Volt bennem egy mocorka, hogy íróasztal mellől túlságosan egyszerű lesz, na bumm neki:
1. a gyerekek elaludtak anyósomnál, míg hazaértem volna - babázás leghamarább 13 órától esedékes;
2. a kertésznek valami más programja van, talán hétvégére ide is ér - öt nap is elég volt, hogy elfelejtsem mások balkáni időbeosztás-filozófiáját;
3. a velencei kakasától már Kaktusz se tud aludni nemhogy én - biztosan itt van a tyúkhárem bolondítási ideje, vagy mi a kukorék.
Namármost: küldök minnyátt egy sms-t az asztalosnak, hátha szúnyoghálónk mégis lesz. Szúnyog van már dögivel. Aztán felhívom az ügyvédet. Aztán. Görr. Közben az 1. pont piszkál a legjobban... fogok dolgozni a számítógépen, hogy múlassam gyorsabban az időt.
A reggeli kávé mellé beraktam most a Rőtmalactól kapott cédécsomagot: münk, Ausztria egyházzenészei összesen 4 cd-nyi anyagot vettünk volt fel az új Gotteslob anyagábul, s egy fél cédényi a münk dóga vót StF-ban még valamikor az ősszel. Nos, a bécsi egyházzenebizottság olyan bőkezű volt, hogy az elkésett tiszteletpéldány mellé még elkésett honoráriumot is adott, cupp-cupp, küsszihand. Naná hogy gyorsan beolvasztottam KCs új garderóbjának az árába, merthát méretet váltott a gyerek (idei gyerekdivat: matrózkék-fehér-piros és más harsény színek, ez egyenlő egyre kevesebb pasztellel és főleg rózsaszínnel, aminek roppant örvendek). Mire LKCs megörököli, fix hogy más lesz a divat, de próbáltam "örökálló" darabokat válogatni.
Az cédérül:
Hihetetlen, hogy mennyire falusi daloskör hangminőséget produkálnak a neves fővárosok székesegyházzal és ezzel együttjáró mindenféléi: kórusok, kántorok, dómkápellmájszterek és jól fizetett orgonisták. Hallani nem is egy előadónál, hogy képzett hangja van. Mégis. Ez a nyelv egyáltalán nem való énekre. És nem értem, basszuskulcs, egymásnak itt ellentmondanak a dolgok: Hogy a fenében volt képes Dietrich Fischer-Diskau anno mégis olyan gyönyörűen énekelni Schuberteket és bármi egyebet németül?... Vagy most és itt tényleg senki nem képes egy becsületes legatót énekelni, amelyiknek zenei duktusza vagyon???
Összeröhögtem magam mikor rájöttem, miért szól mégis elfogadhatóan legalább fele a mi énekegyüttesünknek: ahol annyi a máshol tanult, aztán Ausztriában működő Ausländer mint a StF-ban, lekerekedik valamennyire a német nyelv unmuzikalitása. És akkor itt a paradox helyzet: ha azt akarják az osztrákok hogy valamennyire szóljon a zenéjük, le kell vetkőzniük a németességgel együtt járó darabosságot. Minél több a nem-osztrákjuk a csapatban, annál jobban szól. Persze-persze, meg kell tagadniuk önmagukat eccetera... még egyebeket is írhatnék (és ezekért kövezés is járna), de... Mindenesetre most úgy csináltam ebben a blogban, mint az ötvenes években a püspöki körleveleket szétküldözgetők: minden disznóság nyilvánosságra hozatik, de a titkos nyelv (esetükben a latin, itt meg a magyar) miatt fingja sincs a szóban forgó társaságnak (akkor: partizánok, most: bécsi egyházzenei bizottság), miről is folyik a diskuráció, höhö.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése