Na már rég nem volt "hétvége"-érzésem, úgyhogy épp ideje. Ez a betegállományos hét jó volt olyan szempontból is, hogy elgondolkoztam egy-két dolgon, miket csinálok s miért, miket lehetne csinálni, és főleg miket NEM kéne.
Csütörtök este volt finom lerben sült töltött karalábé, Schilcher és almás tészta, de ha nem jön Zituka társaságot csinálni, akkor biza elég lapos lett volna az egész. Valahogy olyan fásultak voltunk mindketten (a kicsi Csőrike persze SOHA nem fásult, ezt róla egyszerűen nem lehet elmondani, egész nap csak szökdösött), én személy szerint fáradt voltam a hajnali keléstől, sajnos a délutáni alvás se tudott kirázni abból az állapotból, a baba sehogyse akart alukálni velem. Még jó hogy két napja rendese(bbe)n alszom. Ez a gyermek már most el van rontva, pedig én becsszó, még semmit nem csináltam: őt aztán nem érdekli hogy fáradt vagyok és bubukálnék, azt csinálja amit akar. Az a nagy helyzet hogy ebben az állapotban még nem lehet jobban rekcumolni, s ha kibújik, akkor meg már el lesz nevelve, jó kis perspektíva. Ezek után ne érezze magát tehetetlennek az ember??
Na de visszatérve az elejére, eléggé úgy néz ki hogy fészekrakási kényszerem van. Ez mondjuk még nem olyan vészes, csak nekem új. Nem vettem százezer haszontalan cuccot, de azért beszereztem egy új hátizsákot, és ma be fogok pakolni, nagy és okos könyvek alapján. Még van 5 és fél hét, de ha a kicsi Csőrike hamarább akar jönni, akkor nem mondhatom, hogy "Várjál fiam míg anyád bepakol", mert ez nálam általában gyermek nélkül is rettenetesen szokott kinézni, s akkor még a vajúdás is rátesz egy lapáttal, hogy a dolgok fele itthon maradjon, őkeme meg útközben lássa meg a napvilágot, rettentő hiszti közepette, brrr.
Szóval döntöttem: szülésig nincs vizsga és kész. Az utóbbi 2 napban már elég kényelmetlenül gyakoroltam, s ha ilyen tempóban növünk, kész lehetetlenség hogy én 2-3 hét múlva vizsgán játsszak. A baba keresztben fekszik (jobbról a fejével bokszol, balról a lábaival), a hasam meg előre nő, ráadásul egyre magasabbra, úgyhogy ülni csak enyhén hátradőlve tudok, gondolom míg nem ereszkedik meg egy kicsit, egyre jobban peckesedek. Na de a karjaim így egyre rövidebbek lesznek. Pötyögni még tudok, csak zongorázni nem. Höhö. Ez merőben új nekem. Van egy zongorázó Brahms-kép a fejemben, már öreg és kövér, és ő se fér oda a pocakjától:D
Szóval nagyon vidám meg minden, de ez nem nekem való. Úgyhogy felhívtam a tanárt, először is lemondtam a mai órát (hurrá, szombat!), aztán átraktam a vizsgát szépen szeptemberre. Lesz ami lesz (Apu eteti a babát, én meg gyakorolok, tyűha), de ha minden nap le tudok ülni egy kicsit a zongorához (kb. 1 órát), igazából sokkal többet ér aa a 2 hónapnyi munka, mintha intenzíven csinálnám 2 hétig. Huhh... kemény menet lesz, az biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése