ezzel nem lesz itt semmi gond.
(Láss csudát, egyszer csak megszűnik ez a ciganiáda, na én erre gyúrok, de ezerrel!...)
Azt találtam ma mondani Kaktusznak, csináljunk élő műsort a kápolnában, elvégre van kultúrpanziós féccünk. Egyelőre elég randán nézett rám, úgyhogy lehet, kihagyom az orgonálást belőle... vagy pedig dugiban bekapcsolom hajnalban és én fogok játszani rajta, míg alszik. Egy nokturnust hátha bele tudnék szuszakolni az éterbe. Hm!

("Kápolna a ház tövében" vala a címe annak a béna cikknek, amikor is kijött ide egy újságíró, izé, remélem sokáig nem jön ide semmilyen hasonló. Kaktusz meg is jegyzé: Háát... töve a fának meg a f---nak van tudtommal.)

2020. február 24., hétfő

Szökőévi tongyóság

Van abban egy adag sorsszerűség, hogy sikerül pont arra a konfira megvennem a jegyet gond nélkül oda-vissza, amelyik Lombardiában van. De ezelőtt egy héttel még mindig nem úgy nézett ki, hogy karanténba kerül Milano. Szóval visszajegyek, vakarózás, a Flixbuszt 6 euró veszteséggel megúsztam, de az olcsó repülőjegyemet elvitte a gaz légitársaság. Ez lett volna az ajándék magamnak, kompenzálásul a sok talpalásért, egy szökőévi kódexes hétvége Comóban. Arrivederci!...
(a következő magánjelegű kirucc remélem nem 4 év múlva lesz, mert addig én ki es nyiffanok)

2020. február 12., szerda

Városi gólya mint százéves organikus békairtó-módszer

A nyitott városárkok nem csak a lakosság szépérzékét bántották, hanem úgy elszaporodtak benne a békák, hogy szüntelen kuruttyolásukkal már a lakosság éjszakai nyugodalmát is megzavarták, úgyannyira, hogy az ismételt panaszokra a város vezetőségének is foglalkoznia kellett a békaveszedelemmel. Nem nélkülöz minden eredetiséget a mód, ahogy ezt a fogas problémát megoldották: Beszereztek néhány gólyát s ezek a falánk madarak egy városi munkás felügyelete alatt naponta végigjárták a városárkot és irtózatos pusztításokat okoztak az éjszakai csendrendelet megszegői között. A "városi gólyák" intézménye bevált, de véglegesen csak az árkok befedése szüntette meg a romantikus állapotot. Később parkirozták a városárkok helyét és ma Zombor parkvárosának azok a legszebb utcái, amelyekben a városárok húzódott hajdan.
(Muhi 1944, 230-231)

2020. február 2., vasárnap

Latinbuzi a barátom

Elöljáróban, a napokban derült ki, hogy nem kaptam meg az állást Bécsben, meg hogy ki kapta meg, ezzel párhuzamosan pedig kijött a könyvem a nyomdából. És elindultak a kommunikációs csatornák, pedig én elvonultam az oblátákhoz, behúzni a kucsmát a fejembe.
Mivel rendezni fogok az életemben, meg kell gondolnom, mit csinálok az álláskereséssel egyáltalán ezek után, hogy 3 év alatt hat állás úszott el a fenébe, pedig én mindegyik lóra fel akartam ülni.
Volt olyan, s ez a legutóbbi is ilyen volt, hogy versenyvizsgára jelentkeztem, aztán volt olyan, hogy meghívásos alapon versenyvizsgára jelentkeztem, na mindkettőben kiestem. De volt olyan is, hogy az állás még azelőtt szűnt meg, hogy felvettek volna, pedig biztosan engem vettek volna fel, már benne volt a nevem önéletrajzostul a munkatársak listájában. Aztán volt egy másik is, amikor a pályázat lejártával már nem indult új, azaz megszűnt az állás, de előtte is csak ígérgettek fűt-fát, hogy rám lenne szükség meg ilyenek, na ebből se lett ugye semmi. Ezenkívül volt olyan, hogy objektív okokból kifolyólag nem teljesítettem a feltételeket és a folyamat közben estem ki, de még erre is várni kellett, hogy tényleg nem teljesítem-e vagy mi van? (az egyik: a számítógépes munkához nem akartam Némegtországba költözni, ezt az okot 6 hónap múlva kegyeskedtek is megírni; valamint a másik: nem volt B2 szerb nyelvvizsgám és állampolgárságom, ám ez az infó a visszamaradott és lenézett Balkániában már 2 nap alatt kiderült.)

Latinbuzi barátommal váltottam néhány mailt, először is rámírt, hogy megszületett a könyv! nagy fratula! és hogy neki tudok-e szerezni valahonnét egy példányt? aztán erre, hosszú rinyálást mespórolva, értesítettem tárgyilagosan hogy mi is az ábra Béccsel. Most már nem vagyok annyira magam alatt, de tegnap-tegnapelőtt cefetül voltam, miután kiderült, hogy az kapta meg az állást, akivel egy éven át együtt ültünk Rőtmalacnál a padban, és másnak a véleménye alapján is azt vallom, a csaj középszerű, sőt, nem volt soha muzikális, de egy dolgot 100x jobban tudott, mint én: jó körökben forgolódni és a zenei intelligenciáját muzikalitásnak eladni. Megvették, felvették, a dolgot ezennel elengedem, nem lesz havi 5002 eurós bruttó fizetésem nyugdíjig, csá.

LBDZs-t ezekről a részletekről nem tájékoztattam, csak annyit írtam, hogy: "LBDZs, nem engem vettek fel, jobb ha tőlem tudod meg. In God we trust. Csőrike. Azt írja:

"Trust also in your excellent skills, Csőrike! :-) Ciao, Gionata"
Merthogy én is emberből vagyok, és tényleg jólesett és kellett ez most nekem, az önértékelésemnek, mégpedig pont tőle. Elment az úthenger, azt hiszem ideje most már felállni.

2020. február 1., szombat

Ajándék magamnak

Itt vagyok a hegy tetején a kolostorban. Milyen szépen látszik itt a SAJÁT rendetlenségem korpusza, leválasztva a kupigeneráló családtagjaiméról.
Úgyhogy ma reggel 5 percen belül elrendeztem az ágyat, a szekrényt meg ilyenek. Ezt a jó érzést!...
Nekem ilyen ajándékok kellenek.

2020. január 26., vasárnap

Hivatkozás: Kaktusz

Soha nem gondoltam volna, hogy a Békabirodalom zenetörténete írásomban Kaktusz benne lesz az irodalomjegyzékemben. Pedig nédda, a péterváradi Preprekről nála van meg elsőkézből a teljes anyag, sőt mitöbb, mióta a hagyaték őrzője, akivel anno interjúkat készített és meghatalmazta, hogy nyugodtan publikáljon belőle, amit akar (méghogy Kaktusz!... na ne....), szóval mióta a nyugdíjas prof azóta meghótta magát, igazából soha nem volt kényelmesebb dolgom, csak papucsban lementem a kápolnába, kivettem a paksamétát és németből lefordítgattam kedvemre ezt meg azt. Persze azzal a fílinggel, hogy ez még sehol nem jelent meg nyomtatásban, piha.
Na persze, Kaktusz nem lenne az aki, ha a Bakkalaureatarbeit végén az utolsó lap hátulján nem ez állana:
"Bitte die Orgel heute am 12. Oktober von 19:00-22:00 für Zoltán frei halten. Danke!" (Kérem, ma okt. 12-én 19-22 óráig az orgonát Zoltán részére szabadon hagyni. Köszönöm!")
Ezek szerint ekkor már betiltották az éjszakai gyakorlásokat. Pedig azok voltak ám a vad idők!... Volt egy másik prof, aki a tanszéken aludt egy kis szobában, éjjel pedig rendes bagoly üzemmódban tanította ezeket a holdkórosokat, nem is egyet. Ezek közül mindenki rendesen meg volt húzatva, a tanárt is beleértve, persze.  Most megint ugyanaz van, én kezdem a hajnali műszakot, Kaktusz pedig megy aludni. Végre kedvére gyakorolhat éjjel. Kellett ez nekem, na ugye.

2020. január 21., kedd

A történelmi Békák Királya Egyházmegye ;-)

"Abban az időben a bácsi provincia területén rendszerint szigeteken épültek a kolostorok; végeláthatatlan lápok, mocsarak és ingoványok között. A kalocsai érsekek Rex Ranarum (A békák királya) alcime egyházmegyéjük akkori természeti viszonyaiban nyeri magyarázatát."
(Muhi János: Zombor története, Kalangya-kiadás, 1944)

Mondom én, van valami ebben a nádasban itt mifelénk.

Enter

Azt én mind tervezhetem, hogy megírom aaaa naaaagy bejegyzésemet, aztán meg persze nem írom meg.
Szóval enter. Most adtam le éppen egy előadás-szöveget, ami már tavaly meg kellett volna, hogy jelenjen, jé de jó, hogy nem érkezett meg időben a pénzük. Még lehetett rajta kicsit pofozni, úgy visszaküldeni. Közben 3 másik munka rázza a fülemet lefelé, hol egyik, hol másik intenzívebben.
Most éppen az egyik. Készíteném azt a munkát, aminek december 31-én volt a határideje. 2019 persze. Mindeközben minden romokban hever, az élet szétcsúszása ellen muszáj védekezni és összeseperni és megint új lendületet csinálni. Nem igazán érzem a dagadó optimizmust jelenleg, és jellemző, nincs idő megállni és ilyen lüxüriőzüs rinyálással foglalkozni. Ora et labora. Enter.

2020. január 2., csütörtök

Mörlia bulija

Kicsit archív, de azért csak pár napos. Vagyis még tavalyról van, jé, tényleg! Állítólag Mörlia dec. 26-án született, pont négy évvel ezelőtt. No az igaz, én erre nem emlékszem, dehát nem én vagyok az anyja, hanem középső csőrikém.
Jó kis buli volt ez az idei (összességében az első nekije). A nagymama (ÉÉÉN!) sütötte a tortát, anyuka fogta az ünnepeltet, együtt elfújták a gyertyát. Hogy mekkora ökör vagyok! Mindehhez kellőképpen bárgyú mosollyal asszisztáltam. De ééédesek ezek a meghívott vendégek a kanapén, igazán. Oááá!

2019. december 28., szombat

Autentikus, ha akarod, ha nem

Hogy ide be se tegyem a lábam, ez igazán hallatlan - mondanám, de nem mondom, meert naagy hazug lennék, az. Szoktam én bezony beporosodni a blogomon, de még mennyire.
Kicsinykét sok vót az elmúlt idő(cske), pedig idén jóformán a kutyát nem érdekelte, hogy van-e karvezetői szkillem vagy nincs, és én el is könyveltem magamban, hogy mióta újraalakult az egyházi énekkar, beönthetem az elmúlt 6 évnyi működésemet ingyen és bérmentve a vécébe. Úgyhogy rá is húztam a vizet. Most már végre ugyanaz szól a templomban, mint ezelőtt 20 évvel, a plébi teljesen elégedett, a repertoárt kellőképpen visszakövesítette, kár volt újból lefordítani az Adeste fidelest és a magyar lüktetésű új szöveget ehhez a zenéhez igazítani. Hülye vagyok én?... hiszen világos, hogy a hangsúly a Jöj-JE-tek, ó hí-vek-en van, mindig is úgy volt! Mit is akartam itt, meg a többi darabok is, igazán, angolul énekelni Haendelt meg az a többi sületlenség, amivel én eddig traktáltam őket, fejemre estem vagymi... tehát ezután szépen kispóroljuk ezeket. "Kisváros! Kilenc óraaa! Levegőt elvenni!..." na, valahogy így.
Naszóval, egyéb dolgom is akadván, még Karácsony előtt Pexen koptattam a fenekemet a szép püspöki palota mellett abban a levéltárban, aztán próbáltam feldolgozni az adatokat, miközben utolért egy "O influenza" kezdetű O-antiphona, hogy a rosseb enné meg! Ezt nem akartam már beilleszteni a kalendáriumba, de a pimasz helyet keresett magának az utolsó 100 méteren, pedig nem is volt 2. móduszban. GRRRR!!! Következtek itthon a pokrócba csavart dolgos megdöglések (de mindig csak félig), jó lassan és kínkeservvel haladva, éccaka pizsamákat izzasztottam ezerrel, de végül december 26-ára virradóra sikerült leadnom az eredetileg 18-ára kitorlaszolt határidős munkát. S mivel az ó-antifónák csak Karácsonyig tartanak, elénekeltem, hogy Ó influenza, te a testemet döglesztő legnagyobb rohadék, vagy valami ilyesmi, aztán elköszönt valahogy ez is, és tényleg, Karácsony lett!...
És éjjel jött az Angyal. S hogy mindenki együtt legyen, pontban 3-kor felköltöttük a csemetéket (itt köveznek meg, ni), de szépen bezengtük a kápolnát, vigyorogtak egy kört, aztán visszadugtuk őket aludni. Nálunk ugye, mindig kiszámíthatatlan ez a Karácsony...