Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2016. június 9., csütörtök

A fogadóban

A városban egyből átálltam városi móduszra, mintha csak két hétre mentem volna el, nem három hónapra. Két napra besűrítődött 365 oldal korrektúrája, egy bixiklidefekt, fogászat, gyerekorvos, és mindezt úgy, hogy már második nap Rőtmalaccal töltém majdnem az egész napot, foggyötrés után egészen este 8-ig, gyötrés volt részéről is utána ezerrel, közben még fogadóba is elhívott ebédelni, ahol egyszer csak megszólalt a mellettünk levő asztalnál egy bácsi, és akkor... hirtelen lelassult a nap ritmusa, mintha csak vendégeimmel lazítottam volna a kultúrpanzió nemlétező tornácán egy pohár jóféle borral. A bácsi, mint kiderült, Bonnban született és most Kölnben lakik, éppen a feleségével ebédelt rendes turista módjára mikor a mellette levő asztaltól átszivárgó szófoszlányokra lett figyelmes. Nahát, és meg is kérdezte tőlünk: "Elnézést de Ön ugyebár doktori atyja Önnek?... Bár ezelőtt 40 évvel is fogadóba vitt volna engem az én doktori atyám a rideg terem helyett... Olyan jó látni Önöket, hogy ilyen közvetlenül társalognak egymással!"
Közben realizáltam magamban hogy apám tulajdonképpen már tíz éve halott, és hiába lenne féltékeny, igenis Rőtmalac az, aki mindig is akart velem kommunikálni, tette és teszi még most is amit akar, ha tetszik ez másnak, ha nem.

Nincsenek megjegyzések: