Két napig saját dicsfényemben füröszkéltem. Elmúlt, hja, mászni vissza a narrmálisba, most itt tartok, bár szokatlan ez a hirtelen jött piedesztál. Ha belegondolok hogy milyen nyavalygós önbizalomhiányban tudok én fetrengeni időnként, igazán szép teljesítmény volt felülni az önhittség dicstelen lovára. Különben ez az önbizalomhiány valami családi rákfene, szoktam vigasztalni magam - mialatt ezzel kibújok ugyebár az alól, hogy felvállaljam magam, vagy változtassak a hozzáállásomon. Szép, nem szép, még mindig ez vagyok, bár az utóbbi években javult valamit a helyzet. Ez nem csak Ingabinga lelkemre ható dumájának a következménye, hanem az is, hogy kb. 10 éve már annak, hogy utoljára közöm volt az "Ostblokk" agybeteg tanügyéhez. Mindegy hogy tanulsz vagy tanítasz, lényeg hogy a szamárlétrán feletted álló addig fingasson, míg teljesen kicsinál, és ez még nem nagyon változott - sehová. Annak ellenére hogy az én jelenlegi tudásom a szakmában kb. a békasegge alatt van, tisztelt professzor bácsi, érseki levéltáros stb. nem tudta tegnapelőtt kihagyni, hogy gratuláljon az eddigi kutatásomhoz és kollégaként (!) üdvözöljön a brancsban. Emlékszem, milyen cirkuszt vágott volt le a zeneelmélet tanárom, mikor ezelőtt 12 évvel el szerettem volna menni Pestre a ZAK-ra egy rövidke félévre, hogy ő aztán nem ad ajánlást, mit képzelek én, milyen import dolgokat fogok ott tanulni amikkel majd később kezdem butítani odahaza a magyar diákjaimat... nem kellett csak egy perc hogy átlássam, milyen irígy. Meg talán félti is a székét. De azért rosszul esett, emlékszem hogy legalább egy hétig ettem magam miatta. Még szerencse hogy kerítettem másik ajánlást és elhúztam végül három hónapra.
Most meg...? Éppeg dől össze a középkori Salzburg zenetörténetét kutató állomás, augusztusban de facto megszűnik, de kit érdekel, mikor jövőben megalakul ismét StF-ban ahol lesz rá keret, és addig is benne vagyok a virtuális kutatócsoportban. Ez nagyon fura most, mikor éppen szakítani akartam a gregorián kutatással mondván hogy a kutyát nem fogja érdekelni se a téma, se Csőrike, ehh, az egésznek lüttek. És szakítani ezzel a zenei földrajzzal vagy mi a csudával, hát ez se jött össze :-) már csak azért sem, mert ezek az emberek számítanak rám a közeljövőben, még a diszi után is. Hogy is gondoltam, hogy szakítok Stájriával? Nem-neeem... Tudjuk hogy Ön Rőtmalac tanítványa, aki az egyik legjobb a szakmában, ennél jobb márkanévre nincs is szükség. Kell hogy legyen jól képzett emberünk, aki kedvére piszkálgathat a stájri középkori zene pöcegödrében. Nosza. Még a benzinköltségemet is kifizették ami nem semmi: NLM-StF az összesen 990 km, 495 egy irányba, tehát két tele tank.
Az a - rendszerint pofátlan, de ezennel nagyon barátságos és főleg érdeklődő - bajor medve meg, aki szerkeszti a Rőtmalac-kötetet, előrukkolt tegnap egy új ötlettel, hogy mitől passaui a salzburgi A-Gu 208. Volt nagy meglepetés mikor megjegyeztem, mitől seckaui (!) is. Hogy az A-Gu 444 - ami egy korai seckaui kakukktojás - néhány fontos momentuma kísértetiesen hasonlít előbb említett kéziratéhoz. Na persze, úgy is lehet venni, hogy mitől passauibb A-Gu 444, de akkor is: ezt se ő, se Rőtmalac nem tudta. Micsoda egy fura dolog ez is! Soha nem gondoltam, hogy hasznát veszem valaha a polcra véglegesen felhanyított mesteri dolgozatomnak, melynek címe: "A-Gu 444. Index und Kommentar".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése