Jelenlegi fényes helyzetemet mi sem tükrözi jobban, mint ez a groteszk Marilyn Manson, itt hörgi éppen a fülembe, hogy Sweet dreams. Miközben a zsíros serpenyőből, elveszítve a tervezett irányt, a bal zsebemre (és zsebembe) löttyen a mosogatószeres lé, rágondolok, hogy ez tényleg egy Lucifer, elsőosztályú áru. Igaz, hogy ez a nóta itt éppen lopikálva vagyon, de a tagi nem baltázza el az irányt, huhú, tudja ő ám, hogy miben a legjobb, és voilá, nem is üti agyon a konkurrencia. Azért nincs kedvem beszállni a ringjébe, izé, mondjuk úgy, hogy nem az esetem...
A mosatlant eltüntettem, de lószar hogy egyebet is produkáljak máma, mert már tizenegy múlt és kb. félórája ordít a szemem a szemcseppért, randa pajzsmirigyes sztori, most már így is marad, háromszor belőttem valami homeopátiás csodával, amiben alig van valami, vagyis tökéletesen ártalmatlan. Este vagy iszik az ember, vagy alszik, hogy ma alvás lesz, az is biztos. (Bezzeg a legyek, azok nem akarnak, ezért direkt módszerrel most nyírtam ki épp hármat. Az ebédlőasztalunkon, basszus!) Megette a 80 oldal korrektúra a szememet, de még szerencsére, hogy így állok a dologgal. A kanapé támláján még ordenáré a kupi, de az ülésről elpakoltam, juhú, micsoda sikerélmény! (aki járt már nálunk, az most elismerően bólogat, bezony...) Hát majdnem azt írtam, ordinári. Us. Liber.
Még maradt ötvenvalahány holnapra. Nem hiszem el, hogy ma ennyit tudtam dolgozni, egyszerűen irreálisnak tűnik az elmúlt napokhoz képest. Délelőtt a legnagyobbik másfél órán keresztül pesztrálta a legkisebbet. Semmit nem szuperáltak ki közben. Végre megtanulta az ifjúság, hogy mit kezdünk ebéd után a tányérokkal. Ez a máskülönben csőrikéket nevelő csőd... de én nem adom fel, nem ám. Mire nyugdíjasok lesznek, csak megtérül valami abból, hogy rongyosra dumáltam a szájamat 2017-ben... és íme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése