Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. május 2., péntek

Nyekk

Nemtom métt marad nekem mindig ez a hegy alatti abrakolás, hogy az utolsó tíz méteren gyósangyósan kapjuk össze magunkat és a prezentálnivalót. Igazából borzasztó lelki és testi fegyelemmel (amivel én eléggé hadilábon állok) elérhető, hogy ha nem többet, akkor abszolváljuk naponta azt a két órányit hajnalban, mint ahogy Ingabinga csinálja a habilitációt a két állás mellett. Tegnapelőtti migrén tegnapi utóhatása, meg a kétnapos vendégvárás/ünnepelés is azt eredményezte, hogy még KCs előtt (!) lebubultam, alig fél kilenc után tíz perccel. Kaktusz aztán valamikor benyomhatta az ágyba ezt a csicsergést abba nem hagyni akaró palántát, halványan emlékszem rá. Csakhogy cumitologató automataként ilyen minőségű alvás után aligocska akaródzott hatkor felkelnem, ami halvány ibolya, ha az ember rendesen akar dolgozni. Jó, így is lett egy oldalnyi táblázat, de az egy nagy nudli!
Szóval még nagyon sok hiányzik ahhoz, hogy tényleg nyugodt lelkiismerettel jelenjek meg Rőtmalac előtt. Utálom. Ehhez társul a nyári bébiszittelés teljes hiánya, nuku óvoda, bölcsi, anyósom meg eltörte a vállát szegény a múlt héten (ami természetesen elsősorban neki rossz s csak utána nekünk, önző érdekembereknek). Nemtom hogy mászok ki ebből a kalamajkából ami a diszi címke alatt van. És a vicc az, hogy tényleg élvezem csinálni! feltéve ha van ki és mikor.
Hátul olyan illatos a szomszéd akácosa, hogy na. De tényleg. Ilyenkor azt szagolgatom, hogy ne gondolkozzak.

2014. május 1., csütörtök

Kulturálódunk

Kis siker nagy siker.
Előtte:
 ...és utána:

(Senki nem halt meg áramütésben, akció sikeresen befejeződött)
Igaz, hogy ettől még kirívóbb az ocsmány szomszéd ház, de nézzük inkább úgy, hogy most már az is jobban látszik, hogyan gondolja Csőrike megoldani a leendő a recepció épületén átslattyogó külön (fogyatékos) bejárat problémáját. Viskó helyén lenne a parkoló. Sokat akar a szarkacsőrike, majd meglátjuk.
De két hét múlva minden tenyérnyi helyen, ahol nem beton van, park lesz, ez már betonbiztos. Jön a bággeros mentőosztag...

Labora et labora

Köszöntöm a munka napját azzal, hogy már egy órája felkeltem, berondítottam a mosogatógépet, kipakoltam a kapura a villanyóra jelenlegi állásáról szóló cetlimet s közben bőcsen nyugtáztam, hogy az éjjel buli volt a Népkertben, tehát kihalt a part és a partalja, és az állattartó szomszédok messze vannak, tehát én vagyok az első felkelő, na és hadd ünnepeljem meg május elsejét egy kis munkával.
Tegnap reggel sikeresen utolért az év idei első migrénje ami el is vitte a betervezett készülést szerdára, de most...most aztán... cakdószandószan, míg felkelne a ház! Ahogy elnézem ezt a mai ködös időt, nehezen lehetne kivenni belőle bármi majálisra való idealizált időjárást, de addig legalábbis még fél nap van. Igenis, önző módon élvezem a reggelt. Az ÉN reggelemet, höhöhö. Tehát kezdem a munkát...

2014. április 29., kedd

Zsákutca

Elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy sutty, plátty... és nagyon remélem, ki lehet majd mászni belőle. Nemsokára.
Május 7-én szerdán kétórás konzultáción várja Rőtmalac a végeredményt, konklúzió, netán néhány tucat oldal magyarázó szöveg kíséretében, hú de jó lesz neki. Gondolja ő.
Salzburg nem adott semmire magyarázatot, az a pár különbség a két LO között nem Salzburg hatására lett, ez világos. Eltöltöttem vele egy adag időt, hogy se konklúzió, se kísérő szöveg, se prezentációs anyag nincs és egyelőre nem is lesz. A diszi nem tudja bevenni ezt a kanyart, hiába Rőtmalac minden reménye, ebbe az irányba nem lehet elmenni. A zenetudomány szempontjából is kész zsákutca az egész. Számomra egyedüli kiút a liturgikus összehasonlítás és a virtuális kódexek rekonstruálható indexe, és ettől máris tépné Rőtmalac a haját, ha lenne neki.
Most mi a fenét csináljak?... Kint vágja a szomszéd a vasrudakat. Félóra múlva jön a bággeros. Kettőkor haza kell hozni LKCs-t. Fél négykor KCs-t. Kaktusz megy a helyi F-ba tanítani. Esik az eső (veri a szomszédot és a motoros vasvágót - egyelőre még nem szikráznak).
A holnap délelőtt még használható. Csütörtökön május elseje, nem lehet diszizni gyerekekkel. Péntek délelőtt is lehet dolgozni. Aztán befuccs. Szombat reggel Kaktusz elutazik másik országba koncertezni, hétfőn én megyek a gyerekekkel StF-ba. Persze, persze... teermészetesen a kész anyaggal, amit két órán keresztül fogok prezentálni Rőtmalacnak. Ja, és szerdára még nincs stájri bébisintérkedés...

2014. április 24., csütörtök

Detektívkátyú

El se hiszem, hogy a Sanctorale - a Mindenszentektől Szent Andrásig tartó novembert kivéve - már át van bogyózgatva. Marad a Temporale, ahol túl sok meglepetésre amúgy se kell számítani. Namármost, egy csalódással több már most van a tarsolyomban a kiindulóponttól számítva: Urunk színeváltozása Rőtmalac szerint tridenti ünnep kellene hogy legyen, merthogy a Missale Romanum 1570-es őskiadványban szerepel(ne) először. (Bár hozzátette, hogy Radó Polikárp bácsinál mindennek utána nézhet az ember, légyszar-pontosan). No. Ez azért lett volna fordulópont, mert az LO-t ugyebár 1592-1600 között írták. Az LO-ban mégis benne van az ünnep, a burjánzó középkori kalendáriumba és ennek repertoárjába gyúrva. És... sajnos a Missale Saltzeburgense 1515-ös kiadásában is... ezek szerint pechünk volt. Ez hihetetlen, hiszen Rőtmalac mindent tud. Vagy ezek szerint még valami olyant is, amit én nem. Van a Rajzos zenetörténetben egy oldal, Molter Károly háborús ügyei mellett valahol, hogyaszongya: "1515...1515... ez valamire emlékeztet..." Na, most én is itt állok. Hümhüm.

2014. április 23., szerda

Bumm neki

Mától üzemel ismét az intenzív diszi-gyomrozás. Tehát húsvéti szünet önkényesen berekesztve, gyerkőcök minden nap reggel nyolctól fél négyig kimenősek lesznek/már voltak. Ez mind gyönyörű a diszi szempontjából, de már megint elkerülhetetlen, hogy anyóspajtásék szegények le vannak és lesznek terhelve. Másfelől LKCs szortyog, taknyol, KCs most kezdi, a torkom már három napja szúr jobboldalt. Hajnal felé mondhatom, el is aludtunk mind a hárman a gyerekszobában... Ma délelőtt kiterítettem a kinyomtatott LO-miserendeket ami kb. 50 oldal. Majd lapozgattam azt a 200 oldalnyi A3-as méretűvé zsugorított Missale Saltzeburgense fakszimilét (egy kétfelé nyitott jobbrabalra-oldalon két fólió, tehát négy oldal látszik egy pillantásra), amivel össze kell hasonlítani. Meglepődtem hogy milyen jól bírom, aztán rájöttem hogy nem fárad a szemem annyira, mintha képernyőn piszkálnám ugyanazt - de azért két óra felé már jojózott mindenem és alig tudtam magam átnyekerészni a holtponton. Volt egy kritikus negyedórám, amikor azt hittem, ott fogok elaludni a kanapén az egész csokros salátacsukorék közepében.
Most pedig váltunk és én a salátás szobában alszom. Szólóban. Holnap meg folytatom a csigabigázást.

Tavasz 2014

Első tavaszunk új lakunkban... gondolta múlt héten révedezve Csőrike most a hangyacsalád ravaszul. Bezzeg feszt akad egy példány, hogy ezt meg is erősítse a jelenlétével. A kagyló mellől, fúúúj!

2014. április 22., kedd

Surrexit Christus hodie (sic)

Nec hodie, nec feria secunda, hanem ezelőtt három nappal, kedves elhanyagolt blogközönség, ugye elnézitek nekem a hajtás és egyebek miatti késedelmet. Ha eszembe jut, hogy tavaly is csóré tojásokkal kedveskedtem a nagypénteki tojásírás becses hagyománya előtt, akkor ehhez viszonyítva idén csak a megszokott formámat hozom, vagy mi a szösz. Viszont idén nem két kórus, orgona, ministrálás, intenzív kántálás, dinnyehas, hanem másféle külső körülmények szóltak bele a levesembe, mégpedig az, hogy bármennyire is sikerült megszerveznem hogy péntekre kiürüljenek a családtagok a házbul, az fránya festék nem az akart lenni, aminek kellenie kell. Tehát Cor Jesu-s csajokkal elkénlódtunk valameddig füves- és egyéb praktikákkal, melyek sajna mind hiábavalónak bizonyultak hogy beszínesedjenek azok az írott tojások, aztán végül a kövérszőlő leve leöblítette a napot... Haec dies quam fecit Dominus - ezek szerint idén nem tojásírásnak teremtette, slussz, pássz. Szombattól hajrá, Nammama, kórus, családi ebéd (amin szerencsére csak zibizabáltunk, kivéve a tortasütést), mise, család, eccetera, hétfőn ugyanaz.
De este nálunk volt a tecikés próba locsolással egybekötve, amiről halovány emlékem aszongya, hogy:
"Népkertben jártam,
tecikéket láttam,
el akartak rothadni,
meg szabad-e locsolni?"
Vót vagy tíz bicikli az udvarban, bent meg sok torok, két gitár, egy hegedű és egy manualiter cséplőgép. A kakasok, kutyák, brekekék és egyéb nem tartott házaló állataink pedig kaptak viszontkoncertet a nyakukba, utty.

2014. április 15., kedd

Hasonlít ez is valamire

Na ez a passió egy hétig biztosan kitart ott bent. Gondoltam utánanézek, mi volt a helyzet az előzőekkel mert nem igaz, hogy nem hasonlóak ezek a dógok. Nos, a két János passió Pöpi rendezésében még akkor volt, mikor nem nagyon blogoltam, bár azért vannak emlékeim a sok színpadi rohangászásról. Az elsőn sikerrel bőgtünk volt már a Ruht wohl bevezetőjén, koldusjelmezemre és kibontott hajamra világosan emlékszem, ahogy szorítottam a motyómat; a második hasonló produkció vala azzal a különbséggel hogy a farizeus-fehérnép ruhája alatt eléggé szemtelenül dudorodott egy héthónapos dinnye akit akkor még Ábelnek hittünk. (KCs különben ki nem állhatta a tenoráriát, kaptam is miatta eleget). A vége itt is hasonlóan alakult, bőgés, félpercnyi csend a taps előtt, ilyesmik. A passió az passió, az evangélium szövege már csak a zenétől is nagyon naturalisztikus lesz, nem kell ide semmi adalék, Hollywood, más hülyeség.
Szóval csak ezt találtam, amit ezelőtt négy évvel vezényeltem:
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=2257041545384437967#editor/target=post;postID=1510754504753171789;onPublishedMenu=posts;onClosedMenu=posts;postNum=554;src=postname

Az akkori "Ray-Ban" papbácsinak különben minden esélye megvan, hogy StF-ban ő legyen az új megyéspüspök... még egy hét, oszt kiderül, mi az ábra.

2014. április 13., vasárnap

A tegnapi nap margójára

A böjt alternatív formáiról elég sokat lehet informálódni Sonntagsblatt, Denken und Glauben stb. elektronikus és klasszikus hasábjain, most éppen egy német egyházi méltóság listácskája kering a fejemben, többek közt aszongya, böjtben kevesebbet fészbúkozom és tüöbbet beszélgetek élőben az emberekkel. Hát, írrdekes egy hozzáállás.
Miután levágtam délelőtt a méteres rendet, ebéd, becsomagol derekát nem beadni akaró KCs-t és ennek ellentétét a mosolygó LKCs-t, elburung misére, tovább burung anyóspajtás, haza. Huhh.
Programajánlat gyerkőcök nélkül (mert ma passió lesz a templomban és oda nem hurcikáljuk őket, ezért vala előkészület):
Csőrike: Módzsó vagy nem Módzsó? aztán eszembe jut, hogy nem is annyira a böjt, de hullafáradt vagyok mert a kaszáskodás felér egy fitnesszel;
Kaktusz: (tenyerét dörzsölve) Nna, most aztán olyant gyakorolok, hogy na!...
Végkifejlet: Kaktusz agya kifing, kibújik társaságra vágyva, aztán sötétedésig zsákoljuk a füvet, mert hanem beköltöznek éjjelre a varangyok s ki akar másnap gereblyés mészárlást. Egymással "élőben" fészbúkozva, jajjde gyönyörű ez a majdnem teliholdos szombat este. Kimenősök vagyunk, hát nem?

2014. április 6., vasárnap

Transitus est

A helyzet csak komplikálódik a sok kórusozás meg eccetera miatt, de azért van egy jó hírem is. Pár napja eléggé tűrhetően alszunk, ennek egy fő oka van: tegnapelőtt kaptam a kerítés végiből a derótot a másik szomszéd jóvoltából (aki előtte már elsőkézből informálódott), hogy megszűnt a konkurrencia a tyúkokért, az öt kukorékból négyet levágtak. Fene bánja hogy más hörböli fel a zsíros leveseket, lényeg hogy csend van végre!

2014. április 2., szerda

Itthon, a kafić-ban

Volt bennem egy mocorka, hogy íróasztal mellől túlságosan egyszerű lesz, na bumm neki:
1. a gyerekek elaludtak anyósomnál, míg hazaértem volna - babázás leghamarább 13 órától esedékes;
2. a kertésznek valami más programja van, talán hétvégére ide is ér - öt nap is elég volt, hogy elfelejtsem mások balkáni időbeosztás-filozófiáját;
3. a velencei kakasától már Kaktusz se tud aludni nemhogy én - biztosan itt van a tyúkhárem bolondítási ideje, vagy mi a kukorék.
Namármost: küldök minnyátt egy sms-t az asztalosnak, hátha szúnyoghálónk mégis lesz. Szúnyog van már dögivel. Aztán felhívom az ügyvédet. Aztán. Görr. Közben az 1. pont piszkál a legjobban... fogok dolgozni a számítógépen, hogy múlassam gyorsabban az időt.
A reggeli kávé mellé beraktam most a Rőtmalactól kapott cédécsomagot: münk, Ausztria egyházzenészei összesen 4 cd-nyi anyagot vettünk volt fel az új Gotteslob anyagábul, s egy fél cédényi a münk dóga vót StF-ban még valamikor az ősszel. Nos, a bécsi egyházzenebizottság olyan bőkezű volt, hogy az elkésett tiszteletpéldány mellé még elkésett honoráriumot is adott, cupp-cupp, küsszihand. Naná hogy gyorsan beolvasztottam KCs új garderóbjának az árába, merthát méretet váltott a gyerek (idei gyerekdivat: matrózkék-fehér-piros és más harsény színek, ez egyenlő egyre kevesebb pasztellel és főleg rózsaszínnel, aminek roppant örvendek). Mire LKCs megörököli, fix hogy más lesz a divat, de próbáltam "örökálló" darabokat válogatni.
Az cédérül:
Hihetetlen, hogy mennyire falusi daloskör hangminőséget produkálnak a neves fővárosok székesegyházzal és ezzel együttjáró mindenféléi: kórusok, kántorok, dómkápellmájszterek és jól fizetett orgonisták. Hallani nem is egy előadónál, hogy képzett hangja van. Mégis. Ez a nyelv egyáltalán nem való énekre. És nem értem, basszuskulcs, egymásnak itt ellentmondanak a dolgok: Hogy a fenében volt képes Dietrich Fischer-Diskau anno mégis olyan gyönyörűen énekelni Schuberteket és bármi egyebet németül?... Vagy most és itt tényleg senki nem képes egy becsületes legatót énekelni, amelyiknek zenei duktusza vagyon???
Összeröhögtem magam mikor rájöttem, miért szól mégis elfogadhatóan legalább fele a mi énekegyüttesünknek: ahol annyi a máshol tanult, aztán Ausztriában működő Ausländer mint a StF-ban, lekerekedik valamennyire a német nyelv unmuzikalitása. És akkor itt a paradox helyzet: ha azt akarják az osztrákok hogy valamennyire szóljon a zenéjük, le kell vetkőzniük a németességgel együtt járó darabosságot. Minél több a nem-osztrákjuk a csapatban, annál jobban szól. Persze-persze, meg kell tagadniuk önmagukat eccetera... még egyebeket is írhatnék (és ezekért kövezés is járna), de... Mindenesetre most úgy csináltam ebben a blogban, mint az ötvenes években a püspöki körleveleket szétküldözgetők: minden disznóság nyilvánosságra hozatik, de a titkos nyelv (esetükben a latin, itt meg a magyar) miatt fingja sincs a szóban forgó társaságnak (akkor: partizánok, most: bécsi egyházzenei bizottság), miről is folyik a diskuráció, höhö.

2014. március 31., hétfő

Az Diszi rendszerérül

Igazából csak idő, befektetett agy és ezen kívül semmi rendkívüli. Listákat kell fabrikálni, persze először rendszert, aztán listákat kiértékelni vagyis szöveget rendszerben komponálni, lehetőleg érdekes stílusban, hogy érdemes legyen bárkinek elolvasni. Tehát előtte-utána-közben rendszer, és elmenni szigorlatra. Dumálni, meggyőzően (ismét rendszer), inkasszálni egy minősítést, utána hazavinni egy diplomát és egy címet. Majd tekerni ugyanabban a rendszerben tovább.
Mikor egyedül vagyok StF-ban, még ha ilyen futkorászós nap után is mint a mai, egészen jól működtetem a rendszert. Van annyi infó és fájl a számítógépen, hogy vígan ellennék a géppel a tanszak könyvtárában plusz a tartomány és a püspökség archívumában. Most éppen összeszedtem egy kicsit a holnapi kérdeznivalóimat - ugyanis májusig nem fogok találkozni Rőtmalaccal, de holnap éppeg lesz rám ideje. Milyen egyszerű ez most.
Szóval jó dolog a rendszer. Időnként elfeledteti a kaotikus életérzést - még ha ez nem is túl gyakori. És nem a család miatt nem haladok kellő sebességgel, hanem tisztára magamtól. Egyáltalán nem becsületes dolog a három gyerekre kenni, ha nem írtam egy hónapig semmit, ők (legalábbis kettő közülük) egyáltalán nem tehetnek arról, hogy nem úgy osztottam be az időmet, hogy "rend a lelke mindennek", legyen hivatalokba való rohangászás, vagy éppen útbaeső piac és pékség, kávé a haverinával, imacsoport vagy bármi más. Ha alapbejáraton házimaca Csőrike, mint agygép úgy dönt, hogy se házi, se maca, nyugisan haza tudná vinni már most nyáron a diplomát és a címet. Ha fordítva, akkor nincs se bölcsi, se anyóspajtás, marad az életre besavanyodott tényállás, hogy "hát a gyerekek miatt abbahagytam". De Csőrike se házimaca, se agygép, (mégpedig mind a kettő kicsit) s emellé lazítani is szok, általában úgy szok dönteni, hogy szépen fluktuál ide-oda, ahogy/ameddig éppen bírja, érzi, akkor az van, hogy: ennek illetve emennek éppen most van itt az ideje. Meg vagyok győződve továbbra is, hogy bárki képes diszit írni, aki eléggé képzett, akarja a dolgot és van elég szorgalma, hogy órák hosszat nyomtassa a seggét valahol a leendő eredmény végett. Ezelőtt tíz évvel - már megint ezen lovagolok de micsináljak, ha feszt eléjön - hú de be voltam tojva még a gondolatától is, hogy de szeretném eccer, de mi van ha nem leszek rá képes?! Namármost tudom, hogy képes vagyok, a rendszer lelke meg az időbeosztás. Én az időmet úgy osztom be kérem szépen, mintha Balkán és Nyugat-Európa DNS-láncban csavarodna a büdös nagy semmi felé. Nem fogok megkergülni, hanem élni, mint jelenleg most is.
Tehát most készen állok a holnapi nagy interogatóriumra. Holnap estétől pedig babázni fogok, szerdán panziózás kertészkedéssel, csütörtökön Rőtmalac-emlékkötet asztalosunk szúnyoghálószerelésével megspékelve, jövő héttől ismét diszi a terítéken, a köret még változhat. Szóval, valami ilyesmi. Mindenesetre érdemes lesz otthon többet jógáznom. Egy-egy StF-i turnus után mintha kicserélték volna a csőriketollaimat: jobban bírom a strapát is, meg az azt a nagy fejemet is.