Mi tagadás, Ámerika ide vagy oda, a március elsejei határidőről csúnyán lekéstem. Na jó, biztos más is csúnyán elkésik, aztán mégis publikálják azt a valamit. Holnap másodika, de hétfő. Eredetileg úgy gondoltam, hogy naná, hétfő reggel kinyitja a pofa a számítógépét, hűha, ott az irományom, príma. Ma viszont többet már nem vacakolok, írtam a szerkesztőnek hogy holnap küldöm a gezemizéket. Mindent másképp kell szerkesztgetni, külön csatolmányban a képeket, megint másikban a táblázatokat, brr. Ha ma nem lett volna a két mise, taláán kész lettem volna vele. Ráadásul át kellett gyúrni az irodalomjegyzéket (hoppá, most vettem észre hogy nekem eredetileg se volt csak valami szedegetett lábjegyzet)...ööö... hát persze hogy NLM-ban maradt a könyv. A polcomon! Annyira most jött ki a nyomdából, hogy a neten még semmi nincs róla. (Mondom én, hogy a világ közepén lakom.) Egy darabig vacilláltam magammal hogy felzörgessem-e Kaktuszt ezért, de inkább úgy döntöttem, holnap fogom bepótolni a tanszéken, a sok hiányzó incifincivel együtt. A könyv a Rőtmalac asztalán (is) megvan, persze még könyvtári szám nélkül. Végülis megírtam a taginak hogy szorri, till tumórróu, hát mi a fenét írtam volna?!
Megyek és eszem valamit. Elvégre éhesen még a kutyák se tudnak elaludni. Görr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése