Csőrike egy nem akármilyen madár. Sok a dolga... reggeltől estig csak talpal. Na de a sok nyüzsgés közt időnként elfelejti hogy túl nagy a feje ahhoz hogy repüljön, s akkor nagyokat koppan. Egyébként is általában a fejével szokott neki baja lenni. De ha Csőrike betér ide és nyüszköl egy kicsit, a feje is könnyebb lesz.

2014. április 24., csütörtök

Detektívkátyú

El se hiszem, hogy a Sanctorale - a Mindenszentektől Szent Andrásig tartó novembert kivéve - már át van bogyózgatva. Marad a Temporale, ahol túl sok meglepetésre amúgy se kell számítani. Namármost, egy csalódással több már most van a tarsolyomban a kiindulóponttól számítva: Urunk színeváltozása Rőtmalac szerint tridenti ünnep kellene hogy legyen, merthogy a Missale Romanum 1570-es őskiadványban szerepel(ne) először. (Bár hozzátette, hogy Radó Polikárp bácsinál mindennek utána nézhet az ember, légyszar-pontosan). No. Ez azért lett volna fordulópont, mert az LO-t ugyebár 1592-1600 között írták. Az LO-ban mégis benne van az ünnep, a burjánzó középkori kalendáriumba és ennek repertoárjába gyúrva. És... sajnos a Missale Saltzeburgense 1515-ös kiadásában is... ezek szerint pechünk volt. Ez hihetetlen, hiszen Rőtmalac mindent tud. Vagy ezek szerint még valami olyant is, amit én nem. Van a Rajzos zenetörténetben egy oldal, Molter Károly háborús ügyei mellett valahol, hogyaszongya: "1515...1515... ez valamire emlékeztet..." Na, most én is itt állok. Hümhüm.

2014. április 23., szerda

Bumm neki

Mától üzemel ismét az intenzív diszi-gyomrozás. Tehát húsvéti szünet önkényesen berekesztve, gyerkőcök minden nap reggel nyolctól fél négyig kimenősek lesznek/már voltak. Ez mind gyönyörű a diszi szempontjából, de már megint elkerülhetetlen, hogy anyóspajtásék szegények le vannak és lesznek terhelve. Másfelől LKCs szortyog, taknyol, KCs most kezdi, a torkom már három napja szúr jobboldalt. Hajnal felé mondhatom, el is aludtunk mind a hárman a gyerekszobában... Ma délelőtt kiterítettem a kinyomtatott LO-miserendeket ami kb. 50 oldal. Majd lapozgattam azt a 200 oldalnyi A3-as méretűvé zsugorított Missale Saltzeburgense fakszimilét (egy kétfelé nyitott jobbrabalra-oldalon két fólió, tehát négy oldal látszik egy pillantásra), amivel össze kell hasonlítani. Meglepődtem hogy milyen jól bírom, aztán rájöttem hogy nem fárad a szemem annyira, mintha képernyőn piszkálnám ugyanazt - de azért két óra felé már jojózott mindenem és alig tudtam magam átnyekerészni a holtponton. Volt egy kritikus negyedórám, amikor azt hittem, ott fogok elaludni a kanapén az egész csokros salátacsukorék közepében.
Most pedig váltunk és én a salátás szobában alszom. Szólóban. Holnap meg folytatom a csigabigázást.

Tavasz 2014

Első tavaszunk új lakunkban... gondolta múlt héten révedezve Csőrike most a hangyacsalád ravaszul. Bezzeg feszt akad egy példány, hogy ezt meg is erősítse a jelenlétével. A kagyló mellől, fúúúj!

2014. április 22., kedd

Surrexit Christus hodie (sic)

Nec hodie, nec feria secunda, hanem ezelőtt három nappal, kedves elhanyagolt blogközönség, ugye elnézitek nekem a hajtás és egyebek miatti késedelmet. Ha eszembe jut, hogy tavaly is csóré tojásokkal kedveskedtem a nagypénteki tojásírás becses hagyománya előtt, akkor ehhez viszonyítva idén csak a megszokott formámat hozom, vagy mi a szösz. Viszont idén nem két kórus, orgona, ministrálás, intenzív kántálás, dinnyehas, hanem másféle külső körülmények szóltak bele a levesembe, mégpedig az, hogy bármennyire is sikerült megszerveznem hogy péntekre kiürüljenek a családtagok a házbul, az fránya festék nem az akart lenni, aminek kellenie kell. Tehát Cor Jesu-s csajokkal elkénlódtunk valameddig füves- és egyéb praktikákkal, melyek sajna mind hiábavalónak bizonyultak hogy beszínesedjenek azok az írott tojások, aztán végül a kövérszőlő leve leöblítette a napot... Haec dies quam fecit Dominus - ezek szerint idén nem tojásírásnak teremtette, slussz, pássz. Szombattól hajrá, Nammama, kórus, családi ebéd (amin szerencsére csak zibizabáltunk, kivéve a tortasütést), mise, család, eccetera, hétfőn ugyanaz.
De este nálunk volt a tecikés próba locsolással egybekötve, amiről halovány emlékem aszongya, hogy:
"Népkertben jártam,
tecikéket láttam,
el akartak rothadni,
meg szabad-e locsolni?"
Vót vagy tíz bicikli az udvarban, bent meg sok torok, két gitár, egy hegedű és egy manualiter cséplőgép. A kakasok, kutyák, brekekék és egyéb nem tartott házaló állataink pedig kaptak viszontkoncertet a nyakukba, utty.

2014. április 15., kedd

Hasonlít ez is valamire

Na ez a passió egy hétig biztosan kitart ott bent. Gondoltam utánanézek, mi volt a helyzet az előzőekkel mert nem igaz, hogy nem hasonlóak ezek a dógok. Nos, a két János passió Pöpi rendezésében még akkor volt, mikor nem nagyon blogoltam, bár azért vannak emlékeim a sok színpadi rohangászásról. Az elsőn sikerrel bőgtünk volt már a Ruht wohl bevezetőjén, koldusjelmezemre és kibontott hajamra világosan emlékszem, ahogy szorítottam a motyómat; a második hasonló produkció vala azzal a különbséggel hogy a farizeus-fehérnép ruhája alatt eléggé szemtelenül dudorodott egy héthónapos dinnye akit akkor még Ábelnek hittünk. (KCs különben ki nem állhatta a tenoráriát, kaptam is miatta eleget). A vége itt is hasonlóan alakult, bőgés, félpercnyi csend a taps előtt, ilyesmik. A passió az passió, az evangélium szövege már csak a zenétől is nagyon naturalisztikus lesz, nem kell ide semmi adalék, Hollywood, más hülyeség.
Szóval csak ezt találtam, amit ezelőtt négy évvel vezényeltem:
https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=2257041545384437967#editor/target=post;postID=1510754504753171789;onPublishedMenu=posts;onClosedMenu=posts;postNum=554;src=postname

Az akkori "Ray-Ban" papbácsinak különben minden esélye megvan, hogy StF-ban ő legyen az új megyéspüspök... még egy hét, oszt kiderül, mi az ábra.

2014. április 13., vasárnap

A tegnapi nap margójára

A böjt alternatív formáiról elég sokat lehet informálódni Sonntagsblatt, Denken und Glauben stb. elektronikus és klasszikus hasábjain, most éppen egy német egyházi méltóság listácskája kering a fejemben, többek közt aszongya, böjtben kevesebbet fészbúkozom és tüöbbet beszélgetek élőben az emberekkel. Hát, írrdekes egy hozzáállás.
Miután levágtam délelőtt a méteres rendet, ebéd, becsomagol derekát nem beadni akaró KCs-t és ennek ellentétét a mosolygó LKCs-t, elburung misére, tovább burung anyóspajtás, haza. Huhh.
Programajánlat gyerkőcök nélkül (mert ma passió lesz a templomban és oda nem hurcikáljuk őket, ezért vala előkészület):
Csőrike: Módzsó vagy nem Módzsó? aztán eszembe jut, hogy nem is annyira a böjt, de hullafáradt vagyok mert a kaszáskodás felér egy fitnesszel;
Kaktusz: (tenyerét dörzsölve) Nna, most aztán olyant gyakorolok, hogy na!...
Végkifejlet: Kaktusz agya kifing, kibújik társaságra vágyva, aztán sötétedésig zsákoljuk a füvet, mert hanem beköltöznek éjjelre a varangyok s ki akar másnap gereblyés mészárlást. Egymással "élőben" fészbúkozva, jajjde gyönyörű ez a majdnem teliholdos szombat este. Kimenősök vagyunk, hát nem?

2014. április 6., vasárnap

Transitus est

A helyzet csak komplikálódik a sok kórusozás meg eccetera miatt, de azért van egy jó hírem is. Pár napja eléggé tűrhetően alszunk, ennek egy fő oka van: tegnapelőtt kaptam a kerítés végiből a derótot a másik szomszéd jóvoltából (aki előtte már elsőkézből informálódott), hogy megszűnt a konkurrencia a tyúkokért, az öt kukorékból négyet levágtak. Fene bánja hogy más hörböli fel a zsíros leveseket, lényeg hogy csend van végre!

2014. április 2., szerda

Itthon, a kafić-ban

Volt bennem egy mocorka, hogy íróasztal mellől túlságosan egyszerű lesz, na bumm neki:
1. a gyerekek elaludtak anyósomnál, míg hazaértem volna - babázás leghamarább 13 órától esedékes;
2. a kertésznek valami más programja van, talán hétvégére ide is ér - öt nap is elég volt, hogy elfelejtsem mások balkáni időbeosztás-filozófiáját;
3. a velencei kakasától már Kaktusz se tud aludni nemhogy én - biztosan itt van a tyúkhárem bolondítási ideje, vagy mi a kukorék.
Namármost: küldök minnyátt egy sms-t az asztalosnak, hátha szúnyoghálónk mégis lesz. Szúnyog van már dögivel. Aztán felhívom az ügyvédet. Aztán. Görr. Közben az 1. pont piszkál a legjobban... fogok dolgozni a számítógépen, hogy múlassam gyorsabban az időt.
A reggeli kávé mellé beraktam most a Rőtmalactól kapott cédécsomagot: münk, Ausztria egyházzenészei összesen 4 cd-nyi anyagot vettünk volt fel az új Gotteslob anyagábul, s egy fél cédényi a münk dóga vót StF-ban még valamikor az ősszel. Nos, a bécsi egyházzenebizottság olyan bőkezű volt, hogy az elkésett tiszteletpéldány mellé még elkésett honoráriumot is adott, cupp-cupp, küsszihand. Naná hogy gyorsan beolvasztottam KCs új garderóbjának az árába, merthát méretet váltott a gyerek (idei gyerekdivat: matrózkék-fehér-piros és más harsény színek, ez egyenlő egyre kevesebb pasztellel és főleg rózsaszínnel, aminek roppant örvendek). Mire LKCs megörököli, fix hogy más lesz a divat, de próbáltam "örökálló" darabokat válogatni.
Az cédérül:
Hihetetlen, hogy mennyire falusi daloskör hangminőséget produkálnak a neves fővárosok székesegyházzal és ezzel együttjáró mindenféléi: kórusok, kántorok, dómkápellmájszterek és jól fizetett orgonisták. Hallani nem is egy előadónál, hogy képzett hangja van. Mégis. Ez a nyelv egyáltalán nem való énekre. És nem értem, basszuskulcs, egymásnak itt ellentmondanak a dolgok: Hogy a fenében volt képes Dietrich Fischer-Diskau anno mégis olyan gyönyörűen énekelni Schuberteket és bármi egyebet németül?... Vagy most és itt tényleg senki nem képes egy becsületes legatót énekelni, amelyiknek zenei duktusza vagyon???
Összeröhögtem magam mikor rájöttem, miért szól mégis elfogadhatóan legalább fele a mi énekegyüttesünknek: ahol annyi a máshol tanult, aztán Ausztriában működő Ausländer mint a StF-ban, lekerekedik valamennyire a német nyelv unmuzikalitása. És akkor itt a paradox helyzet: ha azt akarják az osztrákok hogy valamennyire szóljon a zenéjük, le kell vetkőzniük a németességgel együtt járó darabosságot. Minél több a nem-osztrákjuk a csapatban, annál jobban szól. Persze-persze, meg kell tagadniuk önmagukat eccetera... még egyebeket is írhatnék (és ezekért kövezés is járna), de... Mindenesetre most úgy csináltam ebben a blogban, mint az ötvenes években a püspöki körleveleket szétküldözgetők: minden disznóság nyilvánosságra hozatik, de a titkos nyelv (esetükben a latin, itt meg a magyar) miatt fingja sincs a szóban forgó társaságnak (akkor: partizánok, most: bécsi egyházzenei bizottság), miről is folyik a diskuráció, höhö.

2014. március 31., hétfő

Az Diszi rendszerérül

Igazából csak idő, befektetett agy és ezen kívül semmi rendkívüli. Listákat kell fabrikálni, persze először rendszert, aztán listákat kiértékelni vagyis szöveget rendszerben komponálni, lehetőleg érdekes stílusban, hogy érdemes legyen bárkinek elolvasni. Tehát előtte-utána-közben rendszer, és elmenni szigorlatra. Dumálni, meggyőzően (ismét rendszer), inkasszálni egy minősítést, utána hazavinni egy diplomát és egy címet. Majd tekerni ugyanabban a rendszerben tovább.
Mikor egyedül vagyok StF-ban, még ha ilyen futkorászós nap után is mint a mai, egészen jól működtetem a rendszert. Van annyi infó és fájl a számítógépen, hogy vígan ellennék a géppel a tanszak könyvtárában plusz a tartomány és a püspökség archívumában. Most éppen összeszedtem egy kicsit a holnapi kérdeznivalóimat - ugyanis májusig nem fogok találkozni Rőtmalaccal, de holnap éppeg lesz rám ideje. Milyen egyszerű ez most.
Szóval jó dolog a rendszer. Időnként elfeledteti a kaotikus életérzést - még ha ez nem is túl gyakori. És nem a család miatt nem haladok kellő sebességgel, hanem tisztára magamtól. Egyáltalán nem becsületes dolog a három gyerekre kenni, ha nem írtam egy hónapig semmit, ők (legalábbis kettő közülük) egyáltalán nem tehetnek arról, hogy nem úgy osztottam be az időmet, hogy "rend a lelke mindennek", legyen hivatalokba való rohangászás, vagy éppen útbaeső piac és pékség, kávé a haverinával, imacsoport vagy bármi más. Ha alapbejáraton házimaca Csőrike, mint agygép úgy dönt, hogy se házi, se maca, nyugisan haza tudná vinni már most nyáron a diplomát és a címet. Ha fordítva, akkor nincs se bölcsi, se anyóspajtás, marad az életre besavanyodott tényállás, hogy "hát a gyerekek miatt abbahagytam". De Csőrike se házimaca, se agygép, (mégpedig mind a kettő kicsit) s emellé lazítani is szok, általában úgy szok dönteni, hogy szépen fluktuál ide-oda, ahogy/ameddig éppen bírja, érzi, akkor az van, hogy: ennek illetve emennek éppen most van itt az ideje. Meg vagyok győződve továbbra is, hogy bárki képes diszit írni, aki eléggé képzett, akarja a dolgot és van elég szorgalma, hogy órák hosszat nyomtassa a seggét valahol a leendő eredmény végett. Ezelőtt tíz évvel - már megint ezen lovagolok de micsináljak, ha feszt eléjön - hú de be voltam tojva még a gondolatától is, hogy de szeretném eccer, de mi van ha nem leszek rá képes?! Namármost tudom, hogy képes vagyok, a rendszer lelke meg az időbeosztás. Én az időmet úgy osztom be kérem szépen, mintha Balkán és Nyugat-Európa DNS-láncban csavarodna a büdös nagy semmi felé. Nem fogok megkergülni, hanem élni, mint jelenleg most is.
Tehát most készen állok a holnapi nagy interogatóriumra. Holnap estétől pedig babázni fogok, szerdán panziózás kertészkedéssel, csütörtökön Rőtmalac-emlékkötet asztalosunk szúnyoghálószerelésével megspékelve, jövő héttől ismét diszi a terítéken, a köret még változhat. Szóval, valami ilyesmi. Mindenesetre érdemes lesz otthon többet jógáznom. Egy-egy StF-i turnus után mintha kicserélték volna a csőriketollaimat: jobban bírom a strapát is, meg az azt a nagy fejemet is.

2014. március 30., vasárnap

Röhej, hogy már megint sorsom van

Két napig saját dicsfényemben füröszkéltem. Elmúlt, hja, mászni vissza a narrmálisba, most itt tartok, bár szokatlan ez a hirtelen jött piedesztál. Ha belegondolok hogy milyen nyavalygós önbizalomhiányban tudok én fetrengeni időnként, igazán szép teljesítmény volt felülni az önhittség dicstelen lovára. Különben ez az önbizalomhiány valami családi rákfene, szoktam vigasztalni magam - mialatt ezzel kibújok ugyebár az alól, hogy felvállaljam magam, vagy változtassak a hozzáállásomon. Szép, nem szép, még mindig ez vagyok, bár az utóbbi években javult valamit a helyzet. Ez nem csak Ingabinga lelkemre ható dumájának a következménye, hanem az is, hogy kb. 10 éve már annak, hogy utoljára közöm volt az "Ostblokk" agybeteg tanügyéhez. Mindegy hogy tanulsz vagy tanítasz, lényeg hogy a szamárlétrán feletted álló addig fingasson, míg teljesen kicsinál, és ez még nem nagyon változott - sehová. Annak ellenére hogy az én jelenlegi tudásom a szakmában kb. a békasegge alatt van, tisztelt professzor bácsi, érseki levéltáros stb. nem tudta tegnapelőtt kihagyni, hogy gratuláljon az eddigi kutatásomhoz és kollégaként (!) üdvözöljön a brancsban. Emlékszem, milyen cirkuszt vágott volt le a zeneelmélet tanárom, mikor ezelőtt 12 évvel el szerettem volna menni Pestre a ZAK-ra egy rövidke félévre, hogy ő aztán nem ad ajánlást, mit képzelek én, milyen import dolgokat fogok ott tanulni amikkel majd később kezdem butítani odahaza a magyar diákjaimat... nem kellett csak egy perc hogy átlássam, milyen irígy. Meg talán félti is a székét. De azért rosszul esett, emlékszem hogy legalább egy hétig ettem magam miatta. Még szerencse hogy kerítettem másik ajánlást és elhúztam végül három hónapra.
Most meg...? Éppeg dől össze a középkori Salzburg zenetörténetét kutató állomás, augusztusban de facto megszűnik, de kit érdekel, mikor jövőben megalakul ismét StF-ban ahol lesz rá keret, és addig is benne vagyok a virtuális kutatócsoportban. Ez nagyon fura most, mikor éppen szakítani akartam a gregorián kutatással mondván hogy a kutyát nem fogja érdekelni se a téma, se Csőrike, ehh, az egésznek lüttek. És szakítani ezzel a zenei földrajzzal vagy mi a csudával, hát ez se jött össze :-) már csak azért sem, mert ezek az emberek számítanak rám a közeljövőben, még a diszi után is. Hogy is gondoltam, hogy szakítok Stájriával? Nem-neeem... Tudjuk hogy Ön Rőtmalac tanítványa, aki az egyik legjobb a szakmában, ennél jobb márkanévre nincs is szükség. Kell hogy legyen jól képzett emberünk, aki kedvére piszkálgathat a stájri középkori zene pöcegödrében. Nosza. Még a benzinköltségemet is kifizették ami nem semmi: NLM-StF az összesen 990 km, 495 egy irányba, tehát két tele tank.
Az a - rendszerint pofátlan, de ezennel nagyon barátságos és főleg érdeklődő - bajor medve meg, aki szerkeszti a Rőtmalac-kötetet, előrukkolt tegnap egy új ötlettel, hogy mitől passaui a salzburgi A-Gu 208. Volt nagy meglepetés mikor megjegyeztem, mitől seckaui (!) is. Hogy az A-Gu 444 - ami egy korai seckaui kakukktojás - néhány fontos momentuma kísértetiesen hasonlít előbb említett kéziratéhoz. Na persze, úgy is lehet venni, hogy mitől passauibb A-Gu 444, de akkor is: ezt se ő, se Rőtmalac nem tudta. Micsoda egy fura dolog ez is! Soha nem gondoltam, hogy hasznát veszem valaha a polcra véglegesen felhanyított mesteri dolgozatomnak, melynek címe: "A-Gu 444. Index und Kommentar".

2014. március 29., szombat

Pihentagy II.


Emez meg Rőtmalac irodájában avagy StF egyházzenei könyvtárában lóg. A zárt részlegen, hihi.
 
Szignó: K.R. kétméteres volt imprótanárom akinekmég anno pénzért takarítottam a lakását (emberileg abszolúte nem csíptük egymást, egyszer be is mondtam neki, hogy nem tartom jó pedagógusnak) és F.P. alias Rőtmalac. Ezek kebelbarátok voltak s valószínű lehetett egy légkörnyi bennük, mikor kiagyalták az új Ó-antifónát ami így magyarul még a címében is vicces. (az "O" egyszerűen a kezdetre utal, dec. 17-től Karácsonyig minden napra kijárt egy más szövegű, "kanonizált" sorrendű antifóna-ciklus)
Megpróbálkozom én is egy népénektárba illő fordítással:
Ó Chardonnay és jó borok
nem szomjúhozik a torok
Tápláld azt, ki téged remél
józanságtól most megmentsél!

Sounds Of Music

Kinyitom az ablakot ma reggel 7-kor, s hát nem madár csicsereg, hanem kling-kling, elkezdődött valahol egy mise. Orgona annyi itt mint a pelyva, tessék kérem, lehet füröszkélni a jó zenében nyitott reggeli ablaknál.... :-) A turisták meg csak keresgéljék Mozart golyóját és Julie Andrews-t a nyosztalgia lókakában.

2014. március 28., péntek

Sznob szobában

Lejárt kéérem, s ha bőcsködős posztot akarnék, akkó azt mondanám hogy én voltam a legjobb máma, de ha nem akarok annyira bőcsködni, megelégszem a Rőtmalac utáni előkelő második hellyel :-)
Persze sokat kell még a diszin bütykölni, de ha jól megy, kapni szokott az ember egy rendes löketet, hogy naná mikor én ilyen jó vagyok akkor meg tudom csinálni, és kész is lesz időben, és minden... hol van már az a befosás? hihetetlen, hogy el tud tűnni.
Irénke szimpi is meg rendes is, igaz hogy virít róla a szingliség, de mégis rokonszenves és szerény, nem mint a frusztrált szingli fehérnép kutató általában.
Olyan szép ez a város hogy mindjárt elsírom magam a gyönyörűségtől. Melyik másik dómban van egyszerre öt (!) orgona??? Aztán bejöttem a hotelszobába - kint a bejárati ajtó mellett fityeg az öntelt plakett, miszerint ez már a 14. század közepén szálloda volt - és majdnem elsírtam magam, de már inkább kínomban, mint a gyönyörűségtől. Valódi fenyőbútor diszkrét selyemfényű natúr védőfelülettel, s akkor mindegyikbe girland van faragva, és mindegyik frízen ocsmány és oda nem illő virágcsukréta-pingolmány. Hát ez az ország tisztára giccsplanéta - még jó hogy nem tudom, mennyibe kerül ez a szoba az óvárosban, mert az egyetem fizeti. A csukréták biztosan egyenként is megfizetendők, amilyen árak itt vannak.