Fura, hogy az ember mennyire önző tud lenni s még ha felfogja, se segít a dolgon semmi. Jól odadörgölte Anthony De Mello a drága egyházatyák - és mindenki más - orrához, hogy a "krisztusi jó keresztény" hozzáállás mennyire önző, önmagának tetszelgő, önhitt dolog, és mindezek tetejébe még önmagunkat se ismerjük!
Kaktusz volt osztálytársa - akit nem ismertem - is csak a hamvazószerdai tractust juttatja eszembe. Dehogy feltámadás himnusza és hasonlók. Mert ott a félsz, hogy mi is. Bármikor, csak úgy, kérdezés nélkül.
2 megjegyzés:
Ez már haladás. Úgy értem van az a "megtartó" ""önzőség"", amit ha felrónak valakinek, akkor őt magát akarják lebontani - meg van a narcisztikus, csinált önzés, ami tipikusan a "bezzeg én-játszmákban" csúcsosodik ki. Ezért azért elég vicces, hogy a formális vallásgykorlás sokszor pont ezt a bezzeg-én játékot "eteti", a megtartó "önzőséget" meg üti-vágja, mint gonoszt.
Hát igen. Ő (Anthony De Mello) is csak a kiélelődést fokozza, hogy mi az eretnek és mi a nem eretnek egyszerre (ő kereszténynek mondja), szóval ő ezért - is - nagyon szimpi nekem. Amúgy sors fintora, de ő nemcsak pszichológus, hanem jezsuita pap volt...
Megjegyzés küldése