Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2015. január 5., hétfő

Fránya telihold

Nem sokat aludtam az éjjel. A kicsi csőrikék szerencsére húzták a lóbőrt, bár reggelre agyonforgolódták magukat, annyira hogy LKCs borzas fejéből tíz percen át próbáltam némi kis sikerrel kulturált leánkát varázsolni.
Jó üres fejjel forogtam erre-arra, közben konstatáltam hogy a matrac rugói nyomják a bordámat, pedig még csak egy éve vettük. Hízni egyelőre nem fogok, tehát vagy megfordítom a másik oldalára, vagy kidobom.
Az agygép reggeliben indult meg, azóta is csak olyan emberek szaladgáltak odabent, akiket már nagyon rég nem láttam. Ezenkívül mindenféle giz-gaz, Kaktusz szakmai válságától kezdve a saját bugyromig, van itt minden. Mintha csak most ittam volna ki az íccaka álompoharát:
Világrengető szociális projekteken töröm az agyam, aztán arra gondolok, hogy gazdagodhatnék meg annyira, hogy a pénzemből nem Audit hanem napelemet vegyek. Megújuló energiaforrás más is lehet, az utcánkban három helyen télen-nyáron szivárog a talajvíz elfelé, azt is ki lehetne onnét piszkálni.
Más: mi lesz a diszivel? sajátmagam mennyire vállalta be magát ezzel a vackkal? szeretem, de micsináljak, hogy többet lehessek a gyerkőcökkel? ez így nagyon nem jó, ahogy van. Meddig lehet még nyúzni a helyzetet és a körülötte levő embereket?
Emlékszem az általános iskolai osztályomra: tele volt mindenféle frusztált művészpalántával, színészek gyerekeivel többek közt. Nos, a pálmát akkori kedvenc barátnőm vitte (vajon hol lehet most, megvan-e egyáltalán valahol a világon??). Mikor körkérdés volt, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, azt felelte, csak színésznő nem. Miért? kérdezte a tanítónéni. Mert akkor mindig turnézni kell és a gyerekek pedig egyedül vannak... Egyszer suli után arra mentünk ketten, ott laktak közel. Volt nagy cirkusz nálunk otthon a be nem jelentett inztermezzóért, mert akkor még vezetékes telefonunk se volt, nemhogy más. És én persze későn értem haza, mert meg kellett hallgatni ZZLabor és Koncz Zsuzsa lemezeit, ki kellett próbálni a sminkeket-parókákat, és felfordítani az amúgy is felfordult házat. Csodálkoztam, hogy a smink miért csak színpadra való mikor anyám naponta keni magát, rácsodálkoztam a lemezjátszóra (olyanunk nekünk nem volt), és egyáltalán, nagyon tetszett az a nagyon bohém hely. Híjj, irtóztató egy dzsuva volt alapjáraton, azt nem lehet elfelejteni soha. Ha itt most körbenézek, mindjárt elszégyellem magam, de szerintem még fel kell fejlődnünk magunkat, hogy ott tartsunk (na, ez legalább megnyugtató).
Talán még egyszer jártunk ott az egész családdal, egy vasárnap délelőtt: a kezeslábast és gumicsizmát soha nem felejtem el, ahogy az ünnepelt színésznő (természetsen smink nélkül) hátrament a moslékos vederrel. Mert egy piros tornácos régi házban laktak aminek az udvarában eléggé rurális környezetben  sártengerben folyt az állattartás röfögtek és kukorékoltak az állatok ide-oda, brrr. Végül apuka mintha megunta a káoszt mondván hogy normálisan akart volna élni*, elvált a színésznőtől és elvitte a leányzót magával a másik házasságba. Azóta se tudok róla/róluk semmit.
Ha nagyon depi és/vagy frusztrált vagyok, sokszor eszembe jutnak, főleg mióta ebbe a nagy faluba betettem a lábamat. Néha úgy érzem, már csak a kerti outfit és a röfögő disznók hiányoznak a képből.


* ez a veszély engem szerencsére nem fenyeget, Kaktusz véletlenül se akar normálisan élni, mondhatjuk úgy is hogy lételeme a káosz

Nincsenek megjegyzések: