Valahol kijön az, amikor minden a babázás, reggeltől estig, perpetum mobile. Gesztusok, cselekedetek, automatizmusok, amik eddig nem voltak vagy eddig nem láttuk őket.
A mi életünket is egyfajta erős infantilizmus uralja, újabban erős szülői kirobbanásokkal kísérve. Ezért van az hogy ha kedvenc pesztonkánk morcosan jön haza az egyetemről, először neki is cumit dugnánk a szájába de aztán szerencsére rájövünk hogy nem az a korosztály és kap inkább egy tányér levest.
De hogy ma reggel miért ráztam fel a tejesdobozt is, miután kivettem a hűtőből a müzlimhez, ez jó kérdés.
2 megjegyzés:
Amíg nem egy sörösdobozzal csinálod, semmi gond. :-)
A malátás lötyővel viszont megjártam a múlt héten: felrázta az saját magát a fagyasztóban. Én csak dósan-dósan le akartam hűteni, de abbiza ottmaradt. Először csak csodálkoztam, jé, ki rakta be azt a parafadugót fagyasztani? aztán rájöttem hogy mi történt... ahogy a lötyi jött lassan kifelé az üveg száján, úgy fagyott is. Tudod, mint a darált keksz... Még jó hogy nem robbant!
Megjegyzés küldése