Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2024. június 8., szombat

Rendhagyó zenetörténet óra

Franz Schubert nagyon szerette StF-t, a vendégszeretetet "á la Graetz"... Bécsből egy baromi nagy lovaskocsival érkezett StF-ba a barátaihoz, az utazás a Semmeringen át abban az időben annyiba került, mint ma egy Dream Theater jegy az Arénába. Azaz kábésacc átszámolva mai pénzben 97 euró. Csakhogy Schubertnek ez egy negyedévi fizetése volt...

StF-ban kialudta magát a döcögésből és másnap útrakeltek nyugat felé, Wildbachba, a nyári rezidenciára:



 

ahol aztán jótékonysági koncertet szerveztek azzal a családdal (tehát Schubert nem kapott honoráriumot). Ezalatt az egy hét alatt evett-ivott, maszkabálozott, szóval jól elvolt, mindeközben kreatívan szabadságolt dolgozott: koncertet játszott és komponált a család gyermekének is, és ezt látta az ablakból:


A maszkabálon azt a nevet választotta, hogy "Schilcher". Gondolom, ők is elkezdték volt a napot már 11.30 magaslatában, mint mi. EZ egy nagyon finom schilcher volt, ilyen jót 20 év alatt nem ittam:


 

Azt csak sejtem, hogy a Schuberté is hasonló finomság lehetett. Most ezt isszuk az emlékére ebben a múzeumfélében, ami nem nyilvános, hanem szintén valaki StF-i ismerősnek az ismerőséé... és most bementünk végre, mégpedig egy busznyi kúglitrutyis kollégával.

Majdnem elsírtam magam, ettől az abszolút csóró helyzettől, hogy tessék, itt van egy zseni, egy Schubert, akit egy hétig etetnek-itatnak, közben komponál és fellép fizetés nélkül, aztán hazadöcög ezzel a drága fuvarral a bécsi penészes albérletbe, mert "ganz günstig" azok kaphattak olcsón lakhatást, akik az új bérházakat anno "belakták", értsd az építkezés nyomán támadt nyirkosságot 1-2 év alatt úgy szárították ki a főbérlők, hogy közben más, azaz egy kapóra jött csóró albérlő fizetett nekik...

Kizsákmányoló, nyavalyás világ!! Graetz viszont ma is vendégszeretőbb a zenészekkel szemben, mint Bécs - ebben lehet valami. Csak hát kicsit pofon ütött a valóság, hogy ezt Schubert, 200 évvel ezelőtt is így látta.


2024. április 22., hétfő

Magyar hangulat StF-ban

...csőrike-módra ;-)

Mindig is az a munkahely a szimpi, ahol azt csinálok amit akarok és úgy dolgozok, ahogy akarok. A kokárda inkább véletlenül alakult így, de a többi hozzátartozik a munkámhoz meg egyáltalán - még ha be is zártam a cégemet, de a bötűk és neumák a master dolgozatom témájából valók. Amúgy éppen a hátam mögött van a polcon, a többi tanszaki dolgozattal együtt.

Ha már olyan munkabuzi vagyok, akkor érezzem otthon magam, nem?


2024. április 20., szombat

Bolond április

Kicsit eljöttem ide a kolostorba, ebbe a bolond áprilisba. Az hagyján, hogy az előbb kopogott az aprószemű jég a tetőn, előtte vadul sütött a nap és közben alig volt 4 fok, de április közepére hogy ne maradjon tulipán a talpán még Németországban sem, hát ettől bolondabb a szokásosnál ez az április, amelyik májust játszik (ma persze megint április van). Virulnak a repcemezők a hidegben, de legalább illatos az orgona, hmm, a hegyi levegőn meg főleg!


 

A Blumencaféban, a hegy lábánál finom házi karalábéleves van. Házikenyérrel. A másik helyiségben a virágüzlet, onnan nyílik a mosdó, csupa természetes wc illatosítóval. :-)




2024. március 12., kedd

Mementó

Pontosan ezelőtt egy évvel StF-ban készítém a misét a szkólával, első traktus életemben, kezdő fiúkkal, brrr és brrr. De azért a dolgot viszonylag zökkenőmentesen abszolváltuk (nyakig leizzadtam, mire lejárt a mise).

Első tanévem volt ez úgy, hogy másik országban dolgozom, s akkor amit lehet előtte, otthon mindent elintézek, leosztom ennek és annak a feladatokat stb.-stb....

Egyet nem tudok megoldani 500 km-ről. Egy éve volt már. Reggel érkezett a középső csőrikétől egy üzenet - attól, aki naponta száz hisztit képes levágni, azóta, hogy kibújt az anyjából, vele soha nem lehet tudni, és ezért már előre készítgetem magam, mit érdemes válaszolni neki meg ilyenek.

Azt írta: Ma van életem legrosszabb napja! - idáig máskor könnyen eljut az ember a válasszal, mitől lenne a te életedben ez a legrosszabb nap meg ilyenek. De így folytatta:

Meghalt Jázmin! - és hiába számítottunk rá (hogy is lehet az ilyesmire számítani?!), akkor és ott tényleg tudtam, hogy igaza van. Az osztálytársa és a pajtása nem tudta megvívni a harcot a ritka és romboló betegséggel. Nyavalyás 500 km, hogy ilyenkor egy öleléssel magához húzhatná az ember a gyerekét, ha már van neki.

Szóval eléggé nyomott vagyok ma, egyáltalán, perimenopauza vagy mi a frász - reggel kérdeztem is, mi van ma hogy ilyen nyomott vagyok (a dátumok nem az erősségem). Akkor mondta, de Anyu, pontosan ma van egy éve, igen, én akkor beírtam a naptárba. Nézem, hát tényleg. Én azóta is a másik anyukára gondolok és arra a parázsló családi gyászra ott benn, ami soha nem fog elmúlni nekik. Holnap reggel kisétálunk iskola előtt a temetőbe, viszünk a sírra egy virágot. Én ilyeneket nem szoktam, de most érzem, hogy kell, mindkettőnk lelkének. Szegény gyerek, ő is cipeli a saját gyászát már mióta. A nyavalyatörésbe ezzel az erőszakos, rohadt, gané módra igazságtalan elmúlással!...

2024. február 21., szerda

Tarackolás közepette

Sikerült az elmúlt napok alatt kiszednem a föld alól kb. 100 liternyi tarackgyökeret. Látszik, hogy a tavaly, de még a tavalyelőtt se lett felásva rendesen semmi. Erre való a termőföld, ugye... Mit is mongyak... BBotrááány!!

Ez egyelőre még sehol semmi, a látszat zsebkendő+zsebkendő, de mit is ígértem, nem nyavalygok annyit.


 

Ma reggel telefonált a tanszakfőnök, Csőrike, a Rektor Úr aláírta a kinevezésedet, szóval gratulálok!

Gondoltam, még jó hogy ez nem videóhívás, akkora kupi közepén álltam a Balkánban, hogy csak, és hirtelen intenzív röhöghetnékem támadt. A rektorról egyből eszembe jutott a táncparkett ördöge, akinek a közeledtére a lányok ajta forrón nyílott szét, és aki Cseh Tamásra (vagy talán inkább Bereményi Gézára, ugye) köszönt rá évtizedek múlva az orvosi köpenyében, hogy megkérdezze, hogy van a térgyekalácsa, s az csak annyit tudott kinyögni nagy zavarában, hogy hasogatja kicsikét...

Szóval még alig két hete érkeztem meg StF-ban a fizioterápiára, a folyosón meg egy pofa ült pólóban és rövidnadrágban, akinek érdekes, hogy csak a fejét ismertem, olyan fura volt, míg végül rájöttem, én ezt a fejet nem kinyúlt pólóval és hosszúszáró boxergatyával, hanem öltönnyel és nyakkendővel ismerem ... szóval a nagy Kúglitrugyi Rektora se úgy nézett ki akkor, mint aki megismert volna, grüszgott, grüszgott, nyüszögtük a folyosón mint két páciens, a röhögést is csak az öltözőig tudtam magamban tartani... de ott aztán elkapott rendesen! :-)))



2024. február 20., kedd

Csigolyabeszéd

A március majdnem nyakig a másik országban lesz, a februárból pedig már alig maradt.

Nekem viszont csigolyameszesedésem van s ez most azt jelenti, hogy minden hülyeségre, amitől éppen felhúzom magam, beáll a nyakam, de uhuhú.

Úgyhogy vettem a lapot, mint Csipike, eddig és netovább, és eldöntöttem, hogy az ilyenkor szokásos mindjárttavaszújévújesélyhogylakhatóházunkéskertünklegyen helyett minden itthoni napomat (amúgy sincs belőle valami sok) szépen átalakítom. Minden esőmentes napra betervezek ebéd utánra egy kertecskézést, amit úgy abszolválok, ahogy nekem éppen kedvem tartja és a 10 négyzetmilliméternyi megmunkált darabkának is örülni fogok, nemhogy a két zsebkendőnyinek. Kell a nyavalyának a sok idegelés, ilyesmik miatt, a ráksúly beléje, az. Ha már annyit ülök StF-ban, a fizioterápiák, masszázsok na meg a tulajdonképpeni tanítás és kutatás miatt, akkor inkább ott fogok seggelni a tanulmányokon, korrektúrákon, délben általában úgyis kipurcanok amikor is kilibbenek, el a dóm mellett, egyenesen a parkba, múltkor is lődörögtem egy egészségügyi órát, mert egyszerűen félbe kellett hajtani a napot.

Szóval az irományozás késő délután vagy este a zsoli után folytatódik itthon. Ha egyáltalán. És napközben forgolódom, jobbra-balra és csavarosan, mint egy DNS. Új életforma, örülni neki, az árgyílusát.

2024. február 9., péntek

Rutinnal

Még a vonatban történt, tegnapelőtt vagy mikor, hazafelé jövet:

Gondoltam, rálépek annak a hirdetésnek a lábára, amelyik aszongya, itt van a kúglitrugyis Dzsender és divörsz kutatóközpont, amit enyhén szólva az egyházzene vérén csináltak. Úgy voltam vele, na ha nektek van hirdetni való előadásra pénzetek, akkor tőletek nyelem le azt a békát. Mert ha nem lesz diák, ősszel csucsu a heti 2 órás előadásomnak, és ha tényleg lesz munkahelyem, de nem tudom kitölteni órákkal, akkor... brrr.

Az egyházzene tanszék sorban a hatodik a tizenvalahány közül, szerencsére jópár intézmény között van átjárás, sőt a KF BTK és a nagy KUG között is valamelyest, szóval most beugrottam a hideg vízbe és ajánlottam két előadást Hildegard von Bingenről, egyenesen a Dzsenderbe, nesztek feminizmus etc.

A röhej az, hogy még át se tudtam nézni, mit írtam, mert éppen le akart merülni a dög, hát gyorsan - mint valami Sandra Bullock a bombahatástalanítás előtt azzal az enter billentyűvel - megnyomtam a küldés gombot. Kérem szépen, fabrikáltam én reptében kettőt is, egy tudományosat meg egy művészit, a kiírásnak megfelelően, egyenként vagy három sor lett a címük.... Mire hazaértem a határ másik felére, érkezett a válasz, egyenesen a kutatóközpont vezetőjétől, hogy micsoda remek ötlet, az egyházzene tanszékkel elvileg mindkettőt össze lehet kapcsolni, szóval nyugodtan megpályázhatja. Aztán megnéztem, mit küldtem nekik, de szerencsére nem került bele semmi randa elírás. Ez nekem merőben új, hogy ilyen gyorsan reagálnak arra, amit küldök.

A witz az egészben az, hogy a kutatóközpont vezetője maga is meleg, nő, ráadásul német, akinek vagy a Dzsenderből vagy a halomba pakolt osztrák titulusokból lehet elege, de vastagon, mert a mélyen (le)tisztelt Frau Csőrike BA MA PhD helyett azt írta most nekem:

Kedves Csőrike (keresztnév és családnév)!

Ezelőtt tíz évvel találkoztam vele utoljára, a villamoson, akkor is eléggé megbámult, bár én a másik irányba néztem, de na, ciki volt, aztán szerencsére le kellett szállni (Kaktusz szerintem rámordult volna, még a villamoson, de akkor nem volt ott, úgyhogy elkerültük a balkáni balhét).

Szóval. Valami szerkentyű kéne nekem, ami helyettesíti a konnektort, úgy vagy három órára!... Akkumulátor, izé, vagy hogyeshíják... na majd megkérdezek egy fiatal IT freak fazont valami boltban. (Ez már nem első eset, hogy csak addig tudok dolgozni, amíg le nem merül a gépem, és a vonatban éppen nincs áram, amire rá tudnék csatlakozni.)

2024. február 5., hétfő

Ötéves terv! mondta vala a nagy diktátor

Kell minimum 4 órát tartanom papír szerint hetente. De ez egy kabaré. Ha nem az én munkahelyemről lenne szó, hangosan röhögnék. De így is vinnyogva kuncogok. Miccsoda mazochizmus!

Ma megbukott két diákom (ötös). Kettő kiválóra teljesített (egyes).

Kettő pedig úgy néz ki, hogy kiiratkozik az egyházzenéről (semmi, azaz a nagy pöcegödör esete).

Egy jött ma vizsgázni, aki nem is egyházzenész, hanem egy vendég hallgató: egy pap (egyes). A egyházzenészem, aki ugyanabból a tantárgyból vizsgázott, alig-aligra teljesített (plusz négyes, na azt felkerekítettem hármasra, szerencsétlen még múlt héten vizsgázott, hogy hazamehessen az apja temetésére).

Éppen most akarom megpályázni az állásomat, hogy öt évre szóljon a szerződésem. Na de ha nem lesz diák, akkor mi lesz az ötéves tervvel??

2024. február 3., szombat

Kolostorban

Amikor ide megérkeztem (végre!), egyenesen egy felhőbe kerültem, de egy igaziba. Tejben úszott minden, a ház eleje látszott, de a háta már nem. Úgy nézett ki, mintha a tornyokat felzabálta volna egy óriás. Gondoltam, jól kinézünk mi itt vasárnapig....

Ehhez képest nagyon szépen alakult a dolog, a felhő fele elment, fele eső formájában leesett, a taknyos levegő megszűnt, bár azóta jóformán megállás nélkül fúj a szél, hja, ilyen a hegy (öö, domb) tetején.

Csináltam egy képeslapot, ni:






2024. január 7., vasárnap

Hopp és kopp

A mélyponton túl vagyunk, telefon visszakerült, de a helyzet bonyolult, gyermek dettó, szóval résen kell lennünk, elég sok oldalon, nem lesz könnyű, nem mondtam újat, sallala.

A történelem ismételni látszik önmagát: ahogy elkezdtem ősszel tanítani az egyetemen, nov. 10-én meghalt a Németországba áttelepült erdélyi barátnőm (az urnás temetés csak februárban volt, az is felért egy lakodalommal, nem tudtuk végül, hogy mi a fene van). Ma meghalt StF-ban jó barátnőm. Ha minden igaz, temetésre megyek a napokban, be kell tempíroznom egy plusz utat. Ja, és most szerdán töltöm a 45-öt.

Milyen jó lenne a névnapokra és születésnapokra ropogós tetejű almás sütit készíteni, kerekasztalnál lötyörészni, laza zsúrfikszeket tartani... Nem gyászolni és temetni! Persze, álmodni még szabad, de mintha megéreztem volna ezt a dróton lógó halált, az éjjel olyan hülyeséget álmodtam, hogy valami hivatalos levélküldeményt vártam Kézdivásárhelyről (!!), aminek 15 óráig meg kellett volna érkeznie. És én Sepsiszentgyörgyön (miafranc?!) dekkoltam és már 13 óra volt, nem volt se jármű, se ember, ami vagy aki elhozhatta volna időben azt a cuccot. Világos az üzenet a nap éber felére is, lekéstem valamit - álmomban keceteltem hogy ménkű nagy galiba lesz és már akkor tudtam hogy nem fogom tudni elkerülni a következményeket (mi?!), de aztán felébredtem leizzadva és végetért az álom.

Itt maradt ez az amőbaszerű valóság mára, nesze nekem.


2024. január 2., kedd

Ötödik nap

Azt hiszem. Egy örökkévalóság volt már idáig is. Lelkigyakorlat a legkeményebbikből, itthon játszani el a szanatóriumot középső csőrikémnek, aki jelenleg mobiltelefon elvonón van, pokol az életünk, nincs szépítés.

Jelentem, továbbra sincs ebből szakképesítésem, az iskolai pszichológus még a legnagyobbik kapcsán mondta a koronavírus utáni fasza évben, kedves anyuka, magánál jobbat mi sem tudunk a gyerekének, higgye el. Most hogy melyik gyerek übereli melyiket, talán néhány év múlva tudnék erre válaszolni, feltéve ha addig életben maradunk.

Ezért sem akartam ünneprontó lenni, már elsején, hogy mi kb. karácsony óta milyen veszett modorban kínlódunk itthon, de nesztek egy január másodika, ma elvileg már nincsen újév napja, a pék már kinyitott, tessék, tessék.

Nagy köszönet hasonló cipőben járó sorstársaimtól, akik azóta is támogatnak a hőstett kapcsán (iiigen, bevállaltuk, volt sejtésünk, mi lesz a nagy hóval, ha elordítjuk magunkat stb.).... minden ötletet, tapasztalatot szívesen fogadok, bármi legyen. Elvileg két hetet gondoltunk ki, nagyon remélem elég lesz egy ilyen hosszúságú elvonó a tízévesnek.

DRUKK!

2023. december 28., csütörtök

Ütős vasárnapok

Ütősek. Kiütősek. Az utóbbi időben minden nap kicsit kiütősdi, de azért még életben vagyok. Itt ne, ez a sűrű karácsony. Na nem a zabálás, mert az inkább összevissza volt. Hanem az az örökös téma: a rend és a rendcsinálás! Egészen konkrétan, liturgikus rend és liturgikus rendcsinálás, avagy mi tesz engem - aki meg vagyok kicsinyt húzatva - boldoggá. Érdekes, hogy idén a vasárnapok milyen ütősek voltak, még most karácsonykor is ez a helyzet állt elő, hogy megette de facto a 4. adventi vasárnap az egész hetet. De már a letűnt "A évünk" is tele volt vasárnapi fricskával, Szent Imre meg Szent Erzsébet, vasárnapra esett minda kettő ergo pucoltak a naptárból, ott kacagtuk mise végén, hogy a sekrestyés házaspár hogy járt idén.... Na de azért csak kijutott nekik a vasárnapi misék után a köszöntő ének és a rumos cukorka :-)

Idén még a karácsonyi böjt is kimaradt (fene tartja, talán anyósom, szín egyedül? apósom addig is eszegeti a csokoládéba mártott cukorkát, láttam!), szóval kiütötte a vasárnap azt is. De mit csináljunk, ha már megint valami vasárnapra esett?!

Ez a hét! és még vagy három hétnyi kemény meló! (gatya felkötése!) aztán utazni tanítani, majd vizsgáztatni (grrr), kettő közt valahogy eljutni a kolostorba is végre. Izgi hetek jönnek. Vajon ki és mi üt ki? Engem, naná.

2023. november 19., vasárnap

Más asztala

Gondoltam, teljesen csődbement minden pedagógiai nekifutásom a napokban s főleg a mai nap: van nekem két kisebb égedelem kölykem egy, ún. "lányos" szobában. Ahol lapáttal és boszorkányseprűvel érdemes közlekedni a ruhásszekrényig, azaz nem is egészen odáig, hanem kb. egy méterre tőle kinyúlok, kihúzom a fiókot és behajigálom a száraz holmit. Így legalább nem a földön köt ki az, amit előtte már kimostam etc.etc.

Hát, az íróasztalok rendezése sehogy nem akaródzott, hogy beinduljon, se rávezetéssel, se zsarolással, sehogy. Gondoltam, ravaszul, mi van, ha unják a terepet?? úgyhogy írtam egy üzit, persze, vacappal, mi a szarral, hogy felfigyeljenek, ilyenformán:

"Kössünk egyezményt: Ti segítetek az én íróasztalom tetejét visszarendezni (ma sajnos feltúrtam, mert kerestem valamit s után rögtön indulni kellett). Én segítek a tieteket elrendezni. 10 perc + 10 perc, maximum! Give me 5!!!"

Visszajött az üzi blicc gyorsasággal: "Mindjárt, várjál..."

Úgyhogy érdekes a más stratégiáját ráereszteni a saját asztalomra - középső égedelem csőrikém ugyanis MÉRETEK szerint rendezte el a papírjaimat stb. De teljesen következetesen, gyorsan és hatékonyan, és még ki is takarította a terepet a drága teremtés büdös kölyke, lusta disznó. Lényeg, hogy ezzel a módszerrel, még ha vitatható is lenne a 100%-os hatékonysága, egy biztos, kevésbé érzem magam idióta lúzernek.