Odakint dühöng a koronavírus, fél család már benne tocsog nyakig, én meg ebben a tudathasadt állapotban kijövök a kápolnából, ahol éppen Zoom-os orgonaóra oktatás folyik, át az előszobán, és hirtelen megtorpanok a két becsukott ajtó közt, túlfelől Skype-on folyik a hegedűóra és énnekem hirtelen az az érzésem, visszamentem az időben, egy-két évtizedet legalább. Ööö... biztos otthon vagyok, nem valami zeneoktatási intézmény folyosóján?!
A nappaliban aztán ismét tudathasadás határán: hát, ha itt lenne a családi klinika, éppenséggel el is férnének a kápolnától a nappaliig mindannyian. Ha vizitelnem kellene a vöröskeresztes fityulámmal, nem kellene sokat bolyongani, csak egymás után, sorban intézném az eseteket. Kápolnában elférne kettő, előszobában kettő, egy a kis szobában, többi a nappaliban...
Mi lesz még ebben a házban, heee?
2 megjegyzés:
Azért csak maradjon több a zeneszó, mint a fityula. :)
Ja, persze, világos. ;-)
Megjegyzés küldése