Balaton, szezonmentes, nyamm. Olyan csend van, mintha nem létezne. Ó, de igen, létezik!!!
Balaton este:
Balaton reggel:
Aki most fejest akarna ugrani, az jól gondolja meg! :-D
Balaton, szezonmentes, nyamm. Olyan csend van, mintha nem létezne. Ó, de igen, létezik!!!
Balaton este:
Balaton reggel:
Tavaszi böjtre hangolódás, fürdőkáddal:
Továbbá, Csőrike-mix, veriförszt, komolyan, 10 darabot kaptam a Kúglitrutyiról, az elektronikai intézettől, nem Witz, egy Hildegard von Bingen felvételemre kaptam kristályokat, egész pontosan: "Kristalline Form"-okat. Még nem tudom, hogy kell feltölteni ide, de egyelőre kemény wellness projektnek ígérkezik, ahogy én stúdióban szórakozom a saját hangommal...
Szóval, apdejt. Cseptörr 1:
Cseptörr 3:
Húú... ebből ejszen vihar lesz!
Nagyon szeretem. Félreértés ne essék, nem tépem én meg a ruhámat, a lelkemet se, nem ezt és nem ezért várom, hanem a gyönyörű négyes móduszú responzóriumokért etc., a jóleső takarításért, kívül-belül....
Úgyhogy a tegnap délután, miután leadtam a jan. 30-i határidős (:-D) angol szövegemet, kitessékeltem Kaktuszt a fürdőszobájából és rendeztem magamnak amolyan előestének egy jó wellness délutánt, sokféle kenceficével, pakolással, aromás fürdővel. Csőrike a fürdőkádban, őszintén nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Yeah.
Ma pedig mise után kimegyek a kertbe, kicsit pepecselni.
Igen kéremszépen, én is bibliai alaknak érzem magam.
Mielőtt hajbakapnának a hittanos gyerekek és felnőttek, hogy is volt akkor, megtörtént-e a dolog egyáltalán meg minden, az emberi pszichében vájkálók inkább csak hümmögnek, jaja, de még mennyire, minden nap és mindig ez lesz.
Itt van a Nagy Főnök, kitérni nem lehet előle: Na, már megint leszartad a kalapács nyelét, de kapsz még egy esélyt, újra tudod építeni az életedet, és becsszó, nem nyúlok hozzád, hogy elpusztítsalak (már megint). Aztán persze elbukik a dolog és kezdődik elölről, a pusztítással meg minden nyavalyával, ami ezzel jár:
Ádámot és pereputtyát kirúgták a paradicsomból, maradt a nyivákolás, ami a reformáció adventi énekeiben szépen továbbélt, fejlődött, hogyaszongya, mikor Ádámot kirúgták vala a paradicsombóóó... hóóóó..... Az alap rinyálásból, amennyire tanult Ádám et fészekalja, az másik kérdés, ugye.
Noé kemény fickó lehetett, de gondolom, csak elege lett már egy idő után a várakozásból, naná hogy garanciákat akart, miután végetért a nyavalyája, ezzel az egész pereputtyal a nyakán. Mint egy dutyiban. Az Úr tehát azt mondta (a mai olvasmányban), végeztem ezzel most, újrakezdhetitek, tiszta lappal. Igen, hidd el, de komolyan, egy ujjal nem nyúlok hozzád, megegyeztünk ebben. Megegyeztünk, nem? Elvileg igen. Ó, hogy azok a fránya elvek. Valahogy mégse jöttek össze ezek a szövetségek... Ábrahám utódai szintén megsokasodtak, de ettől nem lettek egyből jobbak, emberségből ugyanolyan visszabukó lett mind, mint az első, és az utolsó ember, aki majd lesz!
Na és Csőrike? A mátriárka? Aki elrendezte és kitakarította az előszobát, lépcsőfordulót a kitudjahányévnyi kényszerű várakozás után? Két (2, kettő) nap alatt? Lett két nagy zsák szemét. Holnap jön a kukásautó. Addig gyönyörködöm a látványban s ezzel fényezem a lelkemet.
Kaptam egy újabb esélyt, biztosan le fogom szarni a kalapács nyelét, az ambícióm viszont töretlen, s ha már muszáj lesz elbukni, inkább kicsit és minél később kéne. Legalábbis ezen a téren. Megjöttek az emeleti új ablakok. A kőműves csütörtököt mondott a beszerelésre (remélem, konkrétan, nem képletesen).
Most viszont úgy érzem magam, mintha frissen jöttem volna a prémium kategóriás wellness-ből. Hihetetlen könnyebbséggel, de valahogy furán, éppen kijöttem a bárkából a napvilágra. A folyosón csak az ablakok várnak, semmi évtizedes rumli. Egy új élet kezdete, mondják az ablakok. Ritka egy pillanat, na.
Eléggé hihetetlen, hogy megérkeztünk a kúglitrugyi igazi pöcegödrébe s kénytelenek vagyunk egyfajta árnyékkormányban vezetni a tanszékvezetőnk tanszékét. Ez annyira abszurd, hogy ha valaki más mondaná nekem, aszondom, megzakkantál te, de teljesen, nézzéé tükörbe!...
A tanszékvezetőnk nárcisztikus személyiségzavarral küzd, autoriter módon viselkedik fűvel-fával, de ennek persze nincsen tudatában, vagy legalábbis úgy tesz, mintha mindez nem ő lenne.
Tegnapelőtt tartottuk ötön az első onlány értekezletet, szétosztottuk egymás között a feladatokat és továbbiakban úgy kommunikálunk a főnökkel, mintha minden rendben lenne. Ez a túlélési esélyünk, és még így is meglehet, hogy jövőre bezárnak bennünket. A rektorátus szintén úgy tesz, mintha nem látná a problémát, valami (valaki?) miatt fedezi őt. Az egyetemisták nyolc oldalas dokumentumban részletezik, hogy aggódnak a főnök szellemi egészségéért, ezt elküldték a diáktanácsnak. A rektor közben lapít, mi lenne, ha a sajtó fülébe jutna, felvettek egy nem teljesen komplett figurát vezető pozícióba?? Egyelőre nem túl rózsás a mostani helyzet: egy milkó egy másik, jogtalanul kirúgott tanár kártérítésére; két milkó valami másik perre... viszont ha bezárnak, se lesz buli, mert akkor is kiderülhet egy s más, kukába kerülhet a már eddig is eléggé megtépázott reputáció.
Szóval úgy döntöttünk, inkább megvárjuk, míg más vágja el maga alatt a fát. WTF
Ma egy laza vigyorral leírtam neki ismét, hogy mi lesz a június 7-i misével - minekutána múlt héten belekakált a nyári időpontjaimba és pokolivá tette a hétvégémet a kolostoromban (!), tegnap megegyeztünk végül (ő meg én), hogy is lesz a misével, estére már megint megváltoztatta a véleményét... Na de, Csőrike is gondolt egyet, ezentúl másképp csináljuk. Szépen, mosolyogva, diplomatikusan bmeg. Árnyékolva, szürke zóna. Majd én is gondolok egyet, nem csak te.
Mi a fenének kell idegeskedni azon, ami nem a mi dolgunk? Na utty.
Mintha csak a hupikék törpikék tongyóvilágába pottyantam volna. Időtörpölő részben Ügyi egy olyan masinát fabrikál, ami kérésre csinál időjárást, s míg aprajafalva nagyobbik fele strandolni megy, két otthonmaradt törpicsek összebunyózik a preferált időjáráson ergo elrontják a masinát.
Ezek a strandolásból hol esőben, hogy hirtelen dögmelegben találják magukat, iszkiri hazafelé, közben hull a hó is, dehát a szélvihar és a szélcsend is eléggé szeszélyesen alakul s akkor megszólal az egyik:
Örüljünk, mert ennél rosszabb nem lehet!
Na és akkor hab a tortán: fejükbe zúdul a jégesőőő......
A nyolc konfi legkeményebb magjához érkeztem, kéremszépen, ez az az angol nyelvű előadás, amit Rózsahegyen tartottam a május-június nevű szakmai dugóban.
Megírtam tegnap a második német nyelvűt és elküldtem korrektúrára. Venném elő ma a rózsahegyi regenschori-szöveget, hát a magyar és angol nyelvű absztrakton kívül semmi nincs a mappában. 4 db USB, egy T7 nevű külső adathordozó, jojózom már ettől, belefáradtam a bogarászásba. Gőzöm nincs, hová mentettem el s főleg mi a neve a fájlnak. A Rózsahegy-mappában még a prezi sincs benne, csak a szervezőktől valami igazolás, infók s miegymás, használhatatlan cucc. Vagyis egy használható mégis van benne: a_hivatkozási_útmutató!
Tongyócsőriketörpnek kár volt tegnap örvendeznie a kész Regenschori-publikációnak. Mivel ez a mostani szaklektorálásra megy, aligha kéne magam plagizálni a tegnapiból, a fene ott enné meg. Ezt bizony: újra kell írni. Az igaz, hogy közben egy csomó anyagot találtam két levéltárban hozzá, de én ezen a ponton mindjárt kitépem a hajamat. Előtte azért kirázom belőle - a jégesőt. Hogyaszta PÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ...........
UPDATE meglett a prezi és a szövegem is. Csőrike-név alatt.... Nem vagyok valami inspirált, tudom, de arra gondoltam, ha én konfit szerveznék, biztosan az előadó családnevével rendszerezném a preziket. Éljen a detektív énem, halleluja! Ma már csak a levéltári dolgokból szemelgetek kedvemre, hogy mit fogok betenni. Ezt az ítéletidőt a fejemben....
Van még egy hetem itthon - jellemző, nyakig feladatokban képzelem el ezt a hetet, hát teljesen a fejemre estem. Vagyis még mindig, hogy is mondjam.
A három publikációból, amire december végéig volt a határidő (kicúgoltam januárig valahogy őket, nem volt más opció), jelentem alássan, egyet abszolváltam, jórészt csak irodalom, hivatkozás, hasonló bigyók hiányoztak. Kollégina átkorrektúrázta, remek! Dolgoztam rajta négy napig. Nyehh, azt hittem, hamarább meglesz, tévedtem bmeg.
A második, szintén német szöveget ma néztem át, amíg tartott a legkisebbik csőrike fuvola órája. Teljesen le vagyok sújtva, újra kell írnom az egészet. El nem tudom képzelni, miket zagyvázhattam össze azon a májusi előadáson, mert a bekészített szövegem a ppt-vel két teljesen különböző dolgot mutat, és ó, jaj, emlékeim szerint improvizáltam és még zongoráztam is nekik. Bad girl, ezt bizony nem szabadott volna. Az elkészített szöveg valóban olyan pongyola, hogy csak imprókkal kiegészítve használhattam, de asszem, a második bekezdéstől kezdve már repítettem a francba. Ezzel csak az a baj, hogy hiába csinálom a jó műsorszámokat a konferenciákon (kínomban), az ilyen típusú munkákból csak azután lehet egy értelmes publikációt gyártani, miután a fő gondolatmenet alapján gyártok egy totál letisztult, jól dokumentált, nem csak veszett kutyák által emészthető irományt, ún. PUBLIKÁCIÓt. Scheissse, ezt elölről kell kezdeni.
A harmadik, angol nyelvű publikáció leadási határidejét már 2x kuncseráltam húztam, mint tyúk a taknyot hosszabbítás végett (na jó, azoktól, akik nekem is lógtak már egyszer, valamikor tavalyelőtt), dehát akkor is, jujuj. Na itt a levéltárazás akadt el, ráadásul a totálkész szöveget még el kell küldenem Kanadába, utána csucsu módosítás... A szöveg amúgy nem rossz, de a hivatkozásoknál nagy lyukak tátonganak mindenfelé, s ezzel ugye az a baj, hogy ha nem találok, akkor ki kell pattintani az illető részt a főszövegből, mondatot megint átszerkeszteni, de lehet hogy a bekezdést is. Azaz: amíg nincs kész, nincs kanadai baratina akciója. Shit. BIG ONE.
Nincs egy hete, jött egy magyarországi mail: kedves előadónk, sajnálattal vettük tudomásul, hogy a konferencián elhangzott előadásának a közlésre szánt változatát még nem kaptuk meg.... stb.stb. Február 10. Na, ezen már csak röhögni tudtam. Jó harsányan bmeg. :-D :-D :-D
Mostanra kiment a masszázs a hátamból - szerencsére. A tagi úgy bedolgozta az izmaimba a lázat vajmi, hogy 3 napig jojóztam tőle.
Bár lehet, hogy az úttakarítás is besegített a kimasszírozóba? igazán nem jellemző telünk van, pechünkre meg akkor lett ilyen jég az útra, mikor éppen a másik országban teleltünk.
Fazit: Kaktusz ma eltörte a gereblye nyelét, én pedig a lapátét próbáltam volna végre kiszedni, mert közben elgörbült. Nesze jégcsákányolás a kapu előtt! kb. egy óra hosszát vertük. Itt olyan kezdetleges és elmaradt a téli úttakarítás, mint gyerekkoromban, úgy 40 évvel ezelőtt, az akkori szoci szülőföldemen. Még mindig emlékszem, amikor az 1-es busz bevette volt azt a halálkanyart a domb alján - a sofőrök akkor profin tudtak közlekedni, az ádáz körülmények ellenére. Szervókormány és ABS nélkül, minden mellé.
A nagy laposban?? Kész katasztrófa. Az emberek mintha azt várnák, mikor olvad fel magától! A kommunális vállalat igazgatója lenyúlt valami 50 ezernyi eurót egy új személygépkocsira, de se útszórás, se úttakarítás nem korszerűsödött azóta, hogy ideköltöztünk. Lényeg a saját kényelme, miközben az utakon és járdákon vastagon áll a jég, az emberek esnek, mint a nagykabát. Biciklivel, vagy anélkül!
Asszem, jót tett a méreg a hátamnak: a mai lapátolás bónusza! Szépen tudom forgatni a nyakam, csigolyameszesedés ide vagy oda.
A szülinapomat egyre furábban ünnepelem újabban.
Először is, én január 10-én, tudtommal 22.10 perckor születtem.
A szülinapomat tegnap délután kezdtem ünnepelni a Mátrában. Először is egy masszázzsal (ilyen se vót még). Előzetes: családommal és egyéb állatfajtákkal "kao" téli szabadságra mentünk. Lényeg, hogy csak mérsékelten mentünk egymás idegeire, pont 3 nap után, és én bizony beálltam ünnepelni, tegnap 17 órakor kezdtem, először masszázs, utána meg aláírtam egy petíciót a legközelebbi határon túlra, ami nagyon szívem szerint volt, ha kockázat dutyi lesz belőle, ha nem. Ez már adott egy szülinapi fílinget!
Aztán egy ünnepi vacsora és.... egy jól megérdemelt alvás lett volna, amit objektív okok miatt áttettem a mai napra, azaz éjszakára. Az objektív okok úgy nézett ki, hogy a hotelben a papírfalak jóvoltából a szomszéd szobában a kisbaba 2x sírt fel éjjel (tudom, nem rossz arány, sőt), reggel 6-kor kezdte a napot, szintén sírással (nem, én nem akarok átállni nagymama-móduszba, eszem ágában sincs nosztalgiázni a babasírást), de ami a legnagyobb sírás, hogy Kaktusz horkolására átlag 1,5 óránként ébredtem, mint kb. amikor anno vajúdtam egész éjjel, szóval ez azért rémes volt, az én koromban meg pláne. Ha augusztusban elmegyünk együtt Strasbourgba a konfira, időben ki kell néznem egy olcsó apartmant kettő (!) szobával. Ezzel a horkolással egyszerűen nem lehet együttélni - na jó, itthon nem is alszom vele egy szobában, a földszinten nyomatja a kápolna mellett, én meg az emeleti lüxüscellámban szuszikálok. A nyári időszakban meg pláne nem eszem magam emiatt, hiszen ilyenkor Kaktusz a csembalót boldogítja a horkolásával a másik házban. DE. Itt kivizsgálás lesz belátható időn belül, ejszen midlájf vagymi, de ha nem jár utána, eccerke rágni fogom a fülét, de nonstop én. WTF ez a horkolás...
Na így ünnepelem én a szülinapomat, csak mérsékelten ismerte meg édesanyám édesapámat, mint valami Esterházyban. A petíció viszont beült az idegeimbe, kíváncsian várom a fejleményeket.
Volt egy 2011. Akkor jártam itt először, megnéztem, mit vettünk mi 2008-ban. Ez egy igen hülye helyzet volt kéremszépen, a házat két és fél évvel azelőtt vettük, akkor a lebonyolítósdit Kaktusz intézte, nem láttam még a dolgot, csak képeken. Micsoda zsákbamacska.
Szóval 2011. Emlékszem, tél volt, kicsi csőrikének egy cuki fehér bojtos sapkája volt, a gyerek sapkában (is) roppant dekoratív volt. Elfogult vagy nem elfogult anyás öntudattal igazolom, a későbbi csőrikékre szintúgy igaz volt, minden sapka jól állt nekik, de ekkor még csak egy volt meg a háromból, kemény másfél éves, a legokosabb baba, akit láttam és már a babakocsiban sem mertem becézni, pedig gyönyörű baba volt. Naszóval, felvittük a csemetét a csigalépcsőre és kinéztünk hátul a szomszéd felé. Más volt még az nagyon, az a kikukucska! Először is a felső szint egy befejezetlen terasz volt, a naplementés oldal teljességében látszott, gyönyörű volt: látszott a Szent Ferenc templom tornya is, előtte a gazdaságok... az egésznek volt egy olyan fílingje, mintha megállt volna az idő, a telepes történelem népi vallásossága szortyogott a sárból, felette a szalmabálák, az egész egy nyugtató, alkotásra indító érzést adott, ad absurdum. Mi akkor még Stájriában éltünk családilag, szóval bácskai telepítések Bécsből, rittyentett történelem az ezeréves maszlag helyett, mittudomén. Jólesett, hogy csak elnézek a torony irányába, nincs arrafelé ember, nem is akar tőlem senki semmit, nekem ez szimpatikus. Kicsi csőrike szintén elnézett velem együtt, láttam rajta, igen egy húron pendülünk mi ketten.
Egy renoválós 2012 nyár, Kaktusszal félig-meddig itt laktunk, kb. másfél hónapon át néztük, miket csinálnak a mesterek, kicsi csőrike ezalatt a mamiéknál nyaralt NLM másik felében.
Aztán 2013-ban, már két csőrikével és egy teherautónyi cuccal ideköltöztünk: a lehetőségek országába! Nem kell csodálkozni, mert mi mindig is így éltünk: Ad absurdum! A nagyobbik csőrike remekül elvolt a hulladékokban, haragudott is, mikor lebontottuk az elődünk pajtáit, a góréját meg minden rémes épületet, amit nézni is rossz volt, nemhogy megtartani, márvánnyal vagy anélkül. A befejezetlen terasz helyett lépcsőház lett, tetőt kapott, a kilátás sajnos elment a fenébe, mert a nyugati falra a szomszéd miatt, aki ott kapál, csucsu ablak, a délire pedig az egyik libilábi épületből mentettük át az ablakokat (rohadtul rondák voltak azok, de éppen elfogyott a pénz, Pech ghabt).
2016-ban megszületett a harmadik csőrike, ad absurdum még mindig a lehetőségek országában éltük ezt meg, az ösztöndíjaimból építkeztünk, renováltunk, több-kevesebb sikerrel; 2020-ban megkaptam az állampolgárságot, a kovid vad időszakát hét hétig egy kicsi paradicsomba zárva vészeltük át, nem sokat foglalkoztunk mi a kinti világgal, mind mezítláb jártunk a kertben, nem is voltak betegek a csőrikéim, úgy csodálkoztam pedig, egy évig még egy takonykórt se kaptak, amit az óvodában-iskolában szokás felszedni. Egy-két kovid azért belegyintett hozzánk, valamivel később, de ezek már az enyhébb verziók voltak. A lehetőségek országában eközben lassan kezdtek csattogni az agyarak, s hiába volt minden igyekezet, egyre jobban kezdett látszani a felhizlalt diktatúra kövér segge, minden nadrág szűknek bizonyult, gusztustalanul feszült A Dög idomain. A hosszú tehervonatok Jugovich történeteit juttatták eszembe, tudjátok ugye, az egyik vagonban ott lapul az összes cucc, a konvoj valódi értelme, s én a lehetőségek országában rájöttem, hogy csak nem tudom elhessegtetni a gondolatot. Ha teregetek az új teraszról, mind ezt látom az északi oldalon, ahajt a nádason túl megy a drog útja, tiszamenti sallárom.
Tizenöt évig koptatta Kaktusz a nadrágokat az orgonapadon, hogy legyen belőle katedrás professzor - a lehetőségek országában, persze. Aztán leesett az újvidéki előtető, az agyaras dögök és maffiózók országában pedig egyszercsak megszólaltak az emberek!! Kész, nem hallgatnak már többet! ekkortól kezdve az egyetemisták, tanárjaikkal együtt bekerültek a persona non grata-gettóba. Ez is a lehetőségek országa!!! (csak kérdés, hogy kinek?!) A gettósításból valahogy kimászva, a professzorok farkukat behúzva hónapok után visszatérnek a sohamárnemrendes kerékvágásba. Legalábbis ez az egyik terv.
Mindeközben Legnagyobb csőrike 16 és fél éves lett. Nagyobb fél fejjel nálam (na ez nem nehéz), két mérettel nagyobb ruhát és három mérettel nagyobb cipőt hord. De az a tekintet még mindig megvan neki, amit tizenannyi éve, másfél éves korában láttam rajta, ahogy együtt néztünk a templom tornya irányába a naplementébe. Ez a gyerek itt érzi magát otthon. (Na persze, meglehet, hogy lesz neki más otthona is, ki tudja, hány és hol? elvégre már a 21. század első negyedét is kipipálhatjuk. A most az most van.)
Ez a gyerek a jelenben él és nem viccel. Nem várja meg, hogy a jövőjét a nagy agyarak elkezdjék rágni, miközben hozzá dörgölőznek: berúgja hamar azoknak a pofáját, akik őt így környékezik, már most. Egyáltalán nem úgy néz ki, mintha csomagolna, hogy máshová költözzön. Tehát ma elmentünk együtt, aláírtuk az egyetemisták által Nagy Lapos Mezővárosba hozott kérelmet az előhozott helyhatósági választásokhoz - hát pehehersze, hogy ezt igyekezett gondosan titokban tartani a hivatalos seggnyaló média.... mondom én, manapság hülyének nézni az embereket, hogy ekkora faluban nem kerülné meg a dolog a hírét! :-D :-D :-D
A lehetőségek országa. Hátha, tényleg! ad absurdum.
Lényeg, hogy a munka menjen.
Fiam, nem lehet tétlenül ülni.
Rend a lelke mindennek.
Ezek bizony értékes családi örökségek ürülékek az agyamban.
Elvileg én is munkamániás vagyok, részben a kálvinista őseimnek köszönhetem, ez nem vitás: túl sokat hallottam gyerekkoromban a fentieket és ezekhez hasonló mondatokat, csoda-e, hogy meghatározták az életemet? a mindinkább elhatalmasodó munkamániámat?! (höhöhö, most nagyokat röhögök közben)
Hogy nem lehet ezt überelni?! dedede.
Most jött a mail (vasárnap este). Nem hiszem el, ez már a 4. koreai leányzó a tízből ezen a hétvégén, hogy:
"Frau Dr. Csőrike, hol van a beígért szkriptum? Na és a január 24-i vizsgára a próbateszt?"
Megölnek ezek. Ma reggel a legnagyobb ködben bicikliztem befelé, taknyom-nyálam-könnyem egybefolyva, alig derengett valami abból, hogy nappal van. A belváros kihalva, a szombati részegek már elszállingóztak, a forralt borozás nyoma fel van takarítva (nem irigylem a brigádot). Naszóval, próba a szkólával, misét letekerni... utána megírtam a szkriptumot - félig - ezeknek a vizsgára, közben még 3 másik dolgot is intéztem, de a nappali nappal én is hazajöttem a dolgozóból. Azt az iskoláját, vasárnapi műszakban!
Kálvin szerintem agygörcsöt kapna: Dél-Koreában.
Megérkezett a december és úgy döntöttem, hogy a sok strapát, nyomulást, szereplést és minden megfelelni akarást szépen összegöngyölítem egy cumókába és benyomom a sarokba.
A november olyan rettenetes erőpróba volt, hogy most csak arra tudok gondolni, minden maradék időmet alvással töltöm, hadd regenerálódjak ebből, mint egy macika. Ez lesz a hobbi, sőt, olyan hobbi lesz, hogy máshonnét is le fogok faragni, csak hogy a hobbimnak éljek.
Ha kijöttem a barlangból, újra kell terveznem az életemet. Röviden s velősen:
De addig is, az elmúlt időszak egyik legkényelmesebb ágya, egy igazán szürke nappallal kontrasztálva, mindegy hogy éjjel vagy nappal, ó igen, alvás, alvás! az ódát hozzája majd akkor írom meg, mikor a barlangból kibújtam. Gondolom, tavasszal vajmi.
Igazán tele van ez a hónap, mint a náthás orra takonnyal. Már előtte folyik, utána még mindig be van dugulva.
Kiköpömaddig a belemet. Most is majdnem kiköptema, a, a, rohantam a vonatra két konferenciányi anyaggal a bőröndben. Egy vigyorgó fickó felrángatott a lépcsőn, szerencsére bőrönddel együtt, mielőtt lemaradtam volna. Még jó, hogy most csak a könyvek+ruha vannak ebben a dögben. A vasalót és a kávéfőzőt jelentem, otthon hagytam, mert ezúttal nem ilyen csóró helyeken fogok megszállni.
November 30-ára még egy igen kövér kiköpöma hátravan, de az inkább nyűvészi produkció lesz (na jó, a kottáját beraktam, mert azért nem árt kívülről fújni a darabot). Blöee.