Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2013. június 27., csütörtök

Kontrasztos a szakma

Egyik nap estélyi ruhában ülni az operában a VIP-k közé vegyülve, másik nap hátizsákkal, csecsemővel és nagyobbacskával tanítani a lurkókat, miközben hülye felnőttek szabotálnak.
Tételesen: csíki neoreneszánsz damasztruha és Schönberg Gurre-Lieder (egyszer egy évszázadban) a GO-ban. Még pontosabban: 12. sor, 12. hely! három hellyel arrébb a kúglitrugyi volt rektora, emeritusz szklerozitusz, vasfogú banyájával együtt, satöbbi... mellettem, ó rémálom, a diszim másodatyja aki fingatásairól híres, és amilyen idióta Brigit Jones vagyok, köszönés helyett egyből azt kérdeztem: Akkor ugye ma nem fog itt engemet vizsgáztatni??? Szünetben a pohár bor szerencsére kiborította frusztrációm nagyrészét, meg is könnyebbültem hogy beugrott ellenpéldának Franz Schmidt monumentális műve, a Hétpecsétes Könyv (szerencsére ismerem a partitúrát, mivel énekeltem volt benne 7-8 évvel ezelőtt), hogy igenis nem divatjamúlt a Wagner és Szkrjabin nyomdokain haladó stílus a 20. század elején, na és ha ez éppenséggel Schönberg?! nem minden ügyes dolog, ami dodekafón. Hát... az én szájízemnek csak nagyon kevés az, ami dodekafón és nem kakofón. A Gurre-Liedernek szörnyen lapos és szar forgatókönyve van, de a zene az fantasztikus, mondjon mindenki amit akar. (Ha nem is győztem meg, de mintha tetszett volna neki az érvelés. Vagy ki tudja. Túlélte ő is az előadást...)
A mai szolfézzsal meg úgy vagyok, hogy szerencsére ez volt az utolsó. Annyira örültem, izé, óra elején elaludt  LkCs a pokróc alatt egy improvizált matracon a tanteremben, hogy egyáltalán nem számoltam azzal az idióta szülővel, aki az évvégi szereplés utánra büfét szervezett. ABBAN a tanteremben, ahol voltunk... tehát felpakoltam a zsákot és a társaságot, és átmasíroztunk egy másik terembe, mialatt gyíkot-békát hánytam őpinaságára, ezúttal nem átallottam hangosan művelni, hogy szégyellné magát, felkölteni az egyhónapost, mit gondol, szórakozom itt vagy dolgozom?! Különben is gondolt-e arra, hogy egyáltalán nem mutat jó példát a gyerekek előtt ha kidob engemet aki nem volt előzetesen értesítve semmiről, vagy valami hasonlóra?! Szóval jólesett, na. A gyerekek meg egyből kezesbárányok lettek. Eltelt egy kis idő, míg az egyik kilencéves meg merészelte kérdezni, hogy mit jelent az a "példakép"? Helyes, helyes. Elmagyaráztam én kilencéves szinten is, nagyon díjazták a kiállásomat. Höhö. Kár, hogy nem tanítom tovább őket. Kaland a tízévesekkel is. Mindig más a kaland.

Nincsenek megjegyzések: