Igazából csak idő, befektetett agy és ezen kívül semmi rendkívüli. Listákat kell fabrikálni, persze először rendszert, aztán listákat kiértékelni vagyis szöveget rendszerben komponálni, lehetőleg érdekes stílusban, hogy érdemes legyen bárkinek elolvasni. Tehát előtte-utána-közben rendszer, és elmenni szigorlatra. Dumálni, meggyőzően (ismét rendszer), inkasszálni egy minősítést, utána hazavinni egy diplomát és egy címet. Majd tekerni ugyanabban a rendszerben tovább.
Mikor egyedül vagyok StF-ban, még ha ilyen futkorászós nap után is mint a mai, egészen jól működtetem a rendszert. Van annyi infó és fájl a számítógépen, hogy vígan ellennék a géppel a tanszak könyvtárában plusz a tartomány és a püspökség archívumában. Most éppen összeszedtem egy kicsit a holnapi kérdeznivalóimat - ugyanis májusig nem fogok találkozni Rőtmalaccal, de holnap éppeg lesz rám ideje. Milyen egyszerű ez most.
Szóval jó dolog a rendszer. Időnként elfeledteti a kaotikus életérzést - még ha ez nem is túl gyakori. És nem a család miatt nem haladok kellő sebességgel, hanem tisztára magamtól. Egyáltalán nem becsületes dolog a három gyerekre kenni, ha nem írtam egy hónapig semmit, ők (legalábbis kettő közülük) egyáltalán nem tehetnek arról, hogy nem úgy osztottam be az időmet, hogy "rend a lelke mindennek", legyen hivatalokba való rohangászás, vagy éppen útbaeső piac és pékség, kávé a haverinával, imacsoport vagy bármi más. Ha alapbejáraton házimaca Csőrike, mint agygép úgy dönt, hogy se házi, se maca, nyugisan haza tudná vinni már most nyáron a diplomát és a címet. Ha fordítva, akkor nincs se bölcsi, se anyóspajtás, marad az életre besavanyodott tényállás, hogy "hát a gyerekek miatt abbahagytam". De Csőrike se házimaca, se agygép, (mégpedig mind a kettő kicsit) s emellé lazítani is szok, általában úgy szok dönteni, hogy szépen fluktuál ide-oda, ahogy/ameddig éppen bírja, érzi, akkor az van, hogy:
ennek illetve emennek éppen most van itt az ideje. Meg vagyok győződve továbbra is, hogy bárki képes diszit írni, aki eléggé képzett, akarja a dolgot és van elég szorgalma, hogy órák hosszat nyomtassa a seggét valahol a leendő eredmény végett. Ezelőtt tíz évvel - már megint ezen lovagolok de micsináljak, ha feszt eléjön - hú de be voltam tojva még a gondolatától is, hogy de szeretném eccer, de mi van ha nem leszek rá képes?! Namármost tudom, hogy képes vagyok, a rendszer lelke meg az időbeosztás. Én az időmet úgy osztom be kérem szépen, mintha Balkán és Nyugat-Európa DNS-láncban csavarodna a büdös nagy semmi felé. Nem fogok megkergülni, hanem élni, mint jelenleg most is.
Tehát
most készen állok a
holnapi nagy interogatóriumra.
Holnap estétől pedig babázni fogok,
szerdán panziózás kertészkedéssel,
csütörtökön Rőtmalac-emlékkötet asztalosunk szúnyoghálószerelésével megspékelve,
jövő héttől ismét diszi a terítéken, a köret még változhat. Szóval, valami ilyesmi. Mindenesetre érdemes lesz otthon többet jógáznom. Egy-egy StF-i turnus után mintha kicserélték volna a csőriketollaimat: jobban bírom a strapát is, meg az azt a nagy fejemet is.