Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2021. december 9., csütörtök

Addig jár a korsó

Csoda, hogy eddig bírtam a strapát, természetesen megérkezett ma reggel az orromba a takonykór, aztán terjedt tovább, fejembe, mindenhová, kicsit szédülök meg rohadtul vagyok, mi tagadás. Meglett a sok melónak és kevés alvásnak az eredménye, arról nem is beszélve, hogy itt mindenki volt már náthás, és én, ha egyáltalán elkapok valamit, rendszerint utoljára van, nesze, nesze még egy rittyentőset neki!...

Ettől tartottam, hogy mi lesz, ha közbejön valami, hogy ne tudjak haladni a munkával: voálá.

Mérleg: hat levéltár-doboznyi kottából három teljesen le van zárva. Azaz: letisztázva, elrendezve, indexelve, lefotózva. Sőt, még egy hetedik is lett, amit én szerketáltam egy másik templomból, és már elő van készítve ez is, mint egy menyasszony.

Kéziratos kották még egyben vannak, de ennek is csak egy részét teszik ki, szerencsére. A többi ilyen-olyan cecilianista nyomtatvány. Én mindig is megbíztam a német minőségben, s ha nem Solingen, akkor Pustet kiadó, bánom is én, legalább nem esik szét, könnyebb rendezni, mint kántor uram kézzel írt foxtrott káposztaleveleit kottácskáit.

Meg kell gyógyulnom, basszus. Merthogy a három másik még hátravan, vasárnap megint szólót kell énekelni, és ha jövő héten nem kerül be ez a never ending story az archívumba, azaz az ő helyére, akkor nekem meszeltek.

Nincsenek megjegyzések: