Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2021. február 13., szombat

Exercitium oryzarum - azaz a Nagy Rizsgyakorlat

Kedves Olvasóim, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy Kaktusz befertőződött, egyelőre a nap jórészében alszik, mint csecsemő, az oltásregisztrációnk automatikusan törlődött a rendszerből, mi pedig hivatalosan is karanténba kerültünk. Ez izgalmas összegzést kívánna, de jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy:

1. na végre, már a negyedik kényszerszarás után a saját karanténunk, aztán soha többet

2. egy éve készenlétben állok, általában mindig 2-3 hétre elegendő alapélelmiszer van itthon, de én pont aznap terveztem bevásárolni menni, amikor beütött a krach. 

Szóval a tegnapi bevásárlásnak lőttek s én szépen összeállítottam egy listácskát ma reggelre a barátunknak, aki olyan jó pálinkákat főz errefelé és aki már keresztülesett ezen a nyavalyán, hogy lenne olyan kedves, hogy kihúzna most minket ebből a kakából.

Meg is érkezett délelőtt a bevásárlásból, plusz két szatyorral, pedig én úgy gondoltam, eleget felcsomagoltam, minden esetre. Amiből mellesleg kandikált kifelé az... izé... 

Én: - Rizs?... én úgy emlékszem, ezt nem is írtam fel.    

Ő: - Dehogynem, tíz kása, és én meg is vettem. Hát nem kása? a hurkába is ezt teszik, attól kásás hurka.

Én: - Hát, az a tíz csomag zabkása volt... :-D

Szóval a 10-20 dekás zabkásák elmaradtak, helyettük lett ide 10 kiló rizs.

Gondolkozz, Csőrike. Ha lelkigyakorlat kell bencés regula szerint, akkor vegyed rizses exercíciumnak. Babona vagy sem, mire elfogy a tizedik csomag, ejszen Kaktusz is megbirkózott a koronával.

(Mindenféle rizses receptet kérek szépen, indul az improvizáció! Ora et labora, csakis...)



2021. február 6., szombat

Pandémik fájn

Pandémikusan yolll vagyok, ezt most már tudom, vagyis még szuszogok családostul. 

Ma, azaz szombat reggel már fel tudom fogni ésszel is, hogy milyen nagy dolog kimozdulni a határ másik oldalára abban a tűfoknyi 30 km-es körzetben. Csütörtökön felavattam a vadiúj szerb útlevelemet: köptem és léptem, azaz kimozdultam. Persze mindent egy nap leforgása alatt intéztem, könyvtárt, rókonyságot, hiánypótló bevásárlást... és egész nap maszkban ülve szuszogtam, beszéltem (az első a nap közepére magától szépen bebüdösödött, de volt még egy tartalékom), aminek tegnapra meg is lett az eredménye. Valószínű beszippantottam valamit, amiből ki tudja, mennyi jut másnak a tüdejébe, aki egész nap maszkban ül... Ma már sokkal jobb, de tegnap reggel csak hörgőmóduszban tudtam beleszuszikálni a világba. Igencsak szerencsés vagyok, azt hiszem, hogy nem egy osztályteremben próbálok pofámbagyúrt ronggyal kommunikálni órákon keresztül, szóval a pandémiás leterheltségem egyáltalán nem olyan síri, mint ahogyan azt én gondoltam. Legalábbis fiziológiailag, a pszichikai része meg úgyse érdekelne senkit, hiszen mindenkinek buggyan ki a sajátja a feje búbján, ugyi.

Hejjj, tegnap gyanús madárhangokat kezdtem hallani, gyorsan elültettünk egy adag virághagymát és fűszernövényt az új készletből. Tavasz lesz itt nemsokára, ez errefelé gyorsan szokott menni!

2021. január 22., péntek

Az első meccs

Ez igencsak kalandosan kanyargott, főleg a vége felé, miután tegnap estére egy oldalnyi szövegemet Tosca fedőnevű szeszélyes primadonna gyermekem egyszerűen bezárta mindennemű mentés nélkül (szentül meg voltam győződve, hogy elmententtem, de úgy néz ki, agyamra ment már a hajnalozás, legalábbis ebből a szempontból moha már a fejem)... ööö... elküldtem ezelőtt két perccel a peer review-t. Maradt a kecetelés, hogy a plágiumgyanús részeket mennyire tudtam kellőképpen diplomatikusan és nem sértően tálalni, valamint úgy egyáltalán, mennyit fogok én még ezzel szívni, bár egyelőre úgy néz ki, hogy névtelen leszek.

De most csak arra tudok gondolni, hogy iszonyúan éhes vagyok, a kényszerűségből hamarabbra kalapált bioritmus ebédért ordít, de közben nem tud megnyikkanni a fáradtságtól. Node. Félórája odaraktam a kuktába egy adag összerotyognivalót, és alig várom, hogy koccintsak ebéd előtt egy pohárkával. A zénegésségemmre, hejj!... Ezt a meccset abszolváltam: 1-0.

2021. január 20., szerda

Ingabinga reputációjáról, avagy mit tesz egytucat év

Állítom össze az agyamban - és persze előtte cetliken - életem első peer review-ét. Nincs zsoli, ismét hajnali műszak van, odaát a kolléga (a vadászkutya) is lenyomta az éjjeli műszakját, fél 11-től kb. négyig ugat nonstop minden őzet és nyulat a nádasban, tehát tiszta a terep.

Szóval. A szóban forgó publikáció kapcsán mondanám az egyik cetlimen, hogy Ti. Kollegin, jó lenne ide betenni a hivatkozást Ingabinga diszijéből, hiszen ő azt a kéziratot vizsgálta ebből meg ebből a szempontból... és kiszedem azt a dög nagy diszit (ezer oldalt elrúgja, én meg balfék, anno külön lapokra nyomtattam, majdnem leszakadt a vállam az első kötettől, valami 700 oldal, végül keménykötésbe került, naná hogy a legfelső polcra, 'szen évek óta ott kukul)..... öööö.... hát nézem én az illető fejezetnél, és akkor esik le, basszus, ez a munka 2009-es, Ingabinga alig harmincéves, ígéretes jövő előtt áll, én éppen akkor szültem az első gyermekemet, és éppen mennyire felnézek rá (és ő is rám, és sehogy sem értem, kurvaélet, pedig többször megrágom magamban a dolgot).

Nédda. A diszijéből pontosan az a kapocs hiányzik: a két LO! amit majd évekkel később beépítettem a diszimbe. A kapocs, amit végül én elemeztem ki, bár az A-Gu 756 az ő Liber Ordinariusa volt. Ő mostanra már tényleg kemény agy és fantasztikusan ível a gregó kasztban felfelé, bár a zsebe neki is inkább üres, mint tele. De azért még fog kapni német nyugdíjat.

Summa: Kocsmába kéne mennem. Már ha lenne!!!...

Színház az egész világ

Amúgy persze gyönyörű a cucc...

Kreativitás a kolostorban, avagy játszunk a lehetőségekkel, mint valami kockákkal:



Zsákbamacska felsőszinten

Ó, azok a drága szép idők, amikor StF kéziratrészlegén kukucskáltuk ultraibolya lámpával az LO-t, amiből aztán a diszi lett. Ott lehetett aztán tanulni, volt egy nagyseggű bagós könyvtárosnő, fantasztikus volt, vágta a kodikológiát, mint Szalai a szappant. 

Tessék, ezt kellene nekem most méltatni, hogy minden rendben van-e a pergamenkézirat restaurálásánál és főleg kodikológiai jellemzőinek leírásán. NEM, ez nem matematika. Ez, kérem szépen, a díszes 15. századi déltiroli graduálé fűzése (restaurálás után összevissza fűzték vissza): 

Lagen: (I–1)I (Vorsatzbl., 20. Jh.) + 1II + (IV–1)7 + 3.IV31 + (IV–1)38 + (IV–2)47(44) + (IV–1)55(51) + 3.IV79(74) + (IV–6)87(77) + IV95(85) + (IV–1)103(92) + 3.IV127(116) + (IV–2)135(122) + IV143(130) + (IV–8)151(130) + (IV–1)158(137) + (IV–3)167(142) + 2.IV183(158) + (IV+1)191(167) + IV199(175) + (IV–6)207(177) + IV215(185) + (IV–2)223(191) + 3.IV248(215) + (IV–1)255(222) + IV263(230) + (IV–3)271(235) + IV279(243) + (IV+1)287(252) + IV295(260) + (IV+1)303(269) + IV311(277) + (IV+4)325(291).

Jelzem, a blogbejegyző olyan buta, hogy a zárójelek utáni felső indexeket mind normális méretű számoknak másolta át. Háát.... maradjunk annyiban, hogy az onlány hegedűóra a gyerekemnek kutyafasza ehhez képest. Látatlanban, hogy a fűzött könyv mellettem lenne! A nagyseggű bajor baratina nélkül... EZT!!!....

2021. január 15., péntek

A sikeresszencia

Freude ist die Essenz der Erfolg - mondja a teafilter. Éppen rálátok. Ez igazából egy saját bütykölésű teakolbász lett, a filter egyik oldalát kibontottam és beletöltöttem még egy adag édesgyökeret és borsmentát. Fennakadtam valahogy rajta. He!

Hogyesmongyam. Eszerint az öröm a siker esszenciája. Hát akkor az jutott eszembe, hogy vajon nekem a siker-e a cél, és... óóóó... rrendkívül sajnálom, de kiábrándító leszek, leszarom a sikert, marad az esszencia az öröm felé, ha egyáltalán. És köszönöm, megvagyok yol, senza messaggio.

Vajon ki volt az az idióta, aki ilyen reklámesszenciás sikerdumákkal akart elémállni?!.... Egy teafilteren keresztül?

2021. január 11., hétfő

A Giccs

Jelentem, megérkeztem, biztosíték kilőve. Aszongya: 

Liebe, hier sind deine Höhen, hier glüht deine vollste Glut.

Ezt én nyerssiben úgy fordítom le, hogy:

Szerelmem, itt vagyunk a csúcsodnál, égő lánggal ég a legteljesebb hevülés.

Mintha csak egy cukrosbácsi mondaná ezt a bokorból.

Egy_Igazi_Röfögő_Rémálom, ilyennel illetni az Úrjézust, hogy nem szakad le az a firmamentom, BRRR és BRRR!!!!!

2021. január 10., vasárnap

Trauerliederheft

Nem érdekel, ki milyen oldalszámot ceruzázott rá, még ha negyven évig nem nyúlt hozzá senki, akkor sem. Darabokban találtam meg ezt a temetési füzetet és van tapasztalatom, milyen itthon egy puzzle. Azok a puzzle játékok, amiket szívből gyűlölök, mert kizárólag a gyerekek pakolgatják és szórják ezerfelé, azokból mindig hiányzik. Nem egy és kettő, hanem sok-sok darab. Úgyhogy felkötöttem a gatyámat és elgondoltam, hogy ezzel most CSAK ÉN fogok játszani, senki más. Gyerünk, think. Itt minden lefűzésnél 5-5 ív kerül egy buggyantásba, ebből lesz ugye 20 oldal. Innét arra a következtetésre jutottam, hogy a szotyogó lapok két fűzést tesznek ki, mert a könyv minden fűzésénél hibátlanul megvan mind a 10 lap, avagy a 20 oldal. Most már csak az a kérdés, vajon mely lapok hiányoznak, hogy a virtuális oldalszámozásom alapján felállíthassam a kézirat oldalszámozását, elvégre valahogy indexelni kell. Nem szándékoztam az oldalszámokat ceruzával belerondítani, ezt nagyon utálom. 2021-ben vagyunk, nem ezelőtt hetven évvel!

Rőtmalac mondta volt mindig: Vakon ne higyj senkinek! Kételkedj! Ellenőrizd!

Hát, elkezdtem olvasgatni. A halotti szertartással indul, de nem az elejétől. Hú, ez egy variáns. A gödrei könyv a 19. sz. végéről csak részben húzható rá erre a formára. Először összerakosgattam a már meglévő számozás alapján. Aztán rájöttem mindennemű segédanyag nélkül, hogy az állítólagos 11 és 12 oldal között pontosan négy oldalnyi szöveg hiányzik. Azaz tudom a 50. zsoltárt latinul, úgyhogy elkezdtem leírni egy ugyanakkora pszeudo-oldalra, kb. ugyanolyan írással, hogy akkor mennyit fog kitenni. Négy oldal lett (hülye vagyok, tudom). Ha pedig fűzöm a dolgokat, túlfelől is kijöttek oldalak, amik igencsak ügyesen passzoltak azzal, ami már megvolt. 


Az első fűzés szépen végetér a latin szertartással. A második fűzésben már csak egy ív hiányzott, de azt is bepakoltam, kijött egy ének hiányzó fele. Istenem, itt éppen esett az eső. A gyerek temetésekor, a temetőben.

Obituary koncert? StF-ban vagy valahol Európában?... Hol is vagyok?  mintha romok közt keresgéltem volna azt a valamit, ami hiába fáj ha megkerült, mégis kell nekem. Két nap alatt megtanultam olvasni ezt a rettenetes írást, a sváb parasztok közé pottyanva, egy ismeretlen népi vallásosság peremén megéltem én is ezeket a szövegeket elejétől a végéig. Magyarra fordítva sok szöveg nemcsak giccses, hanem ugyanakkor érthetetlen és/vagy ronda. Németül viszont nem az a giccs, mint a mi magyar érzületünknek, sőt, ebben a repertoárban a magyarban nincs is a szépnek az az érzéssel teli kategóriája, mint a németben. Hát, ez igencsak érdekes, kövezzen meg, aki ettől jobban érzi majd magát, de ezekben a szövegekben inkább a paraszt nyelvén szólnak az érzelmek, bájos hasonlatok, természetből kölcsönzött, nyugtató képecskék stb. van bőven, de ez mégse az a giccs kategória, mint a mi magyarnótás énekcsukorékunké, ami errefelé virágzik. 

Micsoda munka lehetett ez a te idődben, szegény kántor uram. Hogyan is lehetett volna ép ésszel kibírni azt a sok gyermektemetést, ha nem belenyugodva, hogy a gyermek a mennyországba érkezett?... Énekelve, az meg a minimum, hogy előtte-utána bepiálva. A tegnap este végigbőgtem a három magyar nyelvű, egyszerű és tárgyilagos búcsúztatót, névre szólt mindegyik, én senkit nem ismertem, de az egész rokonság be volt írva, teljesen mellbevágott a dolog.

Mennyire jó dolgunk van itt és most, hogy nem temetünk el tízből két-három gyermeket, hanem nonstop itt ugrabugrál három a fülembe s ha már lesz kovidos útlevelünk, meg se állunk a világ másik végéig.

2021. január 5., kedd

BE FO SOK

A nagy Amadeus akkor még csak tömegsírba kerülő névtelen zseni volt, amikor lerobbant özvegye fűnek-fának adogatta pénzecskéért a házban levő kottákat, gondolom, nem csak a férjéét. A kopisták által sokszorosított kották aztán vándoroltak szerteszét a monarchiában, aki pedig kapott belőle, előbb-utóbb rájött, hogy ez bizony nem akármilyen muzsika. Persze a Mozart-golyót megelőző sztároló sztorik nem itt születtek ezen a vidéken, pedig mekkorát lendített volna ezen a petyhüdt gazdaságon...

Arról már volt hallomásom, hogy az 1800-as évek elején a szabadkai Szent Terézben már megszólalt Mozart zenéje a templomban. Ezalatt Ausztriában a személyes kultusz még csak nem is csírázott semerre se, nemhogy Mozart-tallér meg ilyenek. December közepén Apatinban, alig 3 hete szó szerint lemeredtem, amikor a levéltáros kihozta a "nem a legrégebbi kottánk, de ez éppen Mozart"-ot. Ezt itt, ni (Leopold Mozart a nagy Amadeus apja vala, nem csinált rossz muzsikát egyáltalán, viszont nem tudom leellenőrizni, csak sejtem, hogy ez nem az ő műve lesz, eladni viszont inkább megérte abban az időben L. Mozartként, ezt nem kétlem):

Jó, elkönyveltem, legalább rendes archívumban landolt a dolog, megnyugodtam. De amikor a baltás plébi jóvoltából Hódságból szatyrokkal beszuszakoltam egy adag poros és egérrágta holmit a csomagtartóba, arra azért nem számítottam, hogy mit raktároztam el hetekig a könyvesszekrényembe (még jó, hogy üvegajtó mögött volt). Hát, többek közt azt a kacatot is, amit jól emlékszem, hogy a kórusról, valami eldugott szegletből rázott ki és berakta a többi közé, mert neki úgyse kell már. Most láttam meg, hogy mit....

Ráadásul ezek a cuccok már vissza se mennek Hódságra, mert csak foglalnák a helyet. Ez egy C-dúr misének a Kyrie tétele. Az orgonista ebből a kottából játszott. Kifogástalan számozott basszus van benne, Kaktusz belejátszott - én nem tudok rendesen játszani az ilyen kottából, csak miután egy óráig oldogatom az összhangzattan rébuszát, és én most türelmetlen voltam. Ez bizony Wiener Klassik. Teccik látni ugye, a két írnok egy és ugyanaz. Rock me, Amadeus!..... ;-)))

2021. január 4., hétfő

Munkaszobai tudósítás

Kicsit átrendeztem a cellámat, mert így nem lehetett hozzáférni a könyvesszekrényhez. Ez kezdődött egy okos takarítással, ami a helyiség közepére összegyűlt szigetet kívánta minimalizálni, énszerintem sikeres volt az akció. A varrógépet betuszkoltam a vitrines szekrény alsó polcára, varrnivalót melléje, két szatyorba suvasztva úgy, hogy közben mindenféle más szatyrok tartalmát egymásba ürítgettem (legalábbis ahol ez ment, el lehet képzelni, félóra alatt mit gübültem össze...)

Tény és való, maradt két levéltári doboz, amit már sehová nem lehetett betuszkolni, de ez azért haladás. Legidősebb csőrikém íróasztalát teljesen lepakoltam (csak döglött egér nem volt rajta, az) és átalakítottam magaménak, nyomtató, laptop, semmi más nem kell oda most.

A rothadtmeggy némberemet is teljesen lepakoltam, ez szerencsére inkább csak poros volt, mert azért egy-egy munka előtt általában kap egy wellnesszt, és nincs egy hete, hogy leadtam azt a másik valamit. Ebből az asztalból csináltam a digitalizáló pultot. S mivel állványom nincs, a kisebb kottákat állva, a nagyobbakat pedig egy székről fényképezem úgy, hogy lehetőleg derékszögű sarkokat kapjak, ne pedig valami gübbent szódásüvegeket.

Végülis és egészen jól ellennék egy fizető home-office munkával, ebben a többfunkciós cellában, állapítottam meg, ha van idénre nem túl sok kilátás, ha nincs. (De hüüülye mondat! fejreejtettem magamat közben?!...)

Na majd lesz kép is. Ahogy elnézem, egyelőre setét ez a reggel, de nagyon. (Lehet, hogy miután leszedjük a kinti díszeket, a benti fényfűzért még itt hagyjuk egy darabig, hangulatjavítónak?...) Megyek és fabrikálok egy parasztreggelit ennek a szunyi bandának.

2021. január 3., vasárnap

Karácsonyi ebéd a kertben

Olyan nincs, hogy télen ne tartsunk legalább egy kinti ebédet!!! A tujakarácsonyfák pont mögöttem vannak. Már nem tudom, hogy pontban szilveszterezés előtt, vagy inkább 30-án volt, de aznap, mikor már hetek után végre egyszer kisütött a nap. A parasztlevest már felzabáltuk, itt éppen a forró langallót pusztítjuk. Csakazértis, kint:


 

2020. december 30., szerda

Földben bent és a föld felett

Engem is úgy érnek el a hírek, mint a homokba bújt struccot.

Először kaptam egy mélt Ingabingától, aki Németországban él, hogy nem lett-e valami bajunk nekünk is?!... csodálkoztam, vajon miért lett volna?.. én annyit éjszakáztam az utóbbi időben, ha nem éppen fakanállal nyomtam a napi robotot, akkor nyakig benne voltam a tanulmányom átdolgozásában (most adtam le, hejj!...), úgyhogy semmi érkezésem nem volt bambulni a sajtót, meg ilyenek.

Aztán estefelé a helyi rádió bemondta, hogy erős földrengés volt Horvátországban.

Aztán ma reggel látom, hogy mekkora volt, basszus! Elméletileg a kék zóna sarkán voltunk és kellett volna érezni belőle valamit, ugye... hát, szép vagy nem szép, de az utóbbi napokban itt nálunk akkora ribilliók voltak ebéd tájékán, hogy komolyan mondom, egy távoli földrengés mellékrengését se éreznénk meg.

Ma délután aztán megvolt számomra a bizonyíték, hogy a Nagy Lapos Mezőváros - legalábbis a nádas felőli része, ahol mi lakunk - valószínűleg kicsit sem kapott belőle. Most rendeztem át a WC feletti polcos szekrénykét, s ha a kiürült apró kozmetikumok karcsú flakonkái nem estek bele pont oda, amik akkor is felborulnak, ha Tosca melléknevű gyermekem hirtelen áll fel a budiról, akkor kérem szépen, itt teljes csend volt. Legalábbis a földben, ott bent. Hja, a tetején?... hát na.