Elég rémes, hogy az utóbbi hetekben, sőt hónapokban többször is előfordult már, hogy reggelente nem tudtam, hol ébredek fel. A legextrémebb az a négy nap volt, ahol három éjszaka összevissza alakult, kettő a buszban (az egyik út alatt kisgyermek sírt és hányt felváltva, amíg az éj közepén be nem aludt végre), egy pedig egy hotelszobában Berlinben, ahol elvileg kialhattam volna magam, ha nincs éppen akkor Peter Fox koncert és amúgy szombat este, így megúsztam egy nagy ordibálással és némi ajtórugdosással plusz egy váratlan reggeli vizittel, egy párocska nyilván eltévesztette az emeletet vagy micsoda, milyen jól esett hogy miután elmentek, kiengedhettem a dühödt gőzt románul, a takarítószemélyzet nagy örömére, éljen a román nyelv! A második buszos éjszaka aludtam is végre valahára a hoteles kalandom után. Közben előtte-utána kiherélős projektek, könyvbemutató, rektorhelyettesi gyűlések, tanszaki krízis és hasonlók. A stresszmentes napoknak lőttek. Cél, hogy 2025 októberében is induljon tanév az egyházzenén, brrr és brrr.
Most pedig egy konferencia után a kolléganőmnél éjszakázok Szegeden, innét vonatozok fel holnap StF-be, miközben otthon a nagy laposban elviszi renoválni (festeni) az ablakokat az asztalos. Vagyis izgi, hogy hol alszom majd jövő héten, ha egyáltalán aludni szándékoznék.
Jelentem alássan, olyan öreg még nem vagyok, hogy éjjel üresben kuvikolnék, úgyhogy elmondanám, aludni igenis szeretek, s ha már nem mentem rendesen szabadságolni az idén, igyekszem hetente de legalábbis kéthetente kialudni magam. Ilyenkor nem szégyellek este kilenc tájban kibukni. Utánam az özönvíz!





