Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. március 7., péntek

Paradox-paradox...

Azt várná az ember, hogy itt a StF-ban fél nyolckor az összes tömött busz csirkeketrecként csipog és nyüzsög. Ehelyett béna csend, mint egy heringkonzervben. Bevándorló gyerekek ugyanúgy húzgálják az okostojás telefonjaik kurzorját, mint bennszülöttebb társaik. Meghalt a kommunikáció, mondom én. Csak nehogy a tyúkszememre lépjek, mert nem látom a lábam a csomagoktól.

2014. március 3., hétfő

Konstruktív javaslatokra igenis vevő vagyok

Egy határidő kipipálva. Na ilyenkor van az, hogy szétbombázott, totális anarchiaállapot szelíd kupacok felett állok mélán töprengve (ha van egyáltalán mélán töprengés), hogy akkor hol is hagytam abba a  diszit, de gyorsangyorsan jusson eszembe és akkor utána gyorsangyorsan két nap alatt pótoljam be ezt a két hetet, mert csütörtökön reggel már megint más országokba viszem el ezt a nagy csőrikefejet.
Csak tudnám, más hogy csinálja... (ezt a címet meg nyugodtan komolyan lehet venni!)

2014. február 27., csütörtök

Cseprő, de főleg apró

Ma igazából semmi rendkívüli és fontos nem történt, csak az a sok kicsi alakult valahogy egyformán balul de az is lehet hogy csak másképp, mint előre terveztem volt.
Először is, Kaktusz elfelejtette kifizetni a a telefonszámlát, minekutána ma se net, se telefony. Ettem a meszet egész nap, mert ma lenne a leadási határidő a bécsi-majom-szerkesztette Rőtmalac-emlékkönyvnek. Ingabinga nem írt ezalatt vissza hogy melyik címjavaslatomat díjazza a háromból, tehát most várok. Viszont visszaírt Doroteám, hogy izé, és akkor ma délutánig várja a válaszomat, na erre most írtam egy ízi-ízi hangú levélkét, persze hogy nem lesz ma meg miattam a melója. Vagyishogy helyesbítsünk, Kaktusz miatt. De Ingabingát sajna nem tudom rákenni... hát ez bosszantó. Van egy bizonyos női csakazértis káröröm vagy hogyismondjam. Ilyenkor összeülnek a hölgyek és roppantul kellemetes hangnemben el tudnak társalogni egymás közt, a tartalmat nem kell részleteznem, mert ebben mindig mindenki egyetért. Hogy a pasik ilyenek meg olyanok. A legszendébb hölgyike is be tud állni a szapulókórusba, de még mennyire. Szóval ezúttal várom azt a mailt, micsoda elégtétel lenne számomra, ha most lenne most kit (na kit) cseszegetnem, hát ez csakis objektív okok miatt elmarad.
De nemcsak drága választottam kedveskedett meglepetéssel, hanem a kicsi csőrikék kiszámíthatatlansága is. Na persze hogy gyerek szervez, Csőrike végez. Legalábbis, gondoltam én... Kóruspróba = ádáz szervezés már előtte egy órával. Kaktusz ma tanít, én meg "kimenős" vagyok, ha el lehet képzelni egy fogast, ami kimenős. Csomagot elkészíteni (esti kaja, termosz, hideg víz, pelenka, KCs holnapi farsangoló ruhája mert ette az agyamat hogy anélkül nem megyünk), KCs-t tessékelni be először a tütübe, mert utolsónak a legédesebb álmából felköltött LKCs-t hagyom... de ezek mind időben meglesznek, na ez is fura, amilyen krónikus késők vagyunk.
Höö. Első meglepi: LKCs nyekkenés nélkül hagyja magát feléleszteni a bububól. Második: KCs meg ezalatt elalszik a tütüben, mert közben beüzemel a melegítés.
Próba alatt KCs nyugodt. LKCs valószínű küzd a harmadik és a negyedik foga világrajövetelével (nemtom mennyire csípi a filozófiát, de a könyveket általában igen, kívül-belül nagyon bibliofil ez a gyerek, már most látszik rajta). Meg mindennel és mindenkivel, aki félméteres körzetben van.
Mennyire hihetetlen hogy most csend van. És működik az internet. Hát nem?

2014. február 25., kedd

Brm-brmm-brmmm

Most már lassan kezd elegem lenni az utazásból - pedig hol van még az év vége! Megérkezni a NLM-ba ahol nyugisan biciklizgetnek az emberkék, s ha meg éppeg vezetnek valami motoros két- vagy négykerekűt, az is ráérősen töf-töf-töf... ódákat tudnék zengeni a nagy lapos napfelkeltéjéről is - mikor valahol a világban éppen turbódízel mozdonyt csapnak a képem elé, hogy nesze, kormányozd kisanyám!... Álmomban mindenféle kategóriás jogosítványom van, de ha most valaki alámnyomna egy motorbiciklit, erősen vakarnám a fejem hogy melyik kormányon van a kuplung s melyiken a gáz, pedig azt írja a kártyámon, hogy A és B.
Szóval mégiscsak kijön valahol az az 500 km, mint valami púp. Még jó hogy vezetés után nem pingpongmeccset nézek íccaka (már erre is volt példa...)
De annál nagyobb gaudét, hogy KCs-t fuvarozhatom máma reggel oviba, juppijáé!!! és viszont. Jó rég volt mánn, hogy ilyen jókedvűen kelt fel a gyerek. :-)

2014. február 24., hétfő

Psalle modulamina

Izé, mielőtt lefekszem, még elmondom gyorsan hogy mi az ábra a móduszommal. Ingabinga nagyon díjazta, a Szkóla is, aztán a vége... hát igen, a vége. Ilyen fatökű melódiát. Hogy a Gotteslob feszt tonális csukorékot akar csinálni a verzikulusból, fene a jó dolgát. Merthogy a dallam adott. Ez az én bajom. Nyavalyás tonális zsákutcából hogy landoljak választott móduszom ölébe?! Ójaj fájdalom, újra kell írnom a végét, pedig két oldalnyi muzsika előtte remek. És ezt a verziót még dedikáltam is Doroteának - aki nem bürgüncfalvi kocsma, hanem egy 67 éves Sr. CCR - szülinapi ajándékként. Ezt az... autográfot! Khm...khm... ezt elszúrtam, de nagyon.
Remélem, mielőtt megszülöm az újat, nem fogja a régit négy szólamban énekelni! (egy nővérke nem négy nővérke-alapon...)

2014. február 23., vasárnap

Detektívkedem

Most már jó lenne hazaérkezni végre. Ehelyett azon filózom, hogy a Rőtmalac-kötetbe képtelenség bepakolni azt, amit holnap kellene megexaminálnom StF-ban ultraibolya fénnyel a kódexlaborban, kérdés hogy egyáltalán érdemes-e róla írni?... Van vagy 5 oldalnyi pergamen, ami annyira ki van kaparva további recycle célokra - amik végül nem valósultak meg -, hogy csak kék lámpás alatt lehet kivakarászni a tartalmát, ne mondjam, hogy annak is csak egy részét, a másikat meg melléje rekonstruálni... múlt héten már belekukucsáltam, de csak kicsit. Amúgy külön engedély kell az ilyesmihez, de hadd bőcsködjem el, hogy a Vestigia miatt elég "bennfentes" vagyok (lehet neten utánam nyomozni, az A-Gu 1566 mellett énszerénytelenségem neve szerepel a Vestigia oldalán...) A kéziratos részleg főnöke persze széles vigyorral lapogatta a hátam, hogy: "Szevasz! .... hö? Micsoda? Höhöhö... akkor jóó szórakozást és höhö...bogozgatáást!!..." bizonymondom magamnak, tudta, miről beszél. Kopt és szír töredékekkel szokott társalogni, üres ideje nuku, úgyhogy fix hogy a tusolókabinban csinálja. Mégis publikált már ezekről egy csomót és még nincs vége az agyalásnak, bezony. Kérdés, hogy a csudában csinálja, hogy még nem kergült meg egészen...

2014. február 21., péntek

Vajas süti hazájábul

Na, ezért szeretem a nem túl nagy kapacitású hurkatöltőt. Mert minden van benne és mind egy helyen. Történetesen F-Ausztria fővárosát, ami StF mellett egy nudli,de az állomáson nem csak pólókat nyomtatnak, hanem bármit, akár egy kötegnyi Uncinus-kottát is. A köv. vonat meg se áll Nürnbergig, na ezt nevezem én hegy alatti abrakolásnak.
A nap elejéről még nem is szóltam hogy majdnem lekéstem a vonatot mert az egyik órám siet de a másik késik, ez csak megér egy bekezdést. Szerencsére Sr. Antonia nem aznap kapta meg a hajtásit mint ahajt a másik irgalmas nővérke aki Louis Defunés-t fuvarozta árkonbokron keresztül...

Huss, de nagyon

Nagy Németország kicsi sarkába megyek most éppeg. Nagy készületlenül. A többszólamú Mendelssohn -  ez is koncertanyag, bár kicsit kakukktojás -  még sehol, nemhogy nem gyakoroltam, de még ki se nyomtattam, jajj. Nem tudom azt mondani, hogy Bivalyröcsögén úgyis mindegy. Mert kicsi a hely, de fontos, ez Ingabinga gregorián projektje, ami azt jelenti, hogy koncerten improvizálni (is) fogunk, na nem is ezzel van a baj, hanem két darabot újra kellett "kkommponyálnom" az új Gotteslobból (bőcsködés: a' természetesen a NLM Csőrike könyvtárában is megvan).
1. egy kanció, ami azért nem lett jó, mert ebben nem én vagyok a legmegfelelőbb ember erre, hiába szántam rá két órát, sajna. És Beethoven se vagyok, hogy összetépjem a zseniális darabomat, egyelőre teszegetem-veszegetem, de asszem végül nem fogom megmutatni a szkólának. Amúgy erre a kancióra van állítólag egy Johann Hermann Schein kompozíció: na igen, erre ő a legmegfelelőbb ember. Tanulság: amihez az ember nem ért nagyon, ne csinálja, meg lehet spórolni egy magadat röhögtetést.
2. egy gregorián zsoltár, igazából újszövetségi canticum, ezt átpakoltam magunknak egy kicsit más móduszba, és esz a kíváncsiság, hogy vajon mit szól hozzá ma este a Schola Uncinus ;-)

2014. február 20., csütörtök

Zachalan

Nem kell időutazást csinálni ahhoz, hogy kiderüljön, mit jelentett Bach idejében a "Zähren", csak éppen megkérdezni a diákomat és jó baratinámat, aki tisztában van a dialektusokkal. Mert nem csak középnémetül létezett a szó, hanem ma is megvan mégpedig ilyenformán: "Zachalan" na persze, ahajt Karintiában... jelentése: sírás.
Tehát körvonalazódik:
"Erbarme dich, mein Gott, um meiner Zähren willen"
ez olyasmi, hogy:
Irgalmazz nekem Istenem, az én sírásom legyen előtted.
Persze, nem lehet szó szerint fordítani, de a szöveg további részéből kiderül, hogy ez nem csak egy egyszerű sírás, hanem egy jelentéstöbblettel bíró:
"treuer Jesu, dir gebähren"
 ez szó szerint:
drága Jézus, neked szülni.
Az elején csak néztem, mit kell szülni már megint??? Hát most kiderül, hogy ezt a sírást. Megszülni. Ezzel egy nagyot nőtt ez a nyelv a szememben, mióta nem lehet a metaforáit pontosan kicsomagolni.
Sö végre láttam Bach díszítéseit, nemcsak a hegedű stimmjében, hanem az énekben is. Ez az a bizonyos "Zachalan" lesz, világos. Csak valahogy elő is kell adni. Hümhüm....
 
 

2014. február 17., hétfő

Két szék közé sutty, kicsi kengurukkal

Mielőtt még megemészteném nyakasfődi turbó üzemmódú életemet,
  • gyorsan kimos a gép három rendet - mialatt gyerkőceim kicsi kenguruk,
  • rokoni ebédre futunk csőstül - m.gy.k.k,
  • felteszek a falra két korondi tángyért, ezáltal nagyban módosul a burgenlandi szőlőcukor házunk belseje, ritka érdekes egy fíling - m.gy.k.k,
  • tökmindegymi, a végét tudjátok.
Akar a fene ma egyedül StF-ba vezetni. Görr és nyürr.

2014. február 11., kedd

Színház az egész világ

Asszem Árpika kapja meg a következő epitáfot a vártemplom VIP kriptájában. Az elején csak ámultam-bámultam grandomán polgármesterünk (igen, pénteken már személyim is lesz, addig is nyüzsgő nyakasvárosi polgár vagyok, vajmi) városrendészetén, de többek közt - a híres Bernády György után - eszembe jutott még a húsz éve kihunyt nagy diktátor is, aki sakkfiguraként kezelte a helyieknek csak kultúrcsűrnek nevezett borzadályt, nem is tudom, miért jutott ő is eszembe. Hm. Valahogy rányomta az ujját Árpika a nagy mindenre, ami itt van, de a bolhát is ugyanígy nyomják le, nesze, nesze. Rengeteg építkezés, profi új utak, aszfaltozás alatt komolynak látszik az alapozás (!), középületek bőcsködnek az új köntösben (!), ízléses a csipkegallérjuk az asztalosmunka (!) stb-stb. Bolhakörforgalom jatagánra emlékeztető pipaszár lámpákkal (?!).  Kigyomlálva a központi park százéves faállománya (?!), most telibe virít a lábasház melletti ocsmány blokk. De van kicsihíd, kerti szúnyogos tóés kalapos lámpák, ha alatta állsz, egyből Alice jut eszedbe, amikor hirtelen mindenestől esszement. De van új Szentgyuri sárkánnyal és lándzsával a volt Bodok szálló előtt, és belvárosi utcatáblák, nahát, nahát. A polgármesteri hivatal a színház egyenes folytatása, amíg nem keresed meg a táblát valahol a falon, nem is jössz rá hogy két kapuval arrébb van, annyi a plakát a bejárati üvegajtón.
Rotyog itt az energia, másfél év alatt feje tetejére állt itt minden (vagy mindig is ilyen volt??? te jóég.) A nagy lapos után kicsit beledobtam magam a mélyvízbe és a bohém menetekbe. Ma már voltam színházban és csütörtökön is megyek. Mert itt két épületnyi színház van, naná, ma volt a mozgásszínház előadása. Roppant laikus közönség vagyok, de jólesett ma ennyi év szünet után.
Ha még nem lenne világos, itt van a világ közepe, na hol lenne máshol - csak még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek vele. Nyakasfőd besámánosodott, dezsavű, csináljunk csak scifit, hogy ez lett volna a városi polgár zsidóságból, ha nem szűnik meg, csak most egy kicsit másabb a menet (még nem igazán látom át, s lehet nem lesz elég ehhez ez a pár nap)
Még egy világközepe-fíling: képzeljétek el, StF-ban megszűnt az egyetlen Demmers Teehaus, s akkó a Teinben nyakasfődön kihozták nekem a Wuyuan jázminos zöld teát...

2014. február 5., szerda

Fűtés és nem fűtés

Még nem ötöltem ki hogy mi menjen a Rőtmalac-féle jubileumi kötetbe. Örvendetes tény, hogy legalább a munkaszobámban dolgozom délelőttönként s nem a konyhában (na jó, a nappali felében), de hogy állandóan a fáskazánt kell zabáltatni, pont mikor éppen kiagyalnék valami keményebbet amin aztán el lehetne indulni fejtegetni, gyorszangyorszan mert hanem kialszik, hát ezt hamar meg lehet unni, elég ennek már ez a két nap, mióta üzemel. Szerencsére nem vettünk túl sok tüzelőt, mert a nyolc zsák brikett nemcsak rusnya és porlik, mint a szikla, hanem hitvány is. Hol van itt az öl bikfa, ami Mamánál várta a rattatatta favágós bácsit, hogy átpedikűrözze csempekályhába valónak ... emlékszem, már a második utcától áthallatszott, hogy töfög már errefelé a favágós "rattatattája". A brikettnek kb. 10 percig tart a parazsa, ami egyenlő a lúdfing semmivel. Bükkfa, na az itt luxus, az igazán száraz fa pedig egyik eladónak se az esete, lásd gyönyörű üveges bejárati ajtónkat, ahol nem csak a fríz és firung akar szétesni, hanem az ajtó is megválni a kerettől, mint egy népdalban. A végén fabrikálunk polárból egy spanyolfalat eléje, ha már egyébre nem futja (nem futja).
Ma igenis bementem a múzeumba és egészen jól elvoltam benne. Csőrikének van egy erőteljes néprajzi oldala ami kb. egy évtizede szunyókáló móduszban vala, de most... a leendő kultúrpanziónk Valkaynak (is) szimpatikus, hajrá! és a múzeumos kórustagomnak is, és egyáltalán, nekem is, még ha a gatyám is rámegy, akkor is. Van: még ma is szaki, aki búbos kemencét tud (és szokott) rakni. Van: csomó pingálós minta, amit kályhaszemes cserépre lehet festeni a zománc alá. Gondoltam, kicsit megbolondítanám a búbost egy sor övszerűen elhelyezett szemes cseréppel. Ha már úgyse tiszai tájházat építünk a semmiből, hadd legyen népi ihletésű az átépítés - kívül-belül. Ma megint bejártam a kultúrpanziómba jégverembe ami még mindig raktárféle nyár óta, kerestem a 74-es babaholmikat. Mialatt ráfagytam három zacskó fülére, aztán ezeknek a NEM 74-es tartalmára, csendben bámult rám a Rieger orgona százéves pedálja, mintha csak azt mondta volna, tervek-tervek, de akkor ugye hogy velem is kezdtek valamit?!

2014. február 1., szombat

Padlásszoba, képekkel

Tehát kémény felőli oldal (jelenleg egyetlen work in progress).... tűzfalllal,
 ....oldal ezzel átellenben,
 ...és kilátás a kicsi ablakon.