...de kétségkívül hasznos lehet. Ez a lehetetlen mindennapi* azt eredményezte, hogy a maradék érdeklődésem/ambícióm/energiám is elpárolgott. Szeretnék már szabadságra menni, bűntudat nélkül, hogy végre már nem az elmaradt munkáimtól veszem el az időt. Vagy a gyerekektől. Vagy éppen magamtól?
* rendszerint de. 11-ig elmegy az idő mindeféle vacakkal, ímélek, városháza, fénymásoló, mesterek, teregetnivaló ruha, mindig részleges gyósangyósangyomlálás, zöldségpiac, összevissza reggeli és mindig megkésett kávé... mindezek mellé z állandó tudat, hogy megint vonal alatti szinten megyek az éppen aktuális kurzusomat tartani.
2 megjegyzés:
igen, ez az állandó bűntudat, hogy megcsinálok valammit, de még mindig száz dolog vár arra, hogy megcsináljam. komolyan, néha várom, hogy nyugdíjas legyek.
Na ahogy kinézünk, aligha lesz már addigra nyugdíj, de na. :-)
Megjegyzés küldése