A ménkűbe az egész estével. Miért kell engem felhívni fél háromkor, hogy "koradélután, de nem öt előtt" ráérek-e?!
Persze, ráérek. Semmi dolgom, és amúgy se tudok dolgozni, ha már így bepörgetnek.
Kérdém, mit vigyek a szomszédba? ja, semmit, nem kell, csak beszélgetni fogunk...
Mi az árgyílusát lehet beszélgetni, mikor ennyire sarokba szorított már minden határidő?! (gyorsan kinyomtattam egy újabb adagot amit még nem látott, hogy mégis, hátha, ki tudja, és eközben pörgött a
villámgyors forgatókönyv:
1) nem támogat a felvételiben. Annyira használhatatlan az az anyag, amit a múltkor adtam át neki, hogy esélyem sincs;
2) eszébe jutott valami bombajó delikátessz, na, abból fogok írni.)
Errefel mindjárt fél tíz. Eleinte olyan ideges voltam hogy a konyhában mindent elmosogattam, a cuccaimat is elpakoltam a szekrénybe (a porszívózás ugye elmaradt, mert akkor nem hallanám a kuku telefont, elvégre aszonta, rámcsörög), kényszeres hovakapkodjunk amiből takarítás lesz; hát se kép, se hang. Hétkor átöltöztem, mert észrevettem hogy hűvösebb lett (addig szandálban vártam a jószerencsét, amelyiknek a telefonszáma 936-ban végződik). Közben elvégeztem a gyalogos munkát is, a holnapit (vagy mait?), amihez nem kell gép, hogy ha megszólal a kuku, ne kelljen vesződni a lekapcsolással. De lassacskán lenyugodtam, most már csak mérges vagyok. (Most már nem várok semmire, nuku delikátessz et kuku 936.)
Mindjárt megvetem az ágyamat, és tovább eszem magamat az elcseszett napomon, dejó ez program. A négy óra malmozás betette az ajtót. DZZZZSSSS!!!!!!
2 megjegyzés:
Nyuginyuginyugi.
Eh, most már úgyis mindegy.
Megjegyzés küldése